Vissza a tartalomjegyzékhez

4. évfolyam 1. szám
A. D.
MMIII

Shvoy Lajos: Önéletrajz. Szerk.: Mózessy Gergely.
Székesfehérvár, Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, 2002. (Források a székesfehérvári egyházmegye történetéből, I.) 180 old.
Végre megjelent egy újabb hiánypótló, rendkívül tanulságos visszaemlékezés: Shvoy Lajos székesfehérvári püspök önéletírása

Végre megjelent egy újabb hiánypótló, rendkívül tanulságos visszaemlékezés: Shvoy Lajos székesfehérvári püspök önéletírása. Az 1964-ben elkészült memoár nyilvánosságra hozatala a Kádári puha diktatúrában elképzelhetetlen volt. A rendszerváltozást követően azonban, amikor több tucatnyi korábban csak az íróasztalfióknak, a levéltári doboznak szánt életrajzi munka megjelenhetett, Shvoy Lajos önéletírása érthetetlen módon még mindig kiadatlan maradt. Pedig mint a jelen kötet előszavából megtudjuk, Szántó Konrád ferences atya, a kiváló egyháztörténész is látta az iratokat, sőt több egyházi központba is eljutott az anyag. Valóban régi adósságot teljesített a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, amikor megjelentette az önéletírást.

Shvoy Lajos személye, életpályája rendkívül izgalmas, számos fontos adalékot szolgáltat a 20. század egyház- és politikatörténetéhez. A szerző a műfaji sajátosság miatt nem térhet ki az általa megélt 89 év minden fontos történelmi eseményére, a visszatekintő elme szubjektív válogatását hagyta az utókorra. Elsősorban arról számolt be Shvoy Lajos, amit 1964-ben, 85 évesen fontosnak, meghatározó jelentőségűnek gondolt életútja alakulásában. A kézirat, születésekor valóban az asztalfióknak készült, de biztosan azzal a reménnyel, hogy a diktatúra egyszer visszavonhatatlanul megdől, és akkor a történelem feldolgozásához, a múlttal való szembenézéshez nélkülözhetetlen dokumentum maradjon fenn.

Shvoy Lajos nem beszélt a gépírónak a 19. század kilencvenes éveiben elfogadott egyházpolitikai törvények kapcsán fellángoló közjogi küzdelmekről, ahogyan az Osztrák-Magyar Monarchia részvételéről az I. világháborúban sem. Keveset olvashatunk a proletárdiktatúra eseményeiről is, akárcsak a két világháború közötti időszakról, vagy magáról a háborúról. Shvoy Lajos önéletírásában nem az országos politikáról akart beszámolni, hanem saját életútjáról. Keveset szól családjáról, indíttatásáról, visszaemlékezését a gimnáziumi évekkel kezdi. Részletesebben emlékezik meg azokról a hatásokról, amelyek alakították papi hivatástudatát. Hosszasan időzik a regnumi boldog-dolgos időszaknál. A szerény nyilatkozatból is fontos adalékot kaphat az olvasó a századfordulót követő katolikus viszonyokról, a papság, a hívek lelki állapotáról, felkészültségéről a főváros egyik problémás, javarészt kispolgárok által lakott kerületében. A regnumi atyák áldozatos, lelkes, missziós munkájáról, kiváló pedagógiai módszereikről olvasva élvezetes bepillantást nyerhetünk egy közösség építésébe, annak belső életébe. A szerencsétlen sorsú (1951-ben az Aréna, később Dózsa György út felvonulási térré alakítása miatt lebontott) Regnum Marianum templomért folytatott küzdelemről, illetve a templom felállításáról első kézből kap információt az olvasó.

A nagyhatású, és hívei által rajongással szeretett Prohászka Ottokár püspöki székét örökölte Shvoy Lajos 1927-ben, 48 évesen. Közvetlen stílusának, kedélyének köszönhetően hamar sikerült elfogadtatnia magát egyházmegyéjében, mint ahogyan a katolikus hierarchiában is. Bérmakörútjain a kis nebulókkal ugyanúgy megtalálta a megfelelő hangot, mint püspöktársaival, vagy Székesfehérvár és a vármegye vezetőivel. A regnumi energiára egyházmegyéjében is szükség volt, hiszen egy gazdaságilag szétzilált örökséget vett át Prohászka Ottokár halálával. Elsődleges feladatának mégis a hitélet elmélyítését, a hívekkel való közvetlen kapcsolatot tekintette.

A Szentatyánál tett ad limina látogatásokról, az Eucharisztikus Kongresszus és a Szent István év (1938) előkészítéséről, Shvoy püspök amerikai útjáról egyedülálló adalékokat szolgáltat a visszaemlékezés. A rövid eufórikus időszakot a II. világháború szakítja meg. Az eseményeket nem adja elő részletezve, csakis a Szálasi-időszak elbeszélésére szorítkozik, részletesen ismertetve letartóztatása körülményeit. Külön emlékezik meg Mindszenty József veszprémi püspök, majd esztergomi érsek személyéről, kiemelve fontos történeti szerepét, áldozatát.

