A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Természetjáró Szövetség Alapszabálya

 

1. §. Általános rendelkezések

/1/ A Szövetség neve: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Természetjáró Szövetség

/2/ A szövetség székhelye: Miskolc, Széchenyi út 103.

/3/ Működési területe: B.-A.-Z. megye

/4/ Jelvénye: nyújtott ellipszis alakú, melynek belsejében jobb oldalt elől két szál encián virág, hátul hegyvonulattal, melyre a napsugarak vetődnek. Az alsó részén elől középen "B.-A.-Z. MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG" felirat. A napsugarak aranysárgák, a hegyek zöld tónusúak, az enciánkék virág levei sötétzöldek, a felirat piros.

/5/ Pecsétje: a jelvénnyel egyező

/6/ Alapításának éve: 1991.

2. §. A Szövetség önálló jogi személy.

/1/ Működését az egyesülési jogról szóló hatályos /1989. évi II./ törvény és a jelen alapszabály alapján fejti ki.

/2/ A szövetség a természetjárás különböző szakágaiban tevékenységet folytató társadalmi szervezetek, szakosztályok, ifjúsági- és diák-sportegyesületek, továbbá a természetjárással rokon jellegű tevékenységet folytató egyéb szervezetek önkéntes tömörülésén alapuló regionális társadalmi szervezet.

/3/ Működésünk során az 1892-ben Miskolci Atlétikai Kör Turista Osztálya néven alakult első állandó és szervezett tevékenységet kifejtő megyei természetjáró egyesület szellemi örökösének tekintjük magunkat

/4/
a/ A szövetség politikai pártoktól és szervezetektől független, részükre anyagi támogatást nem nyújtó, politikailag és ideológiailag semleges, saját évszázados hagyományú turista értékei alapján és ezek szellemében működő társadalmi szervezet, mely minden bevételét a természetbarát mozgalom és a természetvédelem céljaira fordítja.
b/ Országgyűlési képviselőt, megyei önkormányzati jelöltet nem állít és nem támogat. c/ Együttműködik és támogatja a határon túli magyarság természetjáróit.

/5/ Mindenben tagszervezeteinek, a szervezett természetjáróknak az érdekeit képviseli és szolgálja.

3. §. A szövetség a Magyar Természetbarát Szövetség független és önálló tagszövetsége.

4. §. A szövetség törvényességi felügyeletét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ügyészség látja el.

5. §. A szövetség szakágai:

  • gyalogtúra,
  • kerékpáros túra,
  • vízitúra,
  • sítúra,
  • hegymászás, magashegyi túra,
  • barlangtúra,
  • polgári természetőr szolgálat

6. §. A szövetség célja:

/1/ A természetjáró tevékenység egészségmegőrző, személyiségformáló, közösségépítő tevékenysége és az ifjúság fizikai-erkölcsi nevelése.

/2/ Felkelti az érdeklődést a természetjárás szakágai iránt, elősegíti az ilyen irányú igények kielégítését.

7. §. A Szövetség feladata

/1/ Általános feladatok

a/ A szövetség működési területén segíti, koordinálja, irányítja, szervezi és ellenőrzi a természetjárást és népszerűsíti azt.

b/ Felkelti az érdeklődést a természetjárás ágazatai iránt, elősegíti az ilyen irányú igények kielégítését.

c/ Szervezi az élő és élettelen természeti értékek védelmét.

d/ Segíti, védi a sportág erkölcsi, jogi, anyagi és szakmai érdekeit.

e/ Ápolja a sportág azonos szintű nemzetközi és hazai kapcsolatait.

f/ Ápolja a természetbarát múlt haladó hagyományait.

/2/ Irányítási és ellenőrzési feladatok:

a/ a természetjárás népszerűsítése és gyakorlásának elősegítése, a fejlesztési célkitűzések meghatározása és a megvalósítás segítése.

b/ az oktatási, minősítési, verseny- és az egyéb szükséges szabályok végrehajtásának biztosítása, ill. ellenőrzése.

c/ a természetjárásban érdekelt szervezetek tevékenységének összehangolása.

d/ a sportág fegyelmi szabályzatában meghatározott sportfegyelmi jogkör gyakorlása.

/2/ Szakmai feladatok:

a/ a megyei, hazai és nemzetközi eseménynaptár elkészítése, ill. ezek elkészítésében való részvétel, az események meghirdetése, megrendezése.

b/ az ifjúsági- és diák korosztály természetjáró tevékenységének kiemelt támogatása.

c/ a megyei szakmai képzés és továbbképzés irányítása, feltételeinek megteremtése.

d/ ágazatonként a turista-úthálózat nyomvonalainak kijelölése, karbantar-tása, módosítása, ill. jóváhagyása. A szükséges turisztikai térképek, térképmódosítások, szakirodalom lektorálása.

e/ közreműködés a turisztikai térképek és szakirodalom létrehozásában, forgalmazásában.

f/ megyei turisztikai szálláshely-hálózat fenntartása, fejlesztése.

g/ támogatja és gyakorlati tevékenységével hozzájárul a természeti értékek védelméhez, a környezetvédelmi feladatok megvalósításához.

