Hírek

Miniszteri elismerő oklevél az EUG szervezéséért

Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) szervezésében játszott szerepe, munkája elismeréseként Kása Tamás Miniszter Elismerő Oklevele állami kitüntetésben részesült a Magyar Sport Napja alkalmából.

  • Campus
  • Egyetem
  • EUG
  • Munkatársak
  • Sport
  • University
2025. május 08.

Az Európai Egyetemi Játékokat 2024. június 12-e és 24-e között rendezték meg. A sporteseményre a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség pályázott együttműködésben a Miskolci Egyetemmel és a Debreceni Egyetemmel, a miskolci és a debreceni önkormányzat támogatásával. A rendezési jogot 2018. április 12-én nyerték el. Kása Tamás tagja volt a hazai pályázatot sikeresen bemutató madridi delegációnak, majd az LOC Miskolc, azaz a miskolci szervezőbizottság vezetőjeként dolgozott az esemény sikeréért.

Kása Tamás tanulmányait a Miskolci Egyetemen végezte, 2004-ben a Gazdaságtudományi Kar marketing szakirányán szerezte meg diplomáját. Egyetemi évei alatt, a Miskolci Egyetem Diáksportkörének alelnökeként sokat tett a Miskolci Egyetem sportéletének fejlesztésért. Éveken keresztül volt főszervezője az akkor legnagyobb egyetemek közötti sportrendezvénynek, az Eger és Miskolc között megrendezett Szarvasűzők váltófutóversenynek, amelyen a magyar felsőoktatási intézmények rendre képviseltették magukat. Szintén főszervezője volt az alkalmanként 3500 fős résztvevői létszámot elérő Miskolci Egyetemi Sportnapnak.

A Miskolci Egyetem sportéletétől a civil munkája mellett sem távolodott el, hol egy-egy sportesemény vagy fejlesztési program megvalósításba, hol az élsportolói mentorprogram vagy az egyetemi sportegyesület támogatójaként kapcsolódott be. A 2016. évi Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság és a 2017. évi Európai Egyetemi Kosárlabda Bajnokság esetében egy-egy nagyobb szervezési terület vezetője, a 2023. évi Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságának főszervezője volt. A 2024. évi Európai Egyetemi Játékok miskolci feladatainak koordinálója, a miskolci szervezői csapat vezetője.

Kása Tamás állami kitüntetés

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír