A gazdaságtudományi képzések területén megvalósuló szakmai együttműködésnek és a nemzetközi kapcsolatfejlesztésnek egyaránt alapot teremt az az együttműködési szándéknyilatkozat, amelyet Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével, a University of Thai Chamber of Commerce-szel írt alá a Miskolci Egyetem Bangkokban.
Az aláírásra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bangkoki látogatásának részeként került sor, amelynek programjában ünnepélyes keretek között megnyitották a Miskolci Egyetem thaiföldi toborzóirodáját is, amelyet a Foldana Group működtet.
A felsőoktatási intézmények közötti megállapodást a Miskolci Egyetem képviseletében prof. dr. Kovács Helga stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettes látta el kézjegyével, aki a Gazdaságtudományi Kar delegációjával közösen mutatta be a miskolci Egyetemváros kínálta lehetőségeket a thaiföldi intézmény hallgatóinak és vezetésének.
Az együttműködés elsődleges célja a Miskolci Egyetem nemzetközi hallgatói létszámának növelése és a nemzetközi tudástranszfer-csatorna kiszélesítése a két térség között. A felsőoktatási intézmény jelentős számú thaiföldi hallgató érkezésére számít, de
a megállapodás a magyar diákok számára is megnyitja a távol-keleti tanulmányok lehetőségét.
A program a mostani tárgyalások mentén a gazdaságtudományi területen indul, de a thaiföldi hallgatók körében már most megmutatkozik az érdeklődés a Miskolci Egyetem egyéb képzései iránt is. Prof. dr. Kovács Helga, a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettese kiemelte: a partnerség első lépésben a Gazdaságtudományi Kar MBA double degree (kettős diploma) képzésére fókuszál. A program keretében a magyar és thaiföldi hallgatók közös oktatásban részesülnek, és mindkét intézmény oklevelét megszerezhetik.
„A University of Thai Chamber of Commerce egy rendkívül elismert és népszerű intézmény, amely a helyi iparkamara működtetésében áll, így jól ismeri az üzleti élet igényeit. Ez olyan példaértékű működési rend, amelynek jó gyakorlatai eredményesen alkalmazhatók egyetemünkön” – fogalmazott a rektorhelyettes. Kiemelte, hogy
az együttműködés stabilitását biztosíthatja az intézmények működésének kultúrákon átívelő értékazonossága.
A Miskolci Egyetem hosszú távú thaiföldi jelenlétét és a hallgatók hatékony elérését a helyszínen a Foldana cégcsoport bangkoki irodája támogatja. Az iroda feladata a közvetlen toborzás és a thaiföldi fiatalok tájékoztatása miskolci, egyetemi továbbtanulási lehetőségekről. Az iroda egyaránt segíti az önköltséges formában jelentkezőket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram iránt érdeklődő hallgatókat, új kaput nyitva a délkelet-ázsiai régió és a miskolci campus között.