8. §. Szervezési és gazdálkodási feladatok:

a/ természetbarát, természetjáró egyesületek, szakosztályok, diák túra-körök és gyermektúra szakkörök, valamint a területi természetjáró szövetségek érdekeinek képviselete az állami és társadalmi szervek előtt.

b/ felvilágosítás, állásfoglalás és véleménynyilvánítás a sportág kérdé-seiben.

c/ a megyei természetjáró szervezetek központi nyilvántartása.

d/ a természetjáró tagság érvényesítésével, minősítésével kapcsolatos feladatok ellátása.

e/ a sajtó és a tömegkommunikációs szervek rendszeres tájékoztatása a Szövetség belső életéről. A természetjárás népszerűsítését szolgáló propagandatevékenység szervezése.

f/ a Szövetség belső információrendszerének kialakítása, a Szövetségi tevékenység nyitottságának biztosítása.

g/ a Szövetség gazdálkodási szabályzata alapján az anyagi keretek gazda-ságos felhasználása.

h/ jogi, gazdasági és sportszakmai tanácsadás valamennyi természet-barát szervezet részére.

i/ mindazon sportági ügyek intézése, amelyek nem tartoznak más szerv hatáskörébe.

9. §. Egyéb feladatok és jogosítványok:

a/ feladatainak megvalósítása érdekében a Szövetség anyagi eszközeivel a jogszabályok keretei között szabadon gazdálkodhat.

b/ a Szövetség együttműködik az MTSZ-el, a megyei sport-egyesületekkel, a diáksport szervezetekkel, a területi szövetségekkel, a természetjárást és természetvédelmet folytató állami és társadalmi szervekkel, valamint a tömegtájékoztatás és közbiztonság szerveivel.

10. §. A Szövetség tagsága:

A szövetség tagjai:

/1/ A Szövetség tagjai lehetnek területi természetjáró és természetbarát szövetségek, természetjáró egyesületek, és tagja lehet minden olyan megyei szervezet, amely természetjáró szakosztályt, szakcsoportot, szakkört működtet, továbbá tagjai lehetnek a Szövetség tevékenységét közvetlenül támogatni kívánó jogi személyek, vagy magánszemélyek, akik a Szövetség Alapszabályát elfogadják, illetőleg a tagsági jogviszonyból eredő kötelezettségeiket vállalják, erkölcsileg és anyagilag támogatják a Szövetséget és felvételüket kérik a Szövetségbe.

/2/ A Szövetség tagja a tagokat megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek alapján:

  • jogi személyiségű tagok,
  • rendes tagok,
  • pártoló tagok,

11. §. A Tagsági viszony keletkezése és megszűnése:

/1/ A Szövetségbe való belépés, illetőleg a kilépés önkéntes.

/2/ A Szövetségi tagság felvétellel, illetőleg tiszteletbeli elnök esetében választással keletkezik és

a/ a rendes tagok esetében kilépéssel, kizárással, törléssel, elhalálozással, a pártoló tagok esetében kilépéssel, illetőleg a tagdíj és vállalt hozzájárulási kötelezettség 1 évig történő nem teljesítése esetén törléssel.

b/ tiszteletbeli elnök esetében lemondással, kizárással, valamint elhalálozással szűnik meg.

/3/ A Szövetségbe bármely Szervezet kérheti felvételét. A felvétel a kérelem benyújtásával, valamint az első, legalább 10 személy utáni szövetségi érvényesítési díj befizetésével egyidejűleg lép életbe.

/4/ Törléssel szűnik meg a tagság a tag halálával /Jogi személyiséggel rendelkező tag jogutód nélküli megszünésével/.

/5/ A Szövetségből való kizárást csak fegyelmi eljárás során kiszabott jogerős büntetésként lehet alkalmazni. A kizárt tag nem mentesül a tagság idején keletkezett kötelezettségei alól, megszűnik azonban a tagságból eredő jogok iránti igénye.

/6/ A sportegyesület rendes tagsága megszűnik a szervezet megszűnésével, kilépésével, vagy ha a természetjáró szakosztálya megszűnik, vagy az egyesület e szakosztályát megszünteti, illetve más egyesületnek adja át, vagy a szervezett természetjárók létszáma 10 fő alá csökken, vagy a szövetségi tagsági érvényesítési díj egy éves nem fizetésével, ill. fegyelmi eljárás alapján, kizárással.

12. §. A Szövetség rendes tagjai:

/1/ A Szövetség rendes tagja lehet minden olyan szervezet, amely termé-szetjáró tevékenységet folytat és működése nem áll ellentétben a Szövetség Alapszabályával.

/2/ A Szövetségnek tagja lehet külföldi jogi személy is, ha a Szövetség Alapszabályát elfogadja, a Szövetséget erkölcsileg, illetőleg anyagilag támogatja.

13. §. A Szövetség pártoló tagjai:

A Szövetség pártoló tagja lehet az a magán- vagy jogi személy, aki vagy amely a Szövetség célkitűzéseit, erkölcsileg és anyagilag támogatja.

14. §. A Szövetség tiszteletbeli elnöke, tagjai:

A Szövetség tiszteletbeli elnökének, tagjának az a személy választható, aki kimagasló tevékenységével huzamosabb időn keresztül jelentős mértékben hozzájárult B.-A.-Z. megye természetjárásának eredményeihez, állami és társadalmi tekintélyének növeléséhez.

15. §. A Tagok jogai és kötelezettségei:

A rendes tagok jogai és kötelezettségei:

/1/ A Szövetség rendes tagjának jogai:

a/ részt vehet a Szövetség tevékenységében, rendezvényein,

b/ személyesen, ill. küldöttei útján részt vehet a Szövetségi közgyűlés ha-tározatainak meghozatalában,

c/ igényelheti a Szövetség szakembereinek segítségét. Részesülhet a Szö-vetség által adott kedvezményekből.

d/ választhat és választható a Szövetség szerveibe /18. életéve betöltését követően/. Jogi személy esetében a képviselők választhatók.

e/ észrevételeket, javaslatokat tehet, illetőleg véleményt nyilváníthat a Szövetség, valamint szerveinek működésével kapcsolatban,

f/ ajánlatokat tehet a Szövetséget, valamint a Szövetség szerveit és a természetjárást érintő kérdések megtárgyalására,

g/ felvilágosítást kérhet a Szövetség bármely tevékenységéről. Erre a Szövetség 30 napon belül válaszolni köteles.

h/ kifogást emelhet a Szövetség valamely határozata ellen a Szövetség elnökénél, elnökségénél, közgyűlésénél, végül a bíróságnál,

i/ igénybeveheti a Szövetség szolgáltatásait, kiadványain feltüntetheti a Szövetségi tagságot.

/2/ A Szövetség rendes tagjának kötelezettségei:

a/ a Szövetség Alapszabályának és egyéb szabályzatainak, valamint a Szö-vetség szervei által hozott határozatok betartása, betartatása,

b/ a Szövetségi célkitűzések megvalósulásának segítése,

c/ tevékenyen részt venni a Szövetség anyagi forrásainak gyarapításában, a takarékos gazdálkodás segítésében, a Szövetség vagyonának megóvásában,

d/ az élő és élettelen természeti értékek védelme,

e/ a természetjárás ágazatainak népszerűsítése,

f/ a természetjáró diákok segítése,

g/ a tagdíj megfizetése.

16. §. A pártoló tagok jogai és kötelezettségei:

/1/ A Szövetség pártoló tagjainak jogai:

a/ javaslatokat tehet a Szövetség működésével kapcsolatban,

b/ javaslatokat tehet a Szövetséget, a Szövetség szervezeteit, valamint a természetjáró mozgalmat érintő kérdések megtárgyalására,

c/ választható a Szövetség szakbizottságaiba, igénybe veheti a Szövetség szolgáltatásait,

d/ részt vehet a Szövetség túráin és más rendezvényein,

/2/ A Szövetség pártoló tagjainak kötelezettségei:

a/ a Szövetség Alapszabályának, egyéb szabályzatainak, valamint a Szö-vetség által hozott határozatoknak a betartása,

b/ a természetjárás népszerűsítése,

c/ a vállalt hozzájárulás megfizetése.

17. §. A Szövetség tiszteletbeli elnökének jogai, kötelezettségei:

/1/ A tiszteletbeli elnök jogai:

a/ tanácskozási joggal részt vehet a Szövetség közgyűlésén és a választása szerinti szakbizottság munkájában,

b/ javaslatokat tehet, véleményt nyilváníthat a Szövetség, valamint szer-veinek működésével kapcsolatban,

c/ javaslatokat tehet a Szövetséget, a Szövetség szerveit, valamint a ter-mészetjárást érintő kérdések megtárgyalására.

/2/ A tiszteletbeli elnök kötelezettségei:

a/ a Szövetség Alapszabályának, egyéb szabályzatainak, valamint a Szö-vetség vezető testületei által hozott határozatok betartása,

b/ a természetjárás népszerűsítése.

18. §. A B.-A.-Z. megyei Természetjáró Szövetség szervei:

/1/ a küldöttközgyűlés,

/2/ az elnökség,

/3/ Számvizsgáló bizottság,

/4/ Fegyelmi bizottság,

/5/ az elnökség által létrehozott szakági és egyéb bizottságok.

