Vissza a tartalomjegyzékhez

6. évfolyam 2. szám
A. D.
MMV

Ugrai János doktori (Ph.D.) disszertációjának védése (Debrecen, 2005. április 27.)
Ugrai János doktori (Ph

 

Sikeresen megvédte Önállóság és kiszolgáltatottság. A Sárospataki Református Kollégium működése, 1793-1830 című PhD-disszertációját Ugrai János, a Miskolci Egyetem BTK Neveléstudományi Tanszékének tanársegédje. A 2005. április 27-én rendezett védésen a Debreceni Egyetem BTK Multidiszciplináris Doktori Iskolájának bírálóbizottsága maximális pontszám megszavazásával biztosította a jelöltet támogatásáról. A bizottság elnöke Kozma Tamás egyetemi tanár (Debreceni Egyetem), az opponensek Fekete Károly egyetemi docens (Református Hittudományi Egyetem, Debrecen) és Orosz Gábor egyetemi docens (Debreceni Egyetem), további bírálók Szabolcs Éva egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest) és Brezsnyánszky László egyetemi docens (Debreceni Egyetem) voltak. A dolgozat témavezetője Síró Béla (Debreceni Egyetem), külső konzulense Barta János egyetemi tanár (Debreceni Egyetem).

A doktori disszertáció szerzője, Ugrai János 1977-ben született Egerben. Történelem szakos középiskolai tanári diplomát Miskolcon szerzett 2000-ben, majd nappali tagozatos doktoranduszként a Debreceni Egyetemen folytathatta egyetemistaként elkezdett kutatásait. Elsősorban a 18-19. század fordulójának református műveltségi viszonyait, azon belül is a sárospataki kollégium történetét vizsgálja. Tanulmányait rangos pedagógiai és történeti folyóiratok közölték (pl. Magyar Pedagógia, Iskolakultúra, illetve Aetas, Magyar Könyvszemle, Századok, Valóság), több írása megjelent az Egyháztörténeti Szemlében is. Tavaly jelent meg első kötete, amelyben közel kétszáz 1807-ből származó református lelkészi önéletrajzi nyilatkozatot tesz közzé Kis világnak világos kis tüköre címmel.

A disszertáció a pataki kollégiumnak mindössze egy rövid időszakra vonatkozó történetét vizsgálja. Ám mindezt monografikus igénnyel teszi a szerző: igyekezett minden fontos területen alapos, önálló kutatási eredményekkel megvilágítani e fontos, a reformkort nemcsak megelőző, hanem Sárospatakon mintegy megelőlegező időszakot. Ugrai János a nyilvános vita elején elmondta, hogy hat-hét éves kutatói munkáját az a feszültség indukálta, amely a pataki kollégium közismert jellemzői (például hazánkban itt tanítottak elsőként közép- és felsőfokon magyarul; politikai radikalizmusig is eljutó sajátos „pataki szellemiség”; Kövy Sándor páratlan gyakorlati jogászképzése stb.) és az azoknak a magyarázatául szolgáló, jobbára ismeretlen vagy elhanyagolt tényezők között meghúzódott.

Ugrai János dolgozatának fő tanulsága, hogy a Sárospataki Református Kollégium a 18. században egyfajta fenntartó-hiányos helyzetbe került. Történeti fejlődése és földrajzi fekvése egyaránt ebbe az irányba mutatott. Nem állt már mögötte a 16-17. századi főurakhoz (Perényiek, Lorántffyak) fogható, fejedelmi értékű támogató; Sárospatak városa kicsiny, szegény és felekezetileg megosztott volt, így nem gyakorolhatott Debrecenhez hasonló fenntartói szerepet; hasonló okokból Patak közvetlen környezete is alkalmatlan volt önmagában egy ekkora intézmény fenntartására és protestáns iskola lévén természetesen az állam sem finanszírozta a működését. Így legalább hat-hét, egymással is folyton vetekedő szereplő (érdekcsoport) mindig változó egyensúlya határozta meg az iskola napi működését és a hosszú távú fejlesztéseket is. A legfontosabb szereplők: az egyházkerület egyházi és világi vezetése; a zempléni egyházmeze egyházi és világi vezetése; az iskola professzori kara; a diákönkormányzat; a befolyásos adakozó protestáns arisztokraták és középnemesek; az adakozó református hívek és nem utolsósorban a szülők. A szerző ebből a körülményből vezeti le értekezésében a pataki kollégium sajátosságait. Idetartozik az önfenntartó gazdasági berendezkedés, a hosszan megmaradó diákönkormányzatiság, a Tiszáninneni Egyházkerület befolyásos tényezőinek érdekkülönbségeiből fakadó szervezeti-irányítási zavarok, a diákélet jellemzői (a zsúfoltság éppúgy, mint a híresen szabad légkör), s nem utolsósorban a könnyen körülhatárolható – és felelőssé tehető – fenntartó hiánya adhatta az egyik legfontosabb lökést a sokszor radikális tantervi-tantárgyi újítások végrehajtásához is.

A nyilvános vitán az opponensek és a hozzászólók Ugrai János téziseit érdemben nem vitatták. Egyedül Orosz Gábor bírálata tartalmazott tételesen kifogásokat a dolgozat egyes részeivel szemben. Az opponens kevesellte a dolgozat klasszikus neveléstörténeti vonatkozásait és – inkább elvi alapon, a kérdéses dolgozaton túlmutatóan – azt a dilemmát fogalmazta meg, hogy a neveléstörténet és a nevelésfilozófia számára milyen értéke lehet egy klasszikusan történeti (társadalom- és gazdaságtörténeti) módszereket felvonultató munkának. Ezen kívül két-három fontos kiegészítést, illetve korrekciót javasolt a disszerensnek, amelyeket Ugrai János elfogadott.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,