Ezt követően érezhető törés van a kéziratban, hiszen a székesfehérvári püspök nagyon keveset beszélt a kommunista diktatúra létrejöttéről, kiépüléséről, működéséről. A hiányosságot ellensúlyozandó részletes jellemzést közölt a fehérvári egyházügyi titkárokról, az 1951-ben felállított Állami Egyházügyi Hivatal által a püspöki aulába küldött ellenőrökről, az úgynevezett „bajszos püspökökről”. Shvoy Lajos a kommunista diktatúra alatti eseményeket évről-évre követve, naplószerűen foglalja össze. A visszaemlékezés és a napló is rokon műfaj, mindkettő a szerző szubjektív vallomása a megélt időszakról. Shvoy Lajos nem is törekszik másra ezekben a részekben sem, mint az általa lényegesnek tartott események felsorolására. Néhány dokumentummal (például az 1950-es megállapodás szövege, az 1951-es püspökkari nyilatkozat Grősz József kalocsai érsek és társai elítélését követően) és adattal (pl. az egyházi célokra, plébánia felújításokra történt egyházmegyei kiadások, a Népköztársaságnak felajánlott egyházi földek összesítése stb.) pontosítja az elmondottakat, de ezek a részek is csak „karcolják a felszínt”, alig tartalmaznak konkrétumot. Mégsem hiábavalóak, hiszen a néhány kiragadott példa, esemény érdekes adalék a rendszer működési mechanizmusához, az egyház, az egyháziak túlélési reakcióihoz. Az 1956-os évvel kapcsolatban lényegesen részletezőbb a visszaemlékezés – mint az előszóból kiderül – Shvoy püspök egykori titkára, Németh László külön kérésére. Az 1956-ot követő évek eseményeit ismét rövidebben foglalta össze a szerző. Sajnos a fontos egyházpolitikai történésekről és következményeiről is, mint például az 1964-es részleges megállapodás a Vatikán és a Magyar Népköztársaság között, alig néhány bekezdés olvasható. Időben pedig az volt legközelebb a memoár készítéséhez. Az különösen értékes gesztus, hogy Shvoy Lajos önéletírásának végén megemlékezett az egyházmegye üldözött papságáról is.

A kötetet Mózessy Gergely levéltáros, történész szerkesztette sajtó alá, látta el értelmező jegyzetekkel, kiegészítésekkel, illetve egy alapos adattárral, amely a kötetben szereplő egyháziak rövid életrajzát is tartalmazza. Sajnálatos, hogy néhány egészen elemi hiba, elírás is bennmaradt a nyomtatott szövegben. (Például Mindszenty Józsefet nem 1948. december 28-án [92. old.], sem 27-én [105. old.], hanem 26-án tartóztatta le a politikai rendőrség.) Az ilyen hibákat kiküszöbölte volna egy olvasószerkesztő, vagy lektor, az ugyanis nem derül ki a kötetből, hogy a kiadás előtt a szöveget ellenőrizte-e valaki.

Az olvasót segítette volna a szöveg értésében egy részletesebb bevezető tanulmány, ami akár Shvoy Lajos életének általa nem ismertetett részleteit, akár a „nagyobb” politikai, egyháztörténeti összefüggéseket tárta volna fel, hogy a püspöki önéletírást ezen a keretek közt lehessen értékelni. Mivel a kötet nem csak a székesfehérváriak érdeklődésére tart számot, segítséget nyújtott volna, ha a helyi, megyei élet világi szereplői, de akár az országos politika Shvoy Lajos által megemlített szereplői is bekerültek volna az annotált névmutatóba.

Mindezen hiányosságok ellenére is nagyon fontos munka Shvoy Lajos önéletírása, a „Források a székesfehérvári egyházmegye történetéből” című sorozat első kötete. A hiányokat a sorozatnak az olvasók által elvárt következő tagjai majd pótolni fogják. Mindenképpen dicséret illeti Mózessy Gergelyt, hogy elővette a levéltári dobozból a már-már elfeledett kéziratot, és azt az olvasó, érdeklődő nagyközönség számára nyomtatásban is hozzáférhetővé tette. További rangos köteteket várunk a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltártól, és egyben felhívjuk a kollégák figyelmét, hogy a többi egyházi – és természetesen világi – levéltárakban vizsgálják meg nyilvántartásaikat, az őrizetükre bízott iratokat, hátha a hagyatékokban, a poros, elfeledett dobozokban értékes kéziratok, dokumentumok lapulnak, amelyek szakszerű kiadása a történelem feldolgozásának mindenkor elsőrendű érdeke, és a történész-levéltáros legfontosabb feladata.

(ism.: Szabó Csaba)

 

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,