19. §. A Közgyűlés összehívása

/1/A Szövetség rendes közgyűlését évente május 31-ig kell összehívni. Az összehívásról az elnökség gondoskodik, mely 30 nappal a közgyűlés időpontja előtt postázza a napirendi pontoknak megfelelő anyagokat a küldő szervezet (küldöttek) részére.

/2/ A közgyűlés nyilvános, bárki részt vehet rajta.

20. §. A Közgyűlés összetétele:

/1/ Valamennyi a B.-A.-Z. megyei Szövetséghez csatlakozott természetbarát tagszervezet

  • 100 fő tagságig 1 fő küldöttel,
  • minden további megkezdett 100 fő után + 1 fő küldöttel,
  • az elnökség tagjai,
  • a Számvizsgáló Bizottság képviselője,
  • a Fegyelmi Bizottság elnöke.

/2/ Küldött, testületi tag, illetve tisztségviselő csak szervezett természetbarát lehet.

/3/ Meghívottként, tanácskozási joggal vehetnek részt a közgyűlésen az elnökség által meghívottak.

21. §. A közgyűlés határozatképessége:

/1/ A közgyűlés határozatképes, ha a szavazásra jogosultak több mint a fele jelen van.

/2/ A szavazati jog más küldöttre írásban átruházható.

/3/ Ha a közgyűlés eredetileg meghirdetett kezdési időpontjától számított egy órán belül nem válik határozatképessé, a közgyűlést el kell halasztani és 30 napon belül ismételten össze kell hívni. Az ismételten összehívott közgyűlés az eredeti napirendbe felvett kérdésekben a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

22. §. A közgyűlés rendje:

/1/ A közgyűlés napirendjét a megyei Szövetség Elnöksége állapítja meg és terjeszti a közgyűlés elé.

/2/ A közgyűlésnek tárgyalnia kell az alábbi napirendi pontokat:

  • a megyei Szövetség tevékenységéről szóló beszámoló,
  • a megyei Szövetség előző évi gazdálkodásáról szóló beszámoló,
  • a Számvizsgáló bizottság beszámolója,
  • Közhasznúsági jelentés.

23. §. A közgyűlés hatásköre:

/1/ A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a/ az Alapszabály, valamint a Fegyelmi Szabályzat megállapítása, módo-sítása,

b/ Közhasznúsági jelentés elfogadása,

c/ az elnökség, valamint a Számvizsgáló Bizottság éves beszámolójának elfogadása,

d/ a Szövetség más szövetséggel való egyesülésének, szétválásának, vagy feloszlásának kimondása,

e/ a 25. §. /1/ bekezdésében foglalt tisztségviselők megválasztása,

f/ a tiszteletbeli elnök megválasztása,

g/ a Szövetségi elismerések létrehozása, megszüntetése,

h/ a tagfelvétel, valamint a kizárás kérdésében hozott határozat elleni jog-orvoslati kérelem elbírálása,

i/ mindazok a kérdések, amelyeket időközben a jogszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal, ill. amelyeket a közgyűlés határozott vagy határozatlan időre a saját hatáskörébe von.

/2/ Dönt minden olyan kérdésben, amelyet valamely küldött legalább 45 nappal a közgyűlés összehivása elött az elnökségen keresztül a Közgyűlés elé terjeszt.

24. §. A közgyűlés határozathozatala:

/1/ A közgyűlés a határozatait általában nyílt szavazással, egyszerű szó-többséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az indítványt el kell vetni.

/2/ A 23. §. /1/ bekezdés a, d. pontjai esetében a határozat meghozatalához kétharmados többség szükséges. Ugyancsak kétharmados többség szükséges valamely hatáskörnek a közgyűlés hatáskörébe vonásához.

/3a/ A közgyűlés titkos szavazással választja a Szövetség, a 25. §. /1/ bekezdésben meghatározott tisztségviselőit, ha azt a szavazásra jogosultak egyharmada indítványozza.

b/ A titkos szavazás szavazólappal történik és előtte legalább 3 tagú Szavazatszámláló Bizottságot kell választani a választási szavazatok összesítésére.

c/ Egy jelölt esetén a választás nyílt szavazással is történhet, ha a köz-gyűlés résztvevőinek kétharmada ehhez hozzájárul.

d/ A közgyűlés titkos szavazással hoz határozatot, ha a szavazásra jogosultak többsége - bármely küldött kezdeményezése alapján - nyílt szavazással ezt kéri.

/4/ A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvnek tartal-mazni kell a közgyűlésen elhangzott lényeges észrevételeket és javaslatokat, valamint a hozott határozatokat. A jegyzőkönyvet a Szövetség elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá és két, a közgyűlés elején megválasztott személy hitelesíti. A jegyzőkönyv nyilvános, abba a Szövetség bármely tagja betekinthet, ill. sokszorosítási költség ellenében arról hiteles másolatot kaphat.

