Egy új csapatsport, a Raqball indításának lehetőségét nyerte el a Miskolci Egyetem Sportközpontja. Magyarországon elsőként ismerkedhetnek meg az új mozgásformával a hallgatók, a későbbiekben pedig akár a miskolciak is.
A Raqball projektet a Nemzetközi Raqball Szövetség és az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) indította útjára azzal a küldetéssel, hogy ezt az innovatív, gyors ütemű csapatsportot bemutassa az európai egyetemi közösségeknek. Európa-szerte 8 egyetem nyerte el a részvétel lehetőségét, köztük a Miskolci Egyetem.
A pályázat elindítását követően nagyon megtetszett és igazán inspiráló volt a Miskolci Egyetem motivációs levele. Külön megtetszett az infrastruktúra, a kialakult sportlétesítmények, illetve az is, hogy az egyetem mérete ellenére továbbra is egy emberi léptékű közösség, nem pedig egy hatalmas, személytelen intézmény
– fogalmazott Frédéric Branger, a Nemzetközi Raqball Szövetség operatív és fejlesztési igazgatója.
A Miskolci Egyetem vállalta a Raqball aktív népszerűsítését az egyetemen rendezvények, mérkőzések és edzések révén mind a szabadidős foglalkozások, mind a testnevelés órák színesítésére, továbbá távlati lehetőségeket biztosít a MEAFC, mint sportegyesület Szabadidősport szakosztálya is.
Nagyszerű lehetőség az egyetem számára ennek az új sportágnak a bevezetése. A 8 kiválasztott intézmény egyike vagyunk, Magyarországon pedig az elsők között lehetünk
– emelte ki Bene Szilárd, a Miskolci Egyetem Sortközpontjának vezetője.
Szeretnénk a legszélesebb körben bemutatni, először a sportdélutánokon, majd a testnevelés órákon és olyan eseményeken is megjelenik, mint például a Nyílt Nap. Egyeztetve a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetséggel, májusban a MEFOB Fesztre is elvisszük
– tette hozzá.
A Raqball ügyességet és stratégiát igényel, ugyanakkor szórakoztató és könnyen elsajátítható minden korosztály számára.