„Az egyetem nem csak tudást adhat, hanem közösséget is”

Hogyan került kapcsolatba a közösségépítéssel és az önkéntességgel? Volt olyan élmény, ami meghatározó volt ezen az úton?

Tulajdonképpen már gyerekkoromban is nagyon fontos volt számomra a közösség. Mindig olyan közegben mozogtam, ahol természetes volt, hogy figyelünk egymásra, együtt szervezünk dolgokat, segítünk a másiknak. Később aztán az egyetemi évek alatt tapasztaltam meg igazán, hogy milyen óriási ereje van annak, amikor az ember tartozik valahová.

Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek az egyetem nem csak a tanulásról szólt, hanem nagyon erős közösségi élmény is volt. Voltak öntevékeny körök, klubok, estek, programok, rengeteg közös élmény. Az ember ott találta meg sokszor önmagát is. Az egyetemi éveim alatt végig aktívan részt vettem a közösségünk szervezésében, építésében. Pár év alatt olyan erős közösséget formáltunk, ami a mai napig él, működik. Évente többször is találkozunk egymással, persze most már egy hatalmas, 30-40 fős csapatként, családtagokkal bővülve. A közösségi élmény annyira meghatározó volt egész életemben, hogy a doktori disszertációmhoz is ezt a témát választottam, majd a munkámat is teljes mértékben ebbe az irányba tereltem.  

Az önkéntesség – amellett, hogy rengeteg karitatív vállalást is magam mögött tudhatok – számomra nagyrészt arról szól, hogy az ember ad valamit a szűkebb vagy tágabb közösségnek. Attól, hogy ezt ellenszolgáltatás nélkül tesszük, nem jelenti azt, hogy közben ne kapnánk rengeteget mindent érte cserébe. Az önkéntesség soha nem egy egyoldalú történet.

Mit jelent pontosan a KÖSZI a Miskolci Egyetemen?

A KÖSZI, vagyis a Közösségi Szolgálati Iroda tulajdonképpen egy olyan kapcsolódási pont az egyetemen belül, amely a hallgatókat próbálja közösségi élményekhez, önkéntes programokhoz, társadalmi ügyekhez közelebb vinni.

Nagyon sokféle területtel foglalkozunk. Ide tartozik az iskolai közösségi szolgálat koordinációja, a különböző önkéntes programok szervezése, közösségi események, érzékenyítő programok, hallgatói kezdeményezések támogatása, illetve nagyon fontos része a munkánknak az is, hogy próbáljunk közösségeket építeni az egyetemen, mert én tényleg azt gondolom, hogy ma ez az egyik legfontosabb feladat.

Hogyan született meg az ötlete, és mi volt a legfontosabb célja az induláskor?

A KÖSZI ötlete tulajdonképpen abból a felismerésből született meg, hogy az egyetemnek ma már sokkal több feladata van annál, mint hogy csak tudást adjon át. Én nagyon erősen éreztem, hogy szükség lenne egy olyan közösségi térre és szemléletre, amely valóban összeköti az embereket.

Amikor ez a gondolat elkezdett bennem formálódni, bementem vele a rektor asszonyhoz, aki üdvözölte az ötletet, és elkezdtünk arról beszélgetni, hogyan lehet ezt valóban megvalósítani az egyetemen belül. Nagyon fontos volt számomra, hogy ez ne csak egy adminisztratív iroda legyen, hanem egy élő közösségi központ.

A legfontosabb cél kezdettől az volt, hogy legyen az egyetemen egy olyan közeg, ahol a hallgatók kapcsolódni tudnak egymáshoz, közösségeket építhetnek, programokat szervezhetnek, és megtapasztalhatják, hogy az egyetem nemcsak tanulási helyszín, hanem emberi közeg is lehet. Tulajdonképpen ebből nőtte ki magát az iroda.

Miért lett ennyire fontos ma a közösségépítés?

Mert azt látjuk, hogy a fiatalok nagyon könnyen elszigetelődnek. Rengeteg kapcsolatuk van online, de közben sokszor mégis magányosak. Sok hallgató úgy érkezik meg az egyetemre, hogy nehezen kapcsolódik, bizonytalan, nincs meg az a természetes közösségi rutinja, ami korábban talán jobban működött.

Ráadásul a kreditrendszer is egy kicsit ebbe az irányba tolta az egyetemi életet. Régebben egy évfolyam együtt haladt, sokkal stabilabb közösségek alakultak ki spontán módon is. Ma mindenki más-más órákra jár, más ritmusban halad, sokkal könnyebb „eltűnni” a rendszerben, ezért nagyon fontos, hogy legyenek olyan pontok, ahol az emberek valóban találkoznak egymással.

Mennyire lehet ma megszólítani a hallgatókat közösségi programokkal?

Számomra meglepő volt megtapasztalni, hogy milyen hatalmas igény van erre. Csak sokszor az első lépést nehéz megtenni. Ha valaki egyszer bekerül egy jó közösségbe, utána már ő maga is aktívabban keresi ezeket a lehetőségeket.

Azt látom, hogy a hallgatók nagyon nyitottak, ha érzik, hogy valódi figyelmet kapnak, hogy nem csak „kipipálni” akarunk egy programot, hanem tényleg fontos, hogy jól érezzék magukat, kapcsolódjanak egymáshoz.

Talán furcsán hangzik, de a KÖSZI szempontjából a különböző programok valójában csupán eszközök a közösségépítéshez. Lehet ez egy kirándulás, egy társasjátékos program, egy alkotó vagy tudományos kör, de akár egy közös főzés is. A lényeg sokszor nem maga a program tartalma, hanem az, hogy közben kapcsolatok alakulnak ki.

Mit tapasztal, mennyire fontos ma a fiataloknak az önkéntesség?

Szerintem sokkal fontosabb, mint elsőre gondolnánk. Csak néha más formában jelenik meg. A fiatalok nagyon érzékenyek társadalmi kérdésekre, fontos nekik a környezetvédelem, az esélyegyenlőség, a segítségnyújtás, csak nem mindig klasszikus önkéntességként gondolnak erre. Viszont ha megtalálják azt az ügyet, amihez személyesen tudnak kapcsolódni, akkor elképesztően aktívak tudnak lenni.

És nagyon érdekes azt látni, hogy sok hallgató eleinte inkább „adni” szeretne, aztán később rájön, hogy közben ő maga is mennyit fejlődött.

Mit tanulhat meg egy hallgató az önkéntes munkából?

Nagyon sok olyan dolgot, amit egy tanteremben nem lehet megtanítani. Kommunikációt. Empátiát. Konfliktuskezelést. Rugalmasságot. Szervezőkészséget. Vezetői kompetenciákat. Felelősségvállalást. Megtanul alkalmazkodni helyzetekhez, emberekhez, közösségekhez. És persze önmagáról is sokat tanul közben.

Sokszor látjuk, hogy valaki eleinte visszahúzódóbb, bizonytalanabb, aztán egy közösségben egyszerűen elkezd megnyílni. Megtalálja a helyét, feladatot vállal, ötletei lesznek, szervezni kezd. Ezek nagyon jó folyamatok.

És ne felejtsük el, hogy az önkénteseinkkel hivatalos szerződést kötünk, ami nagyon jól mutat az önéletrajzban. 

Az iroda egyik feladata az iskolai közösségi szolgálatos diákok integrálása különböző egyetemi tevékenységekbe. A KÖSZI saját programjain az utóbbi 5 évben rengeteg középiskolás teljesítette az 50 órás közösségi szolgálatát. Milyen élmény egy diáknak így találkozni az egyetem világával?

Ez általában nagyon meghatározó élmény nekik. Sok fiatalnak ez az első alkalom, hogy belép egy egyetemre, bekerül egy közösségi térbe, találkozik egyetemistákkal, látja ezt az egész közeget. Az elején sokszor megszeppentek, bizonytalanok, aztán egyszer csak elkezdenek kérdezni, beszélgetni, érdeklődni. És nagyon érdekes, hogy mennyire gyorsan oldódnak. Mi mindig értelmes, valós igényekre reagáló feladatokat kínálunk számukra. Komolyan vesszük a felkészítésüket és a támogatásukat az egész tevékenységük során. Fontos számunkra, hogy érezzék, valóban szükségünk van a segítségükre, és azt is, hogy nemcsak adnak a közösségi szolgálat során, hanem eközben ők is rengeteg mindent kaphatnak. Nemcsak élményekkel gazdagodnak, hanem számos területen fejlődhetnek is.

Szerintem nagyon fontos hozadéka ennek, hogy a gyerekek elkezdenek kötődni az egyetemhez, érintettnek érzik magukat, valamilyen pozitív személyes viszony formálódik bennük. És ha ez megtörténik, akkor már nem valami távoli, elérhetetlen világnak látják az egyetemet, hanem egy olyan helynek, ahová ők is tartozhatnak.

Melyek azok a programok, amelyek mára már a KÖSZI meghatározó, visszatérő közösségi eseményeivé váltak?

Vannak olyan programjaink, amelyek gyakorlatilag a kezdetektől velünk vannak, és mára már hagyománnyá váltak.

Ilyen például a Multilingual World Café, amelyből már több mint harminc alkalmat szerveztünk. Ez egy nagyon nyitott, nemzetközi közösségi esemény, ahol különböző országokból érkező hallgatók találkozhatnak egymással, beszélgethetnek, kapcsolódhatnak.

Nagyon népszerű a Multilingual Unitrip is — ezekből már negyven program valósult meg. Nyaranta tíz kirándulást szervezünk, amelyek nemcsak közös élményt jelentenek, hanem közösséget is építenek.

A számomra talán egyik legfontosabb program a Szociokul-túra. Ez egy olyan tereplátogatás sorozat, ahol a hallgatók valós társadalmi helyzetekkel találkozhatnak. A sorozat keretében például minden szemeszterben ellátogatunk a Lyukóvölgybe, ahol a résztvevők szakmai vezetéssel mélyszegénységben élő emberek mindennapjaiba nyerhetnek betekintést. Ez nagyon erős élmény szokott lenni.

És vannak új kezdeményezések is, amelyekből úgy tűnik, szintén hagyomány lesz. Ilyen például a 48 órás társasjáték-maraton, amelyet a hallgatók kérésére biztosan folytatni fogunk.

Az öntevékeny körök rendszere nagyon fontos része lett a KÖSZI stratégiájának. Hogyan működik ez pontosan?

2025 szeptemberében indítottuk el az öntevékeny körök pályázatát. A felhívás lényege tulajdonképpen az volt, hogy bármelyik hallgató vagy akár oktató saját klubot alapíthat az egyetemen. 

Azt kértük az egyetem polgáraitól, hogy hozzanak egy olyan ötletet, amellyel képesek lehetnek közösséget építeni. Nem az volt a fontos, hogy ez mekkora közösség lesz — lehetett ötfős vagy tizenöt fős is —, hanem az, hogy legyen mögötte valódi gondolat és rendszeresség. A pályázóknak azt kellett vállalniuk, hogy rendszeresen tartanak klubfoglalkozásokat, és felelősséget vállalnak a közösségükért. Mi pedig ehhez teret, támogatást és eszközöket biztosítunk.

Nagyon fontos volt számunkra az is, hogy ez ne egy merev rendszer legyen. Alapvetően a kölcsönös bizalomra épül, és lényegében azt kérjük a klubvezetőinktől, hogy felelősségteljesen működtessék a közösségeiket.

A klubokhoz biztosítunk közösségi teret, eszközöket, alapanyagokat, és próbálunk olyan otthonos légkört teremteni, ahol jó együtt lenni. Számomra nagyon fontos ez az otthonosság. Hogy legyen egy tea, egy kávé, egy kis ropi az asztalon, hogy az ember tényleg úgy érezze: ide jó megérkezni.

Vannak tudományos klubok, társasjátékos közösségek, nyelvi klubok, kreatív foglalkozások, kézműves műhelyek, de az olasz tésztakészítő kör és a Forma1-es klub is megtalálható a repertoárban. A legjobb az egészben pedig az, hogy ezeket maguk a hallgatók találják ki és működtetik.

Mennyire látszik az, hogy valódi igény van ezekre a közösségekre?

Nagyon erősen látszik. A KÖSZI első évében már annak is nagyon örültünk, hogy száz programunk volt egy évben. Akkor azt éreztem: hihetetlen, hogy száz alkalomra igényük van az embereknek, és ezt mi biztosítani is tudjuk.

Aztán 2025-ben már 228 közösségi programunk volt. És amikor belegondol az ember, hogy egy évben 365 nap van, abból lejönnek a szünetek, hétvégék, vizsgaidőszakok — akkor ez egészen elképesztő szám.

Most pedig már ott tartunk, hogy 2026-ra több mint négyszáz programot prognosztizálunk! Jelenleg ott járunk, hogy próbáljuk feldolgozni, elemezni, mi is történik. 

Ami biztos: az öntevékeny körök pályázata óriási lendületet adott ennek. Az első pilot félévben harminc pályázat érkezett be, ebből a szemeszter végére kilenc stabilan működő klub maradt meg. A következő félévre ez a szám húszra nőtt.

Szerintem ebből nagyon jól látszik, hogy a hallgatók keresik azokat a tereket, ahol közösséget találhatnak, ahol kapcsolódhatnak egymáshoz, és ahol valóban otthon érezhetik magukat az egyetemen.

Mit jelent a Miskolci Egyetem számára a közösségi szerepvállalás?

Szerintem ma egy egyetem már nem működhet úgy, hogy kizárólag tudást ad át. Az egyetem társadalmi szereplő is. Hatással van a régióra, a közösségekre, az emberekre.

A Miskolci Egyetemen szerintem nagyon erősen jelen van ez a szemlélet. Fontos az, hogy a hallgatók ne csak diplomát szerezzenek, hanem közösségi élményeket, kapcsolatokat, tapasztalatokat is. És az is fontos, hogy megtapasztalják: felelősségünk van egymás iránt.

Van olyan történet vagy élmény, amire különösen szívesen emlékszik vissza?

Nagyon sok ilyen van. Azok a kedvenc történeteim, amiknek az íve szépen megmutatja, mit jelent a közösség hosszú távon is fenntartható formálása.  

Az egyik ilyen történet a társasjáték-maratonunkon kezdődött, ahová eljött egy bölcsész alumni hallgatónk, aki aktív önkéntesünk volt az egyetemi tanulmányai alatt. Ez a srác a társasjáték-maratonra elhozott egy szuper, rejtett szerepes, deduktív társasjátékot, ami nagyon sok résztvevőt bevonzott. Az egyik ilyen résztvevő – egy programtervező informatikus hallgató – annyira beleszeretett a játékba, hogy elhatározta, indít egy ilyen klubot. Ez a klub azóta is létezik, folyamatosan bővül, újabb és újabb tagok csatlakoznak az egyetem különböző karairól. Szuper látni, ahogy ez a fiú működik: talpraesett játékmester, ügyes közösségszervező, felelősségteljes klubvezető. Ebben a szemeszterben elkezdte foglalkoztatni az is, hogy a közösségi élményen kívül milyen hozadékai lehetnek a klubjának: a klub és maga a játék milyen képességeket, kompetenciákat fejleszt a résztvevőkben, és benne is, játékmesterként. Jelenleg már ott járunk, hogy a fiú neveléstudományi TDK-ra készül a témában. 

És még egy rövid történet. Betoppant hozzánk egy perui lány azzal, hogy neki Peruban azt mondta egy itt végzett nemzetközi hallgató, hogy ha a Miskolci Egyetemre jön tanulni, akkor mindenképpen látogasson el a KÖSZI-be, mert ő itt szerezte a legszebb élményeit. 

Ilyenkor érzi az ember, hogy ennek valóban van értelme.

Mit szeretne, mit vigyenek magukkal a hallgatók ezekből az évekből?

Azt, hogy tartozni valahová jó érzés. Hogy közösséget építeni érték. Hogy figyelni egymásra fontos.

És talán azt is, hogy az egyetem nem csak egy hely, ahol órákra járunk és vizsgázunk, hanem egy olyan közeg is lehet, ahol az ember kapcsolatokat, élményeket, emberi történeteket kap egy egész életére.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznia, miről szól valójában a KÖSZI, mit mondana?

Arról, hogy egy közösség képes megtartani az embert. És hogy az egyetem akkor működik igazán jól, ha nemcsak tudást ad, hanem emberi kapcsolatokat és közösségi élményeket is.