/5/ A Szövetség közgyűlése nyilvános. A nyílvánosságot a közgyűlés kétharmados többségű határozattal korlátozhatja, vagy kizárhatja, ha azt hatályos törvény nem ellenzi.

/6/ A közgyűlésen az elnöki teendőket a Szövetség elnöke, akadályoztatása esetén a Szövetség főtitkára látja el.

25. §. A tisztségviselők megválasztása

/1/ A közgyűlés hatáskörébe tartozó tisztségviselők:

a/ az elnök,

b/ a főtitkár,

c/ az elnökség tagjai,

d/ a Számvizsgáló Bizottság vezetője és tagjai,

e/ a Fegyelmi Bizottság vezetője és tagjai.

/2/ A Szövetség tisztségviselőit a közgyűlés három évre választja.

/3/ Megválasztottnak az a tisztségviselő tekinthető, aki a leadott szavazatok többségét megszerezte. Ha több jelölt esetén az első választási fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges szavazatszámot, újabb választási fordulót kell tartani.

/4/ Két közgyűlés közötti időszakban az elnökség a kiváló tagok helyébe a testület eredeti létszámának legfeljebb 25 %-áig terjedően új tagokat választ. Az így megválasztott személyeket a következő közgyűlés erősíti meg tisztségében.

26. §. A Szövetség rendkívüli közgyűlése

/1/ Rendkívüli közgyűlést kell összehívni:

a/ az elnökség kétharmados többségi határozata alapján,

b/ ha a tagszervezetek egyharmada, vagy a közgyűlés küldötteinek kétharmada ok és cél megjelölésével kezdeményezi,

c/ ha a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv elrendeli,

d/ ha az elnökség tagjainak több mint 25 %-a lemond, elhal, távozik,

e/ az elnök távozása esetén,

f/ ha a számvizsgáló bizottság létszáma két főre csökken.

/2/ A rendkívüli közgyűlést az erre okot adó körülmény bekövetkeztétől számított egy hónapon belül össze kell hívni.

/3/ A rendkívüli közgyűlésre a Szövetség rendes közgyűlésre vonatkozó szabályai az irányadók.

27. §. A Szövetség Számvizsgáló Bizottsága:

/1/ A Szövetség gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrzését Számvizsgáló Bizottság végzi. A Számvizsgáló Bizottság egy vezetőből és legalább két tagból és póttagból áll.

/2/ A Számvizsgáló Bizottság tagjai a Szövetségben más tisztséget nem viselhetnek.

A Bizottságnak nem lehet vezetője vagy tagja a Szövetséggel munkaviszonyban álló, a Szövetségnél gazdasági feladatokat ellátó személy, továbbá az a személy, aki a Szövetség elnökségének tagjával, illetve a Szövetségnél munkaviszonyban lévő, vagy gazdasági feladatokat ellátó személlyel hozzátartozói kapcsolatban áll. A Számvizsgáló Bizottság tagjai nem lehetnek egymásnak hozzátartozói.

/3/ A Számvizsgáló Bizottság éves ellenőrzési terv alapján dolgozik, amelyről a Szövetség elnökségét tájékoztatja.

/4/ A Számvizsgáló Bizottság feladatai:

a/ a Szövetség pénz- és vagyonkezelésének, könyvelésének, valamint éves mérlegének vizsgálata,

b/ a társadalmi/non profit szervezetek gazdálkodására vonatkozó jogsza-bályok és egyéb kötelező előírások betartásának ellenőrzése,

c/ a bizonylati fegyelem betartásának ellenőrzése.

/5/ A Számvizsgáló Bizottság tagjai feladataik ellátása során jogosultak a Szövetség gazdálkodásával kapcsolatos bármely iratba betekinteni, a Szövetség tisztségviselőitől tájékoztatást kérni.

/6/ Az ellenőrzések megkezdéséről a Számvizsgáló Bizottság vezetője tájé-koztatni köteles a Szövetség elnökét és főtitkárát. Az ellenőrzés során a Számvizsgáló Bizottság a pénzügyi-gazdasági, ill. a belső ellenőrzésre vonatkozó szabályok szerint jár el.

/7/ Az ellenőrzés tapasztalatairól a Bizottság vezetője a vizsgálat befejezé-sétől számított 15 napon belül tájékoztatja a Szövetség elnökségét. Ha a vizsgálat szabálytalanságot vagy rendellenességet állapít meg, a jegyzőkönyvbenfelhívja a figyelmet annak megszüntetésére.

/8/ A vizsgálatot követő intézkedési terv végrehajtását az abban megállapí-tott határidő elteltétől számított 3O napon belül a Számvizsgáló Bizottság utóvizsgálat keretében ellenőrzi.

/9/ Ha a kifogásolt eset fennállását a Szövetség elnöksége nem ismeri el, vagy az utóvizsgálat sem vezetett eredményre, a Számvizsgáló Bizottság a hatályos törvény szerint jár el.

