13.
évfolyam |
Ecclesia Agathae. A 250 esztendős perenyei templom
tanulmánykötete és népének-hanglemezei. Szerk.: Medgyesy-Schmikli Norbert. |
|
{114}Egy falu is rejtegethet
kincseket. Van egy 810 lelkes falu Vas megyében, Perenye, Szombathelytől 7
km-re észak-nyugat felé a Kőszeg-hegyalja peremén, a Mocsvár patak völgyében.
A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy az őskortól lakott település volt,
az első írásos emlék, ami nevét említi 1333-ból való. Soha nem volt nagy
község, magyarok, németek, horvátok lakták. A 16–17. században protestánsok
is éltek a községben, de a 18. század közepétől katolikus vallású a falu,
amit nagyrészt jobbágyok és kisebb részben zsellérek laktak. A 17 század
végéről maradt az első feljegyzés egy
középkor végén épült templomocskájáról, amely a falun kívül, a temetődombon
állt, a mostanit 1761-ben alapították, és 1768-ban szentelték fel. Mindkét
templom Szent Ágota tiszteletére épült. A falu története egy szabványos
dunántúli községé. Miért érdemel ez a gyönyörűen kiállított, remek
mutatókkal, képes táblákkal, hanglemezekkel felszerelt, 520 oldalas kötet
ekkora figyelmet? A pontosan elvégzett munka Medgyesy
S. Norbert művelődéstörténész vezette kutatócsoport munkáját dicséri,
akik észrevették, hogy az egyház története több mint a templomok, papok,
egyházkormányzati döntések sora. Az emberek nehezen dokumentálható hitének,
kegyességi gyakorlatának kell utánajárni, ha a nép megélt vallásosságát
akarjuk megismerni. Ennek a községnek az igazi kincse a rendkívül gazdag,
máig élő szakrális zenei hagyománya. Ez teszi a falut arra alkalmassá, hogy
az itt összegyűjtött hagyományanyagot sokoldalú interdiszciplináris
módszerrel tegyék vizsgálat tárgyává a szerzők. Ennek megfelelően a könyv a
falu életét az egyház-, a liturgia-, a zene-, a művészet-, a társadalom, a
kegyesség, az irodalomtörténet és a néprajz eszközeivel vizsgálja és ezzel
módszertani példát ad a nyomukba lépő kutatóknak. Ha egy közösség vallását,
hitét meg akarjuk ismerni, ezt az interdiszciplináris utat kell választanunk.
Csak így tárulnak fel a hit gyökerei. Az, hogy a falunak
Magyarországon korunkban már igen kevés helyen tisztelt védőszentje van,
Szent Ágota, az ókeresztény cataniai szűz és vértanú, aki Decius császár
alatt, 250-ben szenvedett vértanúhalált, pusztán különlegesség. A kötet első
része Szent Ágota tiszteletéről szól. Ezt a szakaszt Barsi Balázs OFM teológus meditációja vezeti be, ami a
templom szerepéről beszél az időben és az örökkévalóságban. „A templom nem
más – írja –, mint térbeli kivetítése az Istennel és egymással való kapcsolatunk
mélységes történetének, a templom falai közt folyó liturgia pedig a hiteles
beavatás ebbe a kapcsolatba.” (23. p.) Ezért a templom épületének minden
elemét részletesen elemzi, közben kritika alá vonva a II. Vatikáni Zsinat
utáni liturgikus reform megvalósítását. Rétfalvi
Balázs történész
Illyés András (1639–1712) jeles könyvéből idézi „Szent Ágota szűz vértanú
életét”, ami „Metafrász Simon által megíratott”, majd Kovács Andrea egyházzene-kutató Szent Ágota zsolozsmáját
és miséjét elemzi, és teljes terjedelmében közzéteszi. Számba veszi a mise
dallamforrásait és a Pozsonyban őrzött, 1341 előttről származó hangjelzett
misekönyv alapján közli, a zsolozsmát pedig az Isztambuli Antifonále {115}
(1360 k.) lapjairól olvashatjuk és énekelhetjük. Ezt követi a kötetben a magyar
népi gregorián Szent Ágota-mise és zsolozsma szövege és dallama. Kerny Terézia művészettörténész a
szent magyarországi tiszteletének történetét dolgozza fel gazdag, tudományos
apparátussal. Szent Ágotáról szülővárosában, Cataniában mai napig körmenettel,
fesztivállal emlékeznek meg minden február 5-én, ami a legenda szerint
vértanúhalála és temetésének napja volt. Magyarországi tisztelete a 12.
századtól kimutatható és a 16. századig töretlen, de erről mindmáig nem
jelent meg minden résztudományt felölelő monográfia. Kultuszának emlékét a
helynevek, okleveles adatok őrzik. A középkori Esztergom jeles temploma, a
Szent Adalbert székesegyház Jób érsek által 1188 és 1198 között emelt
gyönyörű kapuján, a Porta speciosa timpanonján is megtalálható Szent Ágota
képe. Később kultuszának legszorgalmasabb terjesztői az Anjouk lettek. A fiatal
Károly Róbert magával hozta a család devocionális tradícióit Magyarországra,
melybe Szent Ágota is beletartozott. A 13. század végén Nápolyban egyházjogot
tanuló Apáthy Miklós, aki később aradi prépost lett – Anjou szimpátiáját
bizonyítandó –, magával hozta Szent Ágota karját 1294-ben II. (Sánta) Károly
szicíliai uralkodó engedélyével, és Aradon a Szent Mártonról elnevezett
prépostságban helyezte el, ami királyi kegyuraság alá tartozott. Ennek a
prépostságnak jelentős szerepe volt az Anjou hatalomátvétel előkészítésében.
Erről az egyetlen Szent Ágota ereklyéről tudunk a középkori Magyarországon. A 14. század első évtizedétől
hirtelen megszaporodtak a Szent Ágota titulusú egyházak, de a középkor
végével háttérbe szorult az addig népszerű szent kultusza. Korábban a tűz
ellen oltalmazott, de ezt a szerepet Szent Flórián vette át. A 18. században
már csak a pestisjárványok idején hívták segítségül. A végveszélyben a gonosz
erők és az ördög ellen kérték segítségét. Az utóbbi két században csak a
kenyérszentelés idején emlegették Szent Ágota nevét. Perenye kapcsán 1697-ből
olvasunk először a Szent Ágotának szentelt templomról. 1748-ból arról is van
adatunk, hogy Szent Ágota ereklyéje is volt a templom birtokában. A régi,
romos templomot a 18. század közepén lebontották, és a régi kövek felhasználásával
újat építettek, ami máig áll, aminek felszentelésére 1768. június 24-én
került sor. Kerny Terézia tanulmánya tüzetesen bemutatja a templom
műtárgyait, azok alkotóit. A mára már csaknem elfelejtett Steffek Albin
(1893–1967) munkásságának bemutatása különösen fontos és értékes része ennek
a tanulmánynak. A templom falfestményei nem művésztörténeti, hanem
kultusztörténeti szempontból figyelemre méltók, hiszen Magyarországon ma csupán ez az egy képzőművészeti sorozat
örökíti meg a vértanú szent, állhatatos, megalkuvást nem ismerő, példamutató
életét. Kerny Terézia tanulmányának függeléke közli a Vitéz János
leveleskönyvében ránk maradt híradást arról, hogy Szent Ágota aradi ereklyéje
a nagyváradi székesegyház tornyának beomlásakor, 1443-ban sértetlenül
megmaradt. S. Lackovits Emőke
néprajzkutató-muzeológus a remek tanulmányt egy nagyon érdekes híradással
egészíti ki Egy breverl és egy Szent
Ágota-kép Veszprémből címen a magyarországi Szent Ágota kultusz ismeretét.
