Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
4. szám
A. D.
MMXII

Ecclesia Agathae. A 250 esztendős perenyei templom tanulmánykötete és népének-hanglemezei. Szerk.: Medgyesy-Schmikli Norbert.
Bp., Magyar Napló, 2011. 502 p.

 

 

{114}Egy falu is rejtegethet kincseket. Van egy 810 lelkes falu Vas megyében, Perenye, Szombathelytől 7 km-re észak-nyugat felé a Kőszeg-hegyalja peremén, a Mocsvár patak völgyében. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy az őskortól lakott település volt, az első írásos emlék, ami nevét említi 1333-ból való. Soha nem volt nagy község, magyarok, németek, horvátok lakták. A 16–17. században protestánsok is éltek a községben, de a 18. század közepétől katolikus vallású a falu, amit nagyrészt jobbágyok és kisebb részben zsellérek laktak. A 17 század végéről maradt az első feljegyzés egy  középkor végén épült templomocskájáról, amely a falun kívül, a temetődombon állt, a mostanit 1761-ben alapították, és 1768-ban szentelték fel. Mindkét templom Szent Ágota tiszteletére épült.

A falu története egy szabványos dunántúli községé. Miért érdemel ez a gyönyörűen kiállított, remek mutatókkal, képes táblákkal, hanglemezekkel felszerelt, 520 oldalas kötet ekkora figyelmet? A pontosan elvégzett munka Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész vezette kutatócsoport munkáját dicséri, akik észrevették, hogy az egyház története több mint a templomok, papok, egyházkormányzati döntések sora. Az emberek nehezen dokumentálható hitének, kegyességi gyakorlatának kell utánajárni, ha a nép megélt vallásosságát akarjuk megismerni. Ennek a községnek az igazi kincse a rendkívül gazdag, máig élő szakrális zenei hagyománya. Ez teszi a falut arra alkalmassá, hogy az itt összegyűjtött hagyományanyagot sokoldalú interdiszciplináris módszerrel tegyék vizsgálat tárgyává a szerzők. Ennek megfelelően a könyv a falu életét az egyház-, a liturgia-, a zene-, a művészet-, a társadalom, a kegyesség, az irodalomtörténet és a néprajz eszközeivel vizsgálja és ezzel módszertani példát ad a nyomukba lépő kutatóknak. Ha egy közösség vallását, hitét meg akarjuk ismerni, ezt az interdiszciplináris utat kell választanunk. Csak így tárulnak fel a hit gyökerei.

Az, hogy a falunak Magyarországon korunkban már igen kevés helyen tisztelt védőszentje van, Szent Ágota, az ókeresztény cataniai szűz és vértanú, aki Decius császár alatt, 250-ben szenvedett vértanúhalált, pusztán különlegesség. A kötet első része Szent Ágota tiszteletéről szól. Ezt a szakaszt Barsi Balázs OFM teológus meditációja vezeti be, ami a templom szerepéről beszél az időben és az örökkévalóságban. „A templom nem más – írja –, mint térbeli kivetítése az Istennel és egymással való kapcsolatunk mélységes történetének, a templom falai közt folyó liturgia pedig a hiteles beavatás ebbe a kapcsolatba.” (23. p.) Ezért a templom épületének minden elemét részletesen elemzi, közben kritika alá vonva a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform megvalósítását.

Rétfalvi Balázs történész Illyés András (1639–1712) jeles könyvéből idézi „Szent Ágota szűz vértanú életét”, ami „Metafrász Simon által megíratott”, majd Kovács Andrea egyházzene-kutató Szent Ágota zsolozsmáját és miséjét elemzi, és teljes terjedelmében közzéteszi. Számba veszi a mise dallamforrásait és a Pozsonyban őrzött, 1341 előttről származó hangjelzett misekönyv alapján közli, a zsolozsmát pedig az Isztambuli Antifonále {115} (1360 k.) lapjairól olvashatjuk és énekelhetjük. Ezt követi a kötetben a magyar népi gregorián Szent Ágota-mise és zsolozsma szövege és dallama. Kerny Terézia művészettörténész a szent magyarországi tiszteletének történetét dolgozza fel gazdag, tudományos apparátussal. Szent Ágotáról szülővárosában, Cataniában mai napig körmenettel, fesztivállal emlékeznek meg minden február 5-én, ami a legenda szerint vértanúhalála és temetésének napja volt. Magyarországi tisztelete a 12. századtól kimutatható és a 16. századig töretlen, de erről mindmáig nem jelent meg minden résztudományt felölelő monográfia. Kultuszának emlékét a helynevek, okleveles adatok őrzik. A középkori Esztergom jeles temploma, a Szent Adalbert székesegyház Jób érsek által 1188 és 1198 között emelt gyönyörű kapuján, a Porta speciosa timpanonján is megtalálható Szent Ágota képe. Később kultuszának legszorgalmasabb terjesztői az Anjouk lettek. A fiatal Károly Róbert magával hozta a család devocionális tradícióit Magyarországra, melybe Szent Ágota is beletartozott. A 13. század végén Nápolyban egyházjogot tanuló Apáthy Miklós, aki később aradi prépost lett – Anjou szimpátiáját bizonyítandó –, magával hozta Szent Ágota karját 1294-ben II. (Sánta) Károly szicíliai uralkodó engedélyével, és Aradon a Szent Mártonról elnevezett prépostságban helyezte el, ami királyi kegyuraság alá tartozott. Ennek a prépostságnak jelentős szerepe volt az Anjou hatalomátvétel előkészítésében. Erről az egyetlen Szent Ágota ereklyéről tudunk a középkori Magyarországon.

A 14. század első évtizedétől hirtelen megszaporodtak a Szent Ágota titulusú egyházak, de a középkor végével háttérbe szorult az addig népszerű szent kultusza. Korábban a tűz ellen oltalmazott, de ezt a szerepet Szent Flórián vette át. A 18. században már csak a pestisjárványok idején hívták segítségül. A végveszélyben a gonosz erők és az ördög ellen kérték segítségét. Az utóbbi két században csak a kenyérszentelés idején emlegették Szent Ágota nevét.

Perenye kapcsán 1697-ből olvasunk először a Szent Ágotának szentelt templomról. 1748-ból arról is van adatunk, hogy Szent Ágota ereklyéje is volt a templom birtokában. A régi, romos templomot a 18. század közepén lebontották, és a régi kövek felhasználásával újat építettek, ami máig áll, aminek felszentelésére 1768. június 24-én került sor. Kerny Terézia tanulmánya tüzetesen bemutatja a templom műtárgyait, azok alkotóit. A mára már csaknem elfelejtett Steffek Albin (1893–1967) munkásságának bemutatása különösen fontos és értékes része ennek a tanulmánynak. A templom falfestményei nem művésztörténeti, hanem kultusztörténeti szempontból figyelemre méltók, hiszen Magyarországon  ma csupán ez az egy képzőművészeti sorozat örökíti meg a vértanú szent, állhatatos, megalkuvást nem ismerő, példamutató életét. Kerny Terézia tanulmányának függeléke közli a Vitéz János leveleskönyvében ránk maradt híradást arról, hogy Szent Ágota aradi ereklyéje a nagyváradi székesegyház tornyának beomlásakor, 1443-ban sértetlenül megmaradt. S. Lackovits Emőke néprajzkutató-muzeológus a remek tanulmányt egy nagyon érdekes híradással egészíti ki Egy breverl és egy Szent Ágota-kép Veszprémből címen a magyarországi Szent Ágota kultusz ismeretét. Ezt a kultusz-történetileg is érdekes műtárgy-együttest a Veszprémi Múzeum őrzi.

A gyönyörűen dokumentált könyv derekas része A perenyei templom története, a község vallási hagyományai és népének-kincse című fejezet. {116}Ebben először Szalai Veronika történész gazdagon dokumentált tanulmányát olvassuk Perenye népe a 17. században és a Szent Ágota-templom építése idején (1761–1768) címmel. A dolgozat a falu társadalomtörténeti helyzetét tárja fel figyelemre méltó pontossággal. A község a korai középkortól a rohonci vár tartozéka volt, amely a 15. században a Németújvári család birtokába került, majd 1527-ben Batthyány I. Ferenc, aki a mohácsi csatából élve hazakerült, királyi adományként kapta meg a falut. A török megjelenésével, a magyar és kisebb részben német lakosú község, a horvát katolikusok betelepedésével szaporodott. A község lakossága a 18. században bekövetkező békésebb évek hatására növekedni kezdett. A tanulmány az úrbérrendezési adatok, valamint a fennmaradt anyakönyv alapján ismerteti a falu gazdasági, társadalmi helyzetét, sorra véve a falu családjait a templomépítés idején.