/10/ A Számvizsgáló Bizottság tevékenységéről a Szövetség közgyűlé-sének köteles beszámolni.

28. §. A Szövetség elnöksége

Az elnökség összetétele:

  • elnök,
  • főtitkár,
  • elnökségi tagok,

Az elnökség hatásköre:

/1/ A szövetség tevékenységét két közgyűlés között az elnökség irányítja. Az elnökség a Szövetség működését érintő valamennyi operatív kérdésben döntésre jogosult szerv, kivéve azokat az ügyeket, amelyek az Alapszabály szerint a közgyűlés hatáskörébe tartoznak.

/2/ Az elnökség üléseit szükség szerint, de legalább negyedévenként tartja.

Az elnökség feladata és hatásköre:

a/ két közgyűlés között a vezetési, szervezési, szakmai és gazdasági ügyek vitele,

b/ szakbizottságok vezetőinek és tagjainak megválasztása,

c/ a Szövetség éves költségvetésének elkészítése,

d/ az elnökség a tevékenységéről a soron következő közgyűlésen köteles beszámolni.

/3/ Az elnökség munkaterv alapján dolgozik. Az elnökség határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van. Az elnökség nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel határoz. Szavazategyenlőség esetén az elnök szava dönt.

/4/ Az elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelesség, vagy felelősség alól mentesül: vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

29. §. A Szövetség Szakbizottságai

A Szövetség állandó és ideiglenes bizottságai:

/1/ Az elnökség egyes szakfeladatok ellátására állandó vagy ideiglenes bizottságokat hozhat létre, ill. referenseket jelölhet ki.

/2/ A bizottságok és referensek feladatait, ill. hatáskörét a Szövetség elnöksége határozza meg.

/3/ A bizottságok véleményezési, javaslattételi, szervezési és intézkedési joggal rendelkeznek, mindazokban az ügyekben, amelyekre létrehozták őket.

30. §. A Szövetség tisztségviselői:

A Szövetség elnöke

/1/ A Szövetség legfőbb tisztségviselője a Szövetség elnöke. Az elnök az elnökség közreműködésével irányítja és vezeti a Szövetség tevékenységét.

/2/ Az elnök feladata és hatásköre:

a/ az elnökség üléseinek összehívása, vezetése,

b/ a szövetség képviselete,

c/ az Alapszabály, a közgyűlés és a testületi határozatok végrehajtásának irányítása és ellenőrzése.

d/ a szövetségi testületek és referensek munkájának figyelemmel kísérése,

e/ a hírközlő szervek tájékoztatása a Szövetség tevékenységéről,

f/ kapcsolattartás más szövetségekkel, a tagszervezetekkel, az állami, a társadalmi és a sportszervekkel,

g/ aláírási és utalványozási jogkör gyakorlása,

h/ döntési jogkör gyakorlása, mindazokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a Szövetség közgyűlésének hatáskörébe,

i/ mindazon feladatok ellátása, amelyeket a jogszabály, az Alapszabály, ill. a közgyűlés a hatáskörébe utal.

/3/ Az elnököt távolléte vagy akadályoztatása esetén a főtitkár helyettesíti, kivéve azokat az ügyeket, amelyeket magának fenntartott.

/4/ A főtitkárral kialakított munkamegosztás szerint ellátja egyes szak-területek irányítását és felügyeletét.

/5/ Az elnök a képviseleti jogkörét meghatározott ügyekben vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve a Szövetség más tisztségviselőjére is átruházhatja azzal a megkötéssel, hogy csak a feladat ruházható át, a felelősség nem.

31. §. A Szövetség főtitkára

/1/ A Szövetség hivatali - adminisztratív teendőinek irányítója a főtitkár.

/2/ A főtitkár feladatai és hatásköre:

a/ az elnökkel és a többi tisztségviselővel együttműködve összehangolja a Szövetség tevékenységét, biztosítja az Alapszabály szerinti működés feltételeit,

b/ szervezi a közgyűlés és az elnökség határozatainak végrehajtását,

c/ előkészíti az elnökség üléseit,

d/ aláírási és utalványozási jogkört gyakorol,

e/ képviseli a szövetséget, ill. felhatalmazás alapján helyettesít más tisztségviselőt,

f/ gondoskodik az elnökségi ülések jegyzőkönyvének vezetéséről, a határozatok nyilvántartásáról,

g/ előkészíti és jóváhagyásra beterjeszti a Szövetség munkatervét, üléster-vét, eseménynaptárát, költségvetését,

h/ gondoskodik a szövetségi nyilvántartások vezetéséről,

i/ figyelemmel kíséri a szövetséggel kapcsolatos jogszabályokat és biz-tosítja azok végrehajtását,

j/ ellátja mindazokat a feladatokat, amelyet a Szövetség szabályzatai, a közgyűlés vagy az elnökség hatáskörébe utal,

/3/ A főtitkár tevékenységéről az elnökségnek számol be.