Ezt a kultusz-történetileg is érdekes műtárgy-együttest a Veszprémi Múzeum
őrzi. A gyönyörűen dokumentált könyv
derekas része A perenyei templom
története, a község vallási hagyományai és népének-kincse című fejezet. {116}Ebben először Szalai Veronika történész gazdagon
dokumentált tanulmányát olvassuk Perenye
népe a 17. században és a Szent Ágota-templom építése idején (1761–1768)
címmel. A dolgozat a falu társadalomtörténeti helyzetét tárja fel figyelemre
méltó pontossággal. A község a korai középkortól a rohonci vár tartozéka
volt, amely a 15. században a Németújvári család birtokába került, majd
1527-ben Batthyány I. Ferenc, aki a mohácsi csatából élve hazakerült, királyi
adományként kapta meg a falut. A török megjelenésével, a magyar és kisebb
részben német lakosú község, a horvát katolikusok betelepedésével
szaporodott. A község lakossága a 18. században bekövetkező békésebb évek
hatására növekedni kezdett. A tanulmány az úrbérrendezési adatok, valamint a
fennmaradt anyakönyv alapján ismerteti a falu gazdasági, társadalmi
helyzetét, sorra véve a falu családjait a templomépítés idején. A 250 éves perenyei Szent Ágota
templom és az egyházközség történetét Rétfalvi
Balázs történész tanulmánya ismerteti a legrégebbi időktől a
közelmúltig. Megtaláljuk a tanulmányban a régi templom feltételezett
rekonstrukciós rajzát, és a rá vonatkozó írásos emlékek adatai alapján mindazt,
amit erről tudhatunk. A falu az 1550-es évek végén protestáns lett, csak a
beköltözött horvátok maradtak meg katolikusnak. Még a 17. század végén is a
falu lakosságának több mint a fele protestáns volt. A tanulmány bemutatja a
község és a környék rekatolizációjának folyamatát, ami a 18. században a
királyi hatalom hathatós segítségével teljesedett ki. A templom
építéstörténete, berendezési tárgyainak leírása, gyarapodása, a templom
anyagi alapjainak és gazdálkodásának bemutatása jól dokumentált, mintaszerű
írássá teszi ezt a gazdag levéltári forrásokra támaszkodó tanulmányt. A kötet különleges, igazi értéke
Medgyesy S. Norbert Perenye vallási élete, szakrális és zenei
néphagyománya című, csaknem kétszáz oldalas monográfiája, melyben a ma
810 tagot számláló fília vallásgyakorlatát teszi vizsgálata tárgyává. Saját
papja a legújabb korig nem volt a községnek, ezért 1937-ig minden misére és
liturgikus szertartásra az anyaegyházba, a gencsi Szent
Jakab-plébániatemplomba kellett járniuk a perenyeieknek. Csak búcsúkor és az
azt követő vasárnapon, illetve még néhány alkalommal tartott a plébános
Perenyében misét. Ez lehetőséget adott arra, hogy a faluban a paraliturgikus
néphagyomány tovább éljen és virágozzon. A vallási közösség építésének és
irányításának munkálói a falu katolikus iskolájának tanítói voltak. Ők voltak
a kántorok, ők tanították a máig fennmaradt népénekeket. A tanulmány
mintaszerűen elemzi a tanítók szerepét a falu vallási életében. A népi
vallásosság fenntartói a licenciátus megszűnése után a búcsúvezetők, az
énekes emberek, a szentemberek és szentasszonyok voltak. Ezeknek működéséről
a perenyei vizitációs jegyzőkönyvekből hírt kapunk. Énekkincsük eltért a
hivatalosan használt énekeskönyvekétől, amit kéziratban őriztek és
örökítettek tovább nemzedékről nemzedékre. A Perenyei kéziratos énekeskönyv 1855-ös dátummal ránk maradt,
kéziratos lapokból összevarrt füzet, melyben elsősorban a búcsújárások
énekei, esőért könyörgő énekek és más paraliturgikus eseményekre való
énekszövegek maradtak fenn. Perenye vallási életére jelentős
hatást gyakoroltak a szombathelyi szerzetesrendek, a ferencesek, a domonkosok
és a környéken élő remeték. Hatásuk abban is megmutatkozik, hogy Perenyén is
megtaláljuk a kordaviselőket, az Oltáregyletet, az Élő Rózsafüzér Társulatot,
amelyek a barokk népi {117}vallásosság
ápolói, fenntartó voltak. Ezek a társulatok behálózták az egész országot, és
a vallásosság fenntartásában jelentős szerepük volt. Ezek a társulatok
nagyban hozzájárultak a Mária-tisztelet terjedéséhez, a búcsújáróhelyek
