Hírek

Elismerés a filmkultúra lokálpatrióta támogatásáért

2023. szeptember 11.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál záróeseményén adták át fesztivál új, dr. Halmai Béla-díját szeptember 9-én este. Az elismerést elsőként Prof. Dr. Horváth Zitának, a Miskolci Egyetem rektorának ítélték oda.

Hallgatói ügyintézésre: mobil Kormányablak a campuson

2023. szeptember 11.

A szociális és egyéb ösztöndíj pályázatokhoz szükséges hivatalos igazolások beszerzésében nyújt támogatást a hallgatóknak a vármegyei Kormányhivatal mobil ügyfélszolgálata, amely szeptemberben és október első hetében lesz elérhető a Miskolci Egyetem campusán.

Kitüntető elismerések a tudományért, az oktatásért, az egyetemért

2023. szeptember 8.

A Miskolci Egyetem nyilvános ünnepi szenátusi ülésen ismerte el kiemelkedő szakmai és tudományos eredményeket elért oktatóinak és kutatóinak, valamint azoknak a tevékenységét, akik hazai és nemzetközi téren erősítették az universitas hírnevét.

A jelenből kémlelik a digitális és az audiovizuális jövőt

2023. szeptember 8.

A médiatudatosság eddig megszokott formái már nem elégségesek a digitális jövő alakításában. Új készségeket kellene elsajátítani, közöttük olyanokat, mint a rosszindulatú tartalmak intuitív felismerése, az online empátia és a kreativitás új formáinak a megtalálása. Erre is rávilágított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Miskolci Egyetem és a CineFest Nemzetközi Filmfesztivál szervezte konferencián.

Nagyköveti szinten támogatják az együttműködéseket

2023. szeptember 8.

Nagyköveti szinten ismerkedtek a Miskolci Egyetem nemzetközi beiskolázási és kutatási kínálatával az Egyesült Arab Emírségek Nagykövetségének és a Finn Nagykövetségnek a képviselői, akik szeptember első napjaiban jártak a campuson.

1 perc ME: Egészségünkre – Száz év mechanika – Film, egyetem

2023. szeptember 7.

A lakosság egészségének áttekintése állt a középpontjában annak az országos konferenciának, amelynek rendezésében társszervezőként a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara is közreműködött. – Az ország egyik legpatinásabb szakmai programját, a Magyar Mechanikai Konferenciát tizennegyedik alkalommal rendezték meg. – Nemcsak a filmfesztivál nyílt meg szeptember 1-jén, hanem a Miskolci Egyetem és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közös kezdeményezése, a CineVersity is.

Egyetemi belépő: Intro Nap

2023. szeptember 6.

Első alkalommal rendezett az elsőéveseknek a miskolci egyetemista életet átfogóan bemutató tájékoztató programot a Miskolci Egyetem. Az Intro Napon a hallgatói jogok és tanulmányi kötelezettségek mellett hangsúlyosan esett szó a mindennapi diákéletet támogató szolgáltatásokról, közösségi, kulturális, szabadidős és sport lehetőségekről.

Nagyüzem a Bolyai Kollégiumban

2023. szeptember 6.

Beköltöztek a Bolyai Kollégiumba. A 2023/24-es tanév őszi félévében 1515 hallgatónak tud kollégiumi férőhelyet biztosítani a Miskolci Egyetem.

Tovább gördül a Tanítsunk Magyarországért!

2023. szeptember 5.

Élménynappal nyílt meg a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására életre hívott Tanítsunk Magyarországért! program tizedik féléve a Miskolci Egyetemen. Az egyetemista mentorok munkájának segítésére két kisbuszt adott át ez alkalommal a program kormánybiztosa, György László.

Hétszáznál több új jogászjelölt kezdte meg tanulmányait

2023. szeptember 4.

A Miskolci Egyetem első társadalomtudományi fakultása, az Állam- és Jogtudományi Kar 43. tanévét nyitotta meg. Idén ősszel több mint 700 elsőéves kezdte meg a tanulmányait.