Vissza a tartalomjegyzékhez

11. évfolyam 1. szám
A. D.
MMX

Gäbler, Ulrich: Huldrych Zwingli. Bevezetés életébe és munkásságába. Martin Sallmann utószavával és kiegészítő irodalomjegyzékével.
Budapest, Kálvin Kiadó, 2008. 190 old.
Lutherrel és Kálvinnal ellentétben, akikről könyvtárnyi irodalom született, a 16

Lutherrel és Kálvinnal ellentétben, akikről könyvtárnyi irodalom született,[1] a 16. századi reformációs folyamatok fontos, kiemelkedő és kisebb-nagyobb mértékben meghatározó személyiségei iránt sokkal mérsékeltebb a modern kutatók érdeklődése. Ezen személyiségek közé tartozik a zürichi reformátor, Huldrych Zwingli is. Ily módon jobban érthető, hogy Ulrich Gäbler[2] neki szentelt műve közel három évtized után sem veszítette el az időszerűségét.[3] Pedig ez a Zwingli életébe és munkásságába való bevezetés nem átfogó értekezés írja a szerző az előszóban , hanem vázlata a téma egészének, áttekintés a kutatás helyzetéről és segítség a további önálló munkához.[4] (5. p.) Ami egyben azt is jelenti, hogy a Zwingli életét, teológiáját, és esetleg hatástörténetét, a korabeli társadalomtörténeti kontextusba ágyazottan tárgyaló monográfia még mindig várat magára. Ez talán a szerzőnek a magyar kiadáshoz írt előszavában megfogalmazott kitétele ellenére is igaz. Eszerint könyvének tárgya Huldrych Zwingli, tetteinek mozgatórugói, teológiai elképzelései, fejlődése, az egyházi, politikai, társadalmi és gazdasági környezet, a személyiség és társadalom kölcsönhatása, a zürichi reformátor és a zürichi reformáció sajátos vonásai, határai éppúgy, mint sikerei és kudarcai. (7. p.)

Az időrendi felépítést követő mű első fejezete a környezetet vázolja. Ennek keretében az olvasó megismerkedhet a svájci államszövetség („Eidgenossenschaft”) sajátságos jogi struktúrájával, illetve annak 16. század eleji helyzetével, amelybe Zürich a maga politikai, gazdasági és egyházi intézményeivel beágyazódott.

Ezt követően indul Zwingli életének bemutatása, a második fejezet tehát értelemszerűen a reformátor ifjúkori és diákéveit (14841506) ismerteti. Mindez természetesen felszínre hozza a nehézségeket, mindazt, ami problémát jelent egy Zwingli-életrajz megírásakor. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a kutatás egészének nincs nagyon kifejtett módszertudata. (26. p.) Arról nem is beszélve, hogy az egész Zürich előtti időszakra vonatkozóan rendkívül szűkösek a források. Zwingli szüleiről és testvéreiről, valamint ifjúkori éveiről fennmaradt néhány adat, de ezek oly kevéssé szembetűnők, hogy nem kínálkozik belőlük semmiféle összekötő vonal vagy akár magyarázati lehetőség a későbbi tevékenységére nézve. (26. p.) A szerző ezt az első periódust két időszakra osztja: gyermekkor és diákévek (14841498), illetve egyetemre járás Bécsben és Bázelben (14981506). Ennek eredményeképpen Zwingli megszerezte a magiszteri fokozatot, így bekerült az egyetemet végzettek szűk és képzett , mindenképpen kisebbséget alkotó kategóriájába.