fenntartásához. II. József ugyan felszámolta ezeket az egyesületeket, de a
19. század elejétől újra felvirágoztak a római katolikus népi vallásosságnak
ezek az intézményes támogatói. A tanulmány a perenyei, 18. századi kordások,
az 1937-től máig működő Élő Rózsafüzér Társulat, az Oltáregyesület, valamint
a Katolikus Népszövetség munkájának dokumentumait elemzi. A népi vallásosság ápolásának,
terjesztésének legfontosabb intézményrendszere a búcsújárás volt. Ez volt a
katolikus népi vallásosságban a bűnbánat-tartás egyik legfontosabb eleme. A
könyvhöz tartozó CD-ROM-on több ősi búcsúéneket találunk. A perenyeiek a
közel fekvő gencsi Szentkúthoz jártak a leggyakrabban imádkozni. A környék
igazi, jelentős búcsújáróhelye Velem–Szent Vid, melynek kultikus szerepe a
honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza. A perenyeieknek a legnagyobb
összetartó erőt a minden esztendő szeptember utolsó vasárnapján a Szent Vid
úti céllal megtartott, 1849-től folyamatosan máig élő, fogadalmi gyalogos
zarándoklat jelenti. Ennek rendjét, CD felvételekkel gazdagon dokumentált
gyakorlatát a könyv mintaszerűen bemutatja. Különösen érdekes az offerálás
szokása, amikor az oltárkerülés után viaszszobrokat vásároltak a sekrestyében,
amelyek az imádságuk tárgyát szimbolizálták. A 10–15 cm nagyságú szobrocskák
férjet, asszonyt, házaspárt, családot, kezet, lábat, szívet, szemet, lovat,
tehenet vagy akár disznót ábrázoltak. Ez a szokás a 18. században német
hatásra terjedt el hazánkban. De más búcsújáró helyekre is eljártak a
perenyeiek. A tanulmány Rőtfalva, Léka, Vasvár, Győr, Celldömölk és Mariazell
búcsúit említi. A perenyeiek vallásosságának
fontos része volt a helyi szenttisztelet. Nepomuki Szent János és Szent
Vendel tiszteletéről maradtak fenn Perenyén gazdag emlékek. Jeles perenyei kultuszhely
a Pásti-kereszt, aminek tisztelete jelentős helyet foglalt el a falu
vallásosságában. Medgyesy S. Norbert összegyűjtötte az egyházi év népi
áhítatára vonatkozó emlékeket is, és gazdag népénekkinccsel illusztrálva
bemutatja a kötetben. A halottvirrasztó szokások, annak énekanyaga sem marad
ki a tanulmányból, így egy kerek, egész képet kapunk Perenye vallásosságáról. A kötet tudományosan
legfontosabb része a perenyei népénekkincs pontos felmérése és dokumentálása.
Lajtha László már az 1950-es években felhívta a kutatók figyelmét a nyugati
peremvidék archaikus dallam hagyományaira. A gyűjtés hamar el is kezdődött a
községben. Vikár László, Békefi Antal, Erdélyi Zsuzsanna gyűjtött a faluban.
Ezeknek nyomán indult el Medgyesy S. Norbert, és tizenhat esztendő áldozatos
munkájával közel 300 népéneket gyűjtött össze és rögzített a helyiek emlékezetéből.
Sikerül a diktálós éneklési módot is rögzíteni, ami a középkori
himnuszéneklésből alakult ki, és a protestánsoknál is elterjedt gyakorlattá
vált. A kötetben megtaláljuk a 10 órás népének-CD-ROM dallamtörténeti rendre
osztott katalógusát, zenei elemzését. A recitatív népzsolozsmák, a 16–18.
századi dallamok és az újabb népénekek elemzése átfogó képet ad a falu
kegyességéről. Ezt egészíti ki 14 archaikus népi imádság. A gazdag gyűjtés
egyedülálló kincse a magyar egyházzenei kutatásnak. A kötet elülső
borítójához ragasztva egy 75 perces válogatás is hallható a népénekekből, amelyen
a {118}perenyei adatközlők,
különösen Bejczi Józsefné Hittaller Anna előénekes mellett a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem népdalénekes növendékei zengenek Vakler Anna
vezényletével. A CD és a CD-ROM technikai összeállítása Németh István (MTA
Zenetudományi Intézet) áldozatos és precíz munkáját dicséri. A könyvet gazdag tudományos
irodalomjegyzék, dokumentumtár teszi teljessé. Angol, német és olasz nyelvű
összefoglaló teszi hasznossá a külföldi kutatók számára, és nem utolsósorban
remek fotótár színesíti a gyönyörű kivitelű kötetet. Minden bizonnyal ez a
könyv jelentős helyet foglal el a magyar vallásos népének-kutatásban.
Módszerei, rendezettsége más kutatókat is szorgos munkára ösztönözhet. (ism.: Szigeti
Jenő) |
|
|