/4/ A főtitkárt távolléte vagy akadályoztatása esetén megbízás alapján az elnökség más tagjai helyettesítik.

32. §. A Szövetség gazdálkodása és vagyona:

/1/ A Szövetség éves költségvetése alapján - az egyesületekre vonatkozó számviteli és pénzügyi előírások szerint - gazdálkodik, gazdálkodásáról zárszámadást készít.

/2/ A Szövetség bevételei:

a/ tagsági díjak,

b/ magán- és jogi személyek támogatásai,

c/ alapítványok adományai, pályázatok bevételei,

d/ rendezvények bevételei,

e/ a tagszervezetek által befizetett díjak,

f/ a Szövetség által kiszabott pénzbüntetések, kártérítések és késedelmi kamatok,

g/ reklámtevékenységből származó bevételek,

h/ intézményi háttér működéséből származó bevételek,

i/ kötvény, sorsjegy, stb. kibocsátásából származó bevételek,

j/ állami támogatás,

k/ gazdasági-vállalkozási tevékenységből származó bevételek,

l/ egyéb bevételek,

/3/ A Szövetség kiadásai:

a/ túrák, táborok, versenyek, egyéb rendezvények költségei,

b/ képzési, továbbképzési, tanfolyami kiadások,

c/ természetjáró szakemberek, technikai személyzet, pénzügyi és gazda-sági szakemberek, adminisztrátorok bérjellegű kiadásai és költségtérítései,

d/ felszerelések, eszközök, anyagok beszerzési költségei,

e/ létesítmény-fenntartási költségek,

f/ a vállalkozási-gazdasági tevékenység egyéb kiadásai,

g/ adóterhek,

/4/ A Szövetség vagyona:

a/ készpénz /bankbetét, folyószámlán lévő összeg/,

b/ készpénzre szóló követelés,

c/ alapítvány,

d/ értékpapír, értékcikk,

e/ ingó- és ingatlan vagyon.

/5/ A Szövetség bevételeivel önállóan gazdálkodik, tartozásaiért a saját vagyonával felel. A Szövetség tagjai a Szövetség tartozásaiért a befizetett tagdíjon túlmenően saját vagyonukkal nem felelnek.

/6/ A Szövetség tevékenységi célja szerinti gazdálkodását, valamint gaz-dálkodási tevékenységét és ebből származó eredmény megállapítását a társadalmi szervezetek gazdálkodási tevékenységéről szóló hatályos rendeletek alapján végzi. A Szövetség gazdálkodása nyílt, abba kérésre bármely tag, vagy tagszervezet betekinthet.

/7/ A Szövetség gazdasági-vállalkozási tevékenysége:

a/ a Szövetség céljai megvalósítása, gazdasági feltételeinek biztosítása érdekében gazdasági-vállalkozási tevékenységet is folytathat.

b/ a Szövetség gazdasági-vállalkozási tevékenységet a következő tevé-kenységi körökben fejthet ki:

  • 1811 - egyéb ipari javító és szolgáltatás
  • 1813 - egyéb különféle ipari szolgáltatás
  • 5147 - piaci és egyéb kicsinybeni értékesítés
  • 5151 - kereskedelmi vendéglátás
  • 5153 - kereskedelmi szálláshely szolgálgatás
  • 5162 - fogyasztási cikk kölcsönzés
  • 5171 - utazási szolgáltatás
  • 5179 - egyéb idegenforgalmi szolgáltatás
  • 7421 - irodai és ügyviteli szolgáltatás
  • 7719 - egyéb környezet- és természetvédelem
  • 8331 - üdültetés
  • 8332 - gyógy-üdültetés
  • 8453 - tanfolyami egyéb /nem szakmai/ oktatás
  • 8531 - könyvkiadás, fotók, videófelvételek készítése
  • 8611 - diáksport
  • 8631 - szabadidősport
  • 9614 - egyesületek közösségi szolgáltatása
  • - gyógynövények gyűjtése, értékesítése

A felsorolt tevékenységeket kizárólagosan a Szövetség céljával összhangban és annak alárendelve végzi a szövetség.

A felsorolt tevékenységekkel kapcsolatos esetleges engedélyezési, ill. bejelentési kötelezettségeknek a Szövetség köteles eleget tenni.

/8/ A Szövetség gazdasági társaságba társulhat.

/9/ A gazdasági vállalkozási tevékenységek folytatásáról, gazdasági társa-ságba való társulásról az elnökség /a tagszervezetek véleményének kikérésével/ dönt.

/10/ A Szövetség gazdálkodásának részletes szabályait a Szövetség Gazdál-kodási Szabályzata határozza meg.