A harmadik fejezetben már a Glarusban és Einsiedelnben (15061518) katolikus papként működő Zwinglivel találkozunk. Ekkorra datálható első politikai állásfoglalása: az idegen szolgálatra küldendő zsoldosok kérdésében a római Szentszék mellett foglalt állást, amit a pápaság egy 50 forintos évjáradékkal honorált. Az ebben az időszakban keletkezett írásai is ekörül a kérdés körül forognak. (Például fabula az ökörről, vagy beszámoló a franciák és a svájciak közötti katonai összecsapásokról.) Ugyanakkor a harctereken szerzett tapasztalatai hatására a gondolkodása egyre inkább a pacifizmus és a zsoldos szolgálat elutasítása irányába fejlődött. (Dulce bellum inexpertis: a háború [csak] azoknak vonzó, akik sohasem élték át – 34. p.) 1515 őszén azonban gyökeres fordulat állt be a glarusi közvéleményben. I. Ferenc francia király ugyanis Marignanónál megsemmisítő vereséget mért a svájci csapatokra. Ennek hatására megerősödtek a franciabarát nézetet képviselők, s a pápa iránti hűségéről ismert Zwinglinek végül távoznia kellett Glarusból. Az einsiedelni bencés apátságban lett világi pap. Feladata volt a völgy lakói és a zarándokok lelki gondozása. Ebben az időszakban az egyházi tevékenységek és a személyes tanulmányok háttérbe szorították a politikai érdeklődést. Gäbler szerint Zwingli élete 1506 és 1518 közötti szakaszának három döntő fontosságú összetevője van: klasszikus, patrisztikus és skolasztikus írások olvasása [könyvtára részben fennmaradt a mai zürichi Zentralbibliothek állományában], a svájci humanisták köréhez tartozás, valamint irodalmi és személyes találkozás Erasmusszal. (35-36. p.)

A negyedik fejezet a zürichi indulást taglalja. Ez az 1519 és 1522 közötti időszak Zwingli meghívásával kezdődik a Grossmünster világi papi állásába, ami egyben összekötő szerepet is betöltött a káptalan és a város között. Ekkorra tehető az a reformátori fordulat, amely saját teológiai nézeteinek kikristályosodását jelenti. Ebben a fejlődési folyamatban amelynek részelemei a kritikus igehirdetések és az első nyilvános viták (például a böjt és a szentek tisztelete körül, összeütközés a koldulórendekkel, szembefordulás a püspöki tekintéllyel) még nagyon sok a vitatott kérdés (például pestises megbetegedés egzisztenciális tapasztalata, Augustinus hatása). Annyi azonban bizonyos, hogy Zwingli végeredményben a reformátori Szentírás-elvet teszi a tan és az élet egyedüli alapjává. (48. p.)

Az ötödik fejezetben a szerző már a zürichi áttörés-ről (15231525) ír. Ennek első állomása az 1523. január 29-én megrendezett első zürichi disputa, amelyre mintegy 600 személy gyűlt össze. Döntésében a Tanács megvédte Zwinglit az eretnekség vádjával szemben, aki 67 tételben foglalta össze korábbi igehirdetései alapvető mondanivalóját. A vitát követően Zwingli értekezéssé bővítette a röviden megfogalmazott nézeteit (A tételek magyarázata és okai). Alaptételei (1. az Isten és a teremtmény között éles ellentét áll fenn; 2. a bűn a látható természet gyógyíthatatlan törése; 3. az úrvacsora nem áldozat; 4. különbség van a láthatatlan katolikus egyház és a konkrét gyülekezet között; 5. az isteni és az emberi igazság különböznek egymástól, más-más dimenzióhoz tartoznak) azonban elválasztották mind Erasmustól, mind pedig Luthertől.

1523. október 26–28-án került sor a második zürichi disputára. Ezen mintegy 900 személy vett részt, köztük hozzávetőlegesen 350 pap. Napirenden szerepelt a képek kérdése is. Zwingli megerősödve került ki a vitából. Egyértelművé vált, hogy számára a reformáció egyrészt a haszontalan gyakorlatoktól és előírásoktól való megszabadulást, másrészt pedig a nép erkölcsi-morális megjavulásának elvárását jelentette. A vitát követően azonban Zürichnek politikai fenyegetéssel kellett szembenéznie (kantonok intervenciója); miközben a város vezetése és lakossága teológiailag is megérett a reformokra (mise eltörlése, illetve a képek és a szobrok eltávolítása). Zwingli ekkor jelentette meg (1525 márciusában) a Commentarius de vera et falsa religione (Kommentár az igaz és a hamis vallásról) c. értekezését, amelyet I. Ferenc francia királynak ajánlott, s amelyben a pápát az Antikrisztussal azonosította.

