A Miskolci Egyetemi Napokat rendhagyó módon október 9. és 12. között rendezik meg az Egyetemvárosban. Az eseményen Magyarország legismertebb előadói szórakoztatják a közönséget.
11 alkalmas, interaktív előadás- és beszélgetéssorozatot indított az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2025 őszén az aktuális társadalmi, politikai, gazdasági és közéleti kérdésekről!
A dél-koreai King Sejong Intézet megnyitásának napján Koreai Fesztivált rendeznek a Miskolci Egyetem díszaulájában és az üveg előcsarnokában. A rendezvényen a koreai kultúra sokszínű világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
„Tönkrement múzeumi műtárgyak – Az ózonlyuktól a kristályokig” címmel prof. dr. Weiszburg Tamás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának egyetemi tanára tart előadást a Miskolci Akadémiai Esték programsorozatban.
Tímár Péter Csinibaba című filmje az Egyetemi Filmklubban.
Gondosóra a mindennapokban címmel Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program ügyvezetője tart előadást a Szépkorúak Akadémiája programsorozatban.
11 alkalmas, interaktív előadás- és beszélgetéssorozatot indított az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2025 őszén az aktuális társadalmi, politikai, gazdasági és közéleti kérdésekről!
Gálakoncerttel ünnepli a Zene világnapját a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara a Zenepalota Bartók termében október 1-jén. A belépés ingyenes.
Korunk társadalmi berendezkedésének és kultúrájának egyik alappillére a folyamatos növekedés, a teljesítmény növelése és a csúcsteljesítmény elérése, mind egyéni, mind rendszerszinten. A „Teljesítménypszichólógia – Az emberi funkcionális és diszfunkcionális teljesítmény pszichológiája” című kötet célja egyrészt az emberi teljesítmény vizsgálata, másrészt egy viszonylag fiatal és a mai világunk történéseire nagyszerűen reflektáló önálló tudományterület hazai alapjainak letétele.