A Miskolci Egyetem Föld- és Környezettudományi Kara izgalmas tudományos-ismeretterjesztő programot tartott a XV. Avasi Borangoláson, amelynek középpontjában Miskolc hegyének geológiája és a hegyoldalban található mintegy 900 pince geoinformatikai felmérésének lehetősége állt.
Az „Az Avas földtörténetétől a borkultúráig” címmel rendezett programon a látogatók közelebbről is megismerhették a miskolci Avas különleges földtani felépítését, és betekintést nyertek a geológia és a borkultúra kapcsolatába.
Az egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézetének tanára, prof. dr. Dobos Endre előadásában bemutatta, hogy az Avast felépítő földtani rétegek miként tették lehetővé a több száz pincéből álló, egyedülálló földalatti hálózat létrehozását, és hogyan biztosítják a mai napig a borok érleléséhez szükséges ideális, állandó hőmérsékletet és páratartalmat.
A kar dékánhelyettese, dr. Szalontai Lajos a történelmi pincék geoinformatikai felméréséről beszélt. Elmondta, hogyan segítenek a legújabb digitális térképezési eljárások és térinformatikai eszközök a földalatti járatok szerkezeti, geometriai dokumentálásában, valamint a hegy stabilitásának megőrzésében.