Hírek

Jövőépítés a zempléni régióban – egyetemi nyílt nap Sátoraljaújhelyen

A zempléni térségben élő középiskolások és szüleik számára mutatta be sokszínű képzési kínálatát a Miskolci Egyetem a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikumban megrendezett kihelyezett nyílt napján, január 13-án. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy a diákok mellett a felnőttképzésben gondolkodók is átfogó képet kapjanak a Miskolcon elérhető képzési lehetőségekről és a régióhoz kötődő jövőbeni perspektívákról.

  • Campus
  • Egyetem
  • Felvételi
  • Oktatás
  • Partnerek
2026. január 14.

A rendezvényen iránt érdeklődő közel félezer középiskolás a karok oktatóitól és diákjaitól személyesen kérdezhetett a képzési szintekről, a felvételi eljárásról, a hallgatói életről és az egyetemi szolgáltatásokról. Az idősebb korosztály a felsőfokú szakirányú továbbképzésekről kapott tájékoztatást, amiben segítséget nyújtottak a térség egyes munkáltatói, amik a régióban elérhető karrierlehetőségeket és az egyetemmel való együttműködésük formáit mutatták be.

A sátoraljaújhelyi kihelyezett egyetemi nyílt nap megnyitóján Szamosvölgyi Péter, a város polgármestere a pályaválasztás és a továbbtanulás jelentőségéről beszélt. Kiemelte „az ország egyik legjobb, és a megye legjobb egyeteme” hallgatókat támogató szakmai és szellemi kínálatát. Lokálpatriótaként szívből ajánlotta a Miskolcon elérhető színvonalas és nemzetközi téren is elismert képzéseket, amelyek közel vannak a térségben élőkhöz.

A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának megbízott dékánhelyettese, dr. Juhász Eleonóra a Sátoraljaújhelyen elérhető egészségtudományi képzések kapcsán kifejtette: az önkormányzattal szoros együttműködés jó példája annak, hogyan tud az egyetem és a helyi intézményrendszer közösen válaszolni a térség valós szükségleteire.

A védőnői és ápolói oktatás nem csupán diplomát ad, hanem kézzelfogható módon járul hozzá a zempléni régió egészségügyi ellátásához és hosszú távú fejlődéséhez

– hangsúlyozta. Hozzátette: közös cél, hogy a tanulás támogatója legyen az egyéni életutaknak.

26-01-14_saujhely-nyiltnap

A Szerencsi Szakképzési Centrum kancellárja, Rubi Zsoltné köszöntőjében elmondta: meggyőződése, hogy a szakképzés a mai új rendszerében a felsőoktatás „előszobájává” lépet elő. Hozzátette a Miskolci Egyetem, Sátoraljaújhely városa és a szakképzési centrum közös célja, hogy sikeres diákokat neveljen, akik jól megállják a helyüket a munkaerőpiacon, ugyanakkor boldogan tudnak élni, lehetőség szerint a Zemplén gyönyörű vidékén. Ezt erősítette meg a szakképzésű centrum főigazgatója Bukta Márta is, aki az összehangolt pályaorientációs tevékenységhez kapcsolódva az egyetemmel kötött okleveles technikusképzésre is felhívta a figyelmet.

A Miskolci Egyetemen a diákok nem csak egy képzési helyet kapnak, hanem önálló életteret, támogató közösséget, ami az intézmény különlegességét adja”

– fogalmazott az egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettese, prof. dr. Kovács Helga. Mint mondta: az Egyetemvárosban egy olyan hallgatói szolgáltatási rendszer működik, ami végigkíséri a diákokat az útjukon. „Az Egyetemvárosban mindenki megtalálja az ambíