Az V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyét a díszaulában rendezik meg. Az esten fellépnek a kar fuvola-, régizene és vonós együttesei, az egyetem női kara, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara, Vegyeskara és a Bartók Énekegyüttese.
„A hazai bankrendszer koncentrációja; -valóban elég nekünk négy-öt kereskedelmi bank?” címmel tartja meg előadását Dr. Bozsik Sándor intézeti tanszékvezető, egyetemi docens (GTK Pénzügy Számvitel Intézet) a Szépkorúak Akadémiája programsorozatban.
A Miskolci Akadémiai Esték programsorozatban „Miért mentheti meg a városi bányászat az emberi civilizációt?” címmel tart előadást prof. dr. Faitli József egyetemi tanár, az MTA doktora, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítés és Környezettechnológiai Intézetének oktatója.
Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egy ambiciózus sci-fi animáció, mely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.
„Lévay József költészete – emlékezés az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra” címmel tartja meg előadását Dr. Porkoláb Tibor egyetemi docens (BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet) a Szépkorúak Akadémiája programsorozatban.
A HUNOR-program két kutatóűrhajósával, az AX-4 küldetésben a világűrt megjárt Kapu Tiborral és a küldetést a Földről támogató Cserényi Gyulával találkozhatnak az érdeklődők a Miskolci Egyetemen.
„Szerepeink” címmel tart előadást Szabó Zita pszichológus (ME Integrált Kapcsolatfejlesztési Központ) a Szépkorúak Akadémiája programsorozatban.
Matematika és az erotikus irodalom | Merről fúj a szél? – előadások a Szerethető természettudomány – Ma a tematika nemcsak matematika programsorozatban.