A hatodik fejezetben a szerző a tényleges egyházi reformokat taglalja Zürichben (15241526), melyek szorosan összefüggtek a társadalmi viszonyokkal. Annál is inkább, mivel a városi felsőbb réteg és vezetés szerepe meghatározó volt a reformáció áttörésében. Az átalakulás-átalakítás folyamatában feloszlatták a kolostorokat és a káptalanokat, intézkedéseket hoztak a szegények támogatásáról, felállították a házassági és erkölcsbíróságot, illetve szabályozták az istentiszteletet és az egyházi művészetet.

A hetedik fejezetben már kitágul a horizont, hiszen a reformáció ügye a svájci államszövetség szélesebb kontextusában kerül bemutatásra (15241529). 1524. április 8-án Luzern, Uri, Schwyz, Unterwalden és Zug katolikus kantonok szövetségre léptek a zürichi reformációval szemben. A szövetséghez később Freiburg és Solothurn is csatlakozott. Ilyen körülmények között került sor az 1526-os badeni disputára, amely a katolikusok (Johannes Eck) és a protestánsok (a bázeli Johannes Oecolampadius) között zajlott. Zwingli nem vett részt a vitában, amely róla is szólt. Tanítását tévesnek ítélték, Glarus és Appenzell is. Ezt Bern, Bázel, Schaffhausen, és természetesen Zürich küldöttségei nem fogadták el. Ennek eredményeképpen Svájc felekezetileg kettészakadt. Ebben az is szerepet játszott, hogy Bern határozottan a reformáció mellett kötelezte el magát, ami kihatással volt az erőviszonyokra is. Mindkét oldalon lázasan folyt a katonai szövetségi rendszerek kiépítése, ami elvezetett az első kappeli ütközethez. (1529. június.) A háromszoros túlerőben levő berniek és zürichiek győzelme az – Ausztria által cserbenhagyott – belső-svájciakkal szemben tovább erősítette a reformációt, jóllehet Zwinglit elkeserítette a katolikusok iránt mutatott engedékenység.

A nyolcadik fejezet szintén az 1520-as évek időszakát tárgyalja, de most teológiai megközelítésben, hiszen ekkor zajlottak a szentségek (sákramentumok) körüli viták. Itt már a protestáns táboron belül is törésvonalak jelentkeztek. Zwingli ugyanis összeütközésbe került egyrészt az anabaptistákkal (a gyermekkeresztség kérdésében), másrészt pedig magával Lutherrel (az úrvacsora és a krisztusi jelenlét test és vér problémáiban).

A kilencedik fejezetben a szerző a hitvallás (Fidei ratio és De providentia Dei) és a politika kérdéskörét veszi górcső alá (1529–1531). Ennek hátterében természetesen az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés áll. V. Károly császár magatartása ugyanis kikényszerítette a protestánsok katonai szövetkezését. Mivel a reformáció léte volt a tét, a „lutheránusok” és a „zwingliánusok” túlléptek a teológiai megosztott-ságukon. Ugyanakkor Zwingli Zürichet a politikai elszigetelődés útjára kényszerítette egy olyan pillanatban, amikor az ismételten szembekerült a katolikus kantonokkal (Luzern és Schwyz), ez alkalommal a Sankt Gallen-i apátság miatt. Zürich ugyanis ezen a „csatlakozott területen”, minden tiltakozás ellenére, „eltűrte az apát elűzését, a kolostor eladását és az egyházi terület szekularizálását”, miközben elutasította egy „svájci államszövetségi döntőbíróság felállítását” a vitás kérdés rendezése érdekében. Emiatt „a kortársak szemében Zürich hatalmaskodó és törvényszegő volt”. (136. p.) Bern kihátrált a körvonalazódó fegyveres konfliktusból, aminek következtében „1531. október 11-én Kappelnél 3500 zürichi állt szemben, rosszul diszponáltan, kétszer annyi belső-svájcival. Egy viszonylag rövid, még egy óráig sem tartó ütközetben eldőlt a csata. Ötszáz zürichi, köztük huszonöt lelkész vesztette életét.” (137. p.) Maga Zwingli is a halottak között volt.

A tizedik fejezet értelemszerűen a hatástörténettel foglalkozik. Ennek első vonatkozása éppen a kappeli vereség feldolgozása, amelynek keretében feltűnik Heinrich Bullinger alakja, illetve előtérbe kerül a Genffel és Kálvinnal való kapcsolat. Ezt követően a szerző röviden vázolja a Zwingliről a 16. és a 20. század között alkotott képet. A tizenegyedik fejezet egy alapos bibliográfiai áttekintés (bibliográfiák, forrásgyűjtemények, Zwingli műveinek kiadásai, átfogó művek) – jóllehet az egyes fejezeteket a tárgyalt kérdésre vonatkozó széleskörű, szinte kizárólag német nyelvű, szakirodalom-jegyzék zárja –, míg a tizenkettedik fejezet lényegében Zwingli életének időrendi táblázata.

A mű végén található a Martin Sallmann által jegyzett utószó és kiegészítő irodalomjegyzék (1983–2003), amely egyrészt pontokba szedve ismerteti kb. 20 évnyi Zwingli-kutatásnak a markánsabb előrelépéseit (például egyházatyák Zwingli általi recepciója, Zwingli ellenfeleinek pontosabb megértése, teológiájának kiindulása és tartalma, lelkipásztori működése, hatástörténet), másrészt pedig, a jobb áttekinthetőség kedvéért, magának a monográfiának a fejezeti beosztását követi (a környezettől egészen a bibliográfiai áttekintésig).[5]

A munkát, amely magyar nyelven mindenképpen hiánypótlónak minősíthető,[6] a használatot megkönnyítő név- és tárgymutató zárja. Dicséret érte a kiadónak, valamint azért is, hogy ezt a művet – igényes formában – a hazai olvasóközönség számára hozzáférhetővé tette.

(ism.: Jakab Attila)

 

Jegyzetek:



[1] Hazai viszonylatban a nemzetközi szakirodalomhoz való hozzáférés természetesen korlátozott, és sok esetben nehézkes, miközben a magyar nyelvű szakirodalom nyugat-európai összehasonlításban nagyon szerénynek mondható. Ld. pl.: Friedenthal, Richard: Luther élete és kora. Bp., 1983. (3. kiadás); Erikson, Erik Homburger: A fiatal Luther és más írások. Bp., 1991.; Ebeling, Gerhard: Luther. Bevezetés a reformátorok gondolkodásába. Bp., 1997.; Tomlin, Graham: Luther és kora. Bp., 2003.; Gritsch, Eric W.: Isten udvari bolondja – Luther Márton korunk perspektívájából. Bp., 2006.; Cadier, Jean: Kálvin. Egy ember Isten igájában. Bp., 1980.; McGrath, Alister E.: Kálvin. A nyugati kultúra formálódása. Bp., 1996 & 2001.; Niesel, Wilhelm: Kálvin teológiája. Bp., 1998.; Zsengellér József, Kálvin mozaikok. Tanulmányok a nagy reformátor életéről és munkásságáról. Pápa, 2000.; Van’t Spijker, Willem: Kálvin élete és teológiája. Bp., 2003.; Busch, Eberhard: Istenismeret és emberség. Betekintés Kálvin teológiájába. Bp., 2009.; Huszár Pál: Kálvin János élete, teológusi, reformátori és egyházszervezői munkássága (1509-1564). Bp., 2009.

[2] A szerző 1996 óta a KGRE HTK díszdoktora.

[3] A magyar fordítás a harmadik német nyelvű kiadás alapján készült.

[4] Mindezt Kristó Gyula a következőképpen fogalmazta meg: Időről időre el kell végezni az addigi ismeretanyag kritikai átrostálását, ki kell jelölni a továbblépés útjait, meg kell kísérelni az ismert adatok alapján az összegzést, még akkor is, ha tudjuk, ez csak alkalmi, időleges lehet. Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. Szeged, 1996. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár, 10.) 135. p.

[5] Az utóbbi évek vonatkozásában ez még kiegészíthető az alábbi művekkel: Ronchi, Sergio: Zwingli e Calvino nel contesto elvetico. Bologna, 2005.; Scholl, Hans: Verantwortlich und frei. Studien zu Zwingli und Calvin, zum Pfarrerbild und zur Israeltheologie der Reformation. Zürich, 2006.

[6] Ld. az általam talált egyetlen művet: Zsirka László: Zwingli Ulrik élete és munkássága. Debrecen, 1992. (Teológiai Önképzőköri Társulat Füzetei, 1)

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,