/11/ A vállalkozásokból származó nyereség nem osztható fel, azt a Szövetség teljes egészében az Alapszabályában meghatározott feladatainak ellátására fordítja.

33. §. A Szövetség megszűnése:

/1/ A Szövetség megszűnik, ha

a/ feloszlását a közgyűlés kétharmados szótöbbséggel kimondja,

b/ a megyei Bíróság feloszlatja,

c/ más egyesülettel egyesül,

d/ a megyei Bíróság megállapítja a megszűnését.

/2/ A Szövetség megszűnése esetén vagyonának felhasználásáról a Szövetség közgyűlése rendelkezik. Ha a vagyonról a közgyűlés nem rendelkezett, továbbá ha a Szövetség feloszlatással szűnt meg, vagy megszűnését állapították meg és vagyonáról nem történt rendelkezés, vagyonát - a hitelezők kielégítését követően - a Szövetség tagszervezetei között kell elosztani.

Az elosztást nyilvánosan, valamennyi tagszervezet képviselője jelen-létében /előzetes vagyonleltárt kell küldeni részükre/ pályázat alapján, a meghívásra megjelent tagszervezetek egyszerű szótöbbséggel hozott határozatával kell végrehajtani.

34. §. Területi Szövetségek:

/1/ A területi tagszervezetek önálló elhatározásuktól függően, a Szövetség jogi személyiséggel rendelkező tagszervezetei.

/2/ A területi Szövetségek működési területükön:

a/ elősegítik a természetbarát mozgalom működését, meghatározzák a fejlesztési célkitűzéseket és gondoskodnak azok megvalósításáról,

b/ megrendezik az eseménynaptárukban szereplő eseményeket,

c/ kialakítják és alkalmazzák saját értékelési- /kupaverseny, túrapontver-seny stb./ és elismerési rendszerüket,

d/ felvilágosítást adnak természetjáró ügyekben,

e/ koordinálják és segítik a helyi tagszervezetek természetjáró tevékeny-ségét,

f/ vezetik a helyi nyilvántartásokat,

g/ közreműködnek a túravezetőképzésben, egyéb oktatásokban, valamint a továbbképzésben,

h/ ellátják a tagság érvényesítéssel kapcsolatos, hatáskörükbe utalt felada-tokat,

i/ sportfegyelmi jogkört gyakorolnak,

j/ ellátják mindazon feladatokat, amelyeket a Szövetség közgyűlése vagy a Szövetség elnöksége hatáskörükbe utalt.

/3/ A területi szövetségek bevételeikkel önállóan gazdálkodnak, tartozása-ikért saját vagyonukkal felelnek.

/4/ A területi szövetségek szervezetének és működésének szabályait saját Alapszabályuk határozza meg. Az Alapszabály nem állhat ellentétben a B.-A.-Z. megyei Természetjáró Szövetség Alapszabályával, ill. egyéb szabályzataival.

/5/ A területi Szövetségek iparági, felekezeti, természetbarát ágazati és életkori /ifjúsági, nyugdíjas/ továbbá egyéb /pl. nagycsaládosok/ szövetségek és területközi egyesületek a Magyar Köztársaság közigazgatási beosztásától eltérő működési területtel is létrehozhatók.

35. §. Záró rendelkezések

/1/ A Szövetség tagszervezetei és tagjai kötelezik magukat arra, hogy a természetjárással, ill. a Szövetség tevékenységével összefüggésben egymás között keletkezett vitás ügyekben mindaddig nem fordulnak Bírósághoz, vagy egyéb hatósághoz, amíg a vitás ügyeket a Szövetség illetékes egyeztető /vagy fegyelmi/ bizottsága nem tárgyalta.

/2/ A sportfegyelmi eljárásra és büntetésekre vonatkozó szabályokat a Fegyelmi Szabályzat tartalmazza.

/3/ A szövetség Alapszabályában, ill. szabályzataiban foglalt rendelkezések hivatalos értelmezésére az elnökség jogosult.

/4/ A közgyűlésről, az elnökség üléséről, a bizottságok és a tisztségviselők határozatairól az érdekelteket ill. nyilvánosságot időben és hivatalosan tájékoztatni kell.

A tájékoztatásért az elnök és a főtitkár felelős. A többi tisztségviselő illetékességi területéről szintén adhat tájékoztatást, amennyiben a témában jogerős határozat született. Valamennyi testület, valamennyi jogerős határozata nyilvános, azokba bármely tagszervezet vagy tag kérésre betekinthet, költségtérítés ellenében azokról másolatot kaphat.

ZÁRADÉK

Az Alapszabályt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Természetjáró Szövetség közgyűlése 1991. február 2-án elfogadta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Természetjáró Szövetséget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bíróság 964/91 sz. alatt nyilvántartásba vette.

Fenti Alapszabályt az 1998. február 28-i közgyűlés jelen formájában módosította, és elfogadta.


gvissza.gif (2018 bytes)