A 250 éves perenyei Szent Ágota templom és az egyházközség történetét Rétfalvi Balázs történész tanulmánya ismerteti a legrégebbi időktől a közelmúltig. Megtaláljuk a tanulmányban a régi templom feltételezett rekonstrukciós rajzát, és a rá vonatkozó írásos emlékek adatai alapján mindazt, amit erről tudhatunk. A falu az 1550-es évek végén protestáns lett, csak a beköltözött horvátok maradtak meg katolikusnak. Még a 17. század végén is a falu lakosságának több mint a fele protestáns volt. A tanulmány bemutatja a község és a környék rekatolizációjának folyamatát, ami a 18. században a királyi hatalom hathatós segítségével teljesedett ki. A templom építéstörténete, berendezési tárgyainak leírása, gyarapodása, a templom anyagi alapjainak és gazdálkodásának bemutatása jól dokumentált, mintaszerű írássá teszi ezt a gazdag levéltári forrásokra támaszkodó tanulmányt.

A kötet különleges, igazi értéke Medgyesy S. Norbert Perenye vallási élete, szakrális és zenei néphagyománya című, csaknem kétszáz oldalas monográfiája, melyben a ma 810 tagot számláló fília vallásgyakorlatát teszi vizsgálata tárgyává. Saját papja a legújabb korig nem volt a községnek, ezért 1937-ig minden misére és liturgikus szertartásra az anyaegyházba, a gencsi Szent Jakab-plébániatemplomba kellett járniuk a perenyeieknek. Csak búcsúkor és az azt követő vasárnapon, illetve még néhány alkalommal tartott a plébános Perenyében misét. Ez lehetőséget adott arra, hogy a faluban a paraliturgikus néphagyomány tovább éljen és virágozzon. A vallási közösség építésének és irányításának munkálói a falu katolikus iskolájának tanítói voltak. Ők voltak a kántorok, ők tanították a máig fennmaradt népénekeket. A tanulmány mintaszerűen elemzi a tanítók szerepét a falu vallási életében. A népi vallásosság fenntartói a licenciátus megszűnése után a búcsúvezetők, az énekes emberek, a szentemberek és szentasszonyok voltak. Ezeknek működéséről a perenyei vizitációs jegyzőkönyvekből hírt kapunk. Énekkincsük eltért a hivatalosan használt énekeskönyvekétől, amit kéziratban őriztek és örökítettek tovább nemzedékről nemzedékre. A Perenyei kéziratos énekeskönyv 1855-ös dátummal ránk maradt, kéziratos lapokból összevarrt füzet, melyben elsősorban a búcsújárások énekei, esőért könyörgő énekek és más paraliturgikus eseményekre való énekszövegek maradtak fenn.

Perenye vallási életére jelentős hatást gyakoroltak a szombathelyi szerzetesrendek, a ferencesek, a domonkosok és a környéken élő remeték. Hatásuk abban is megmutatkozik, hogy Perenyén is megtaláljuk a kordaviselőket, az Oltáregyletet, az Élő Rózsafüzér Társulatot, amelyek a barokk népi {117}vallásosság ápolói, fenntartó voltak. Ezek a társulatok behálózták az egész országot, és a vallásosság fenntartásában jelentős szerepük volt. Ezek a társulatok nagyban hozzájárultak a Mária-tisztelet terjedéséhez, a búcsújáróhelyek fenntartásához. II. József ugyan felszámolta ezeket az egyesületeket, de a 19. század elejétől újra felvirágoztak a római katolikus népi vallásosságnak ezek az intézményes támogatói. A tanulmány a perenyei, 18. századi kordások, az 1937-től máig működő Élő Rózsafüzér Társulat, az Oltáregyesület, valamint a Katolikus Népszövetség munkájának dokumentumait elemzi.

A népi vallásosság ápolásának, terjesztésének legfontosabb intézményrendszere a búcsújárás volt. Ez volt a katolikus népi vallásosságban a bűnbánat-tartás egyik legfontosabb eleme. A könyvhöz tartozó CD-ROM-on több ősi búcsúéneket találunk. A perenyeiek a közel fekvő gencsi Szentkúthoz jártak a leggyakrabban imádkozni. A környék igazi, jelentős búcsújáróhelye Velem–Szent Vid, melynek kultikus szerepe a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. A perenyeieknek a legnagyobb összetartó erőt a minden esztendő szeptember utolsó vasárnapján a Szent Vid úti céllal megtartott, 1849-től folyamatosan máig élő, fogadalmi gyalogos zarándoklat jelenti. Ennek rendjét, CD felvételekkel gazdagon dokumentált gyakorlatát a könyv mintaszerűen bemutatja. Különösen érdekes az offerálás szokása, amikor az oltárkerülés után  viaszszobrokat vásároltak a sekrestyében, amelyek az imádságuk tárgyát szimbolizálták. A 10–15 cm nagyságú szobrocskák férjet, asszonyt, házaspárt, családot, kezet, lábat, szívet, szemet, lovat, tehenet vagy akár disznót ábrázoltak. Ez a szokás a 18. században német hatásra terjedt el hazánkban. De más búcsújáró helyekre is eljártak a perenyeiek. A tanulmány Rőtfalva, Léka, Vasvár, Győr, Celldömölk és Mariazell búcsúit említi.

A perenyeiek vallásosságának fontos része volt a helyi szenttisztelet. Nepomuki Szent János és Szent Vendel tiszteletéről maradtak fenn Perenyén gazdag emlékek. Jeles perenyei kultuszhely a Pásti-kereszt, aminek tisztelete jelentős helyet foglalt el a falu vallásosságában. Medgyesy S. Norbert összegyűjtötte az egyházi év népi áhítatára vonatkozó emlékeket is, és gazdag népénekkinccsel illusztrálva bemutatja a kötetben. A halottvirrasztó szokások, annak énekanyaga sem marad ki a tanulmányból, így egy kerek, egész képet kapunk Perenye vallásosságáról.

A kötet tudományosan legfontosabb része a perenyei népénekkincs pontos felmérése és dokumentálása. Lajtha László már az 1950-es években felhívta a kutatók figyelmét a nyugati peremvidék archaikus dallam hagyományaira. A gyűjtés hamar el is kezdődött a községben. Vikár László, Békefi Antal, Erdélyi Zsuzsanna gyűjtött a faluban. Ezeknek nyomán indult el Medgyesy S. Norbert, és tizenhat esztendő áldozatos munkájával közel 300 népéneket gyűjtött össze és rögzített a helyiek emlékezetéből. Sikerül a diktálós éneklési módot is rögzíteni, ami a középkori himnuszéneklésből alakult ki, és a protestánsoknál is elterjedt gyakorlattá vált. A kötetben megtaláljuk a 10 órás népének-CD-ROM dallamtörténeti rendre osztott katalógusát, zenei elemzését. A recitatív népzsolozsmák, a 16–18. századi dallamok és az újabb népénekek elemzése átfogó képet ad a falu kegyességéről. Ezt egészíti ki 14 archaikus népi imádság. A gazdag gyűjtés egyedülálló kincse a magyar egyházzenei kutatásnak. A kötet elülső borítójához ragasztva egy 75 perces válogatás is hallható a népénekekből, amelyen a {118}perenyei adatközlők, különösen Bejczi Józsefné Hittaller Anna előénekes mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népdalénekes növendékei zengenek Vakler Anna vezényletével. A CD és a CD-ROM technikai összeállítása Németh István (MTA Zenetudományi Intézet) áldozatos és precíz munkáját dicséri.

A könyvet gazdag tudományos irodalomjegyzék, dokumentumtár teszi teljessé. Angol, német és olasz nyelvű összefoglaló teszi hasznossá a külföldi kutatók számára, és nem utolsósorban remek fotótár színesíti a gyönyörű kivitelű kötetet. Minden bizonnyal ez a könyv jelentős helyet foglal el a magyar vallásos népének-kutatásban. Módszerei, rendezettsége más kutatókat is szorgos munkára ösztönözhet.

(ism.: Szigeti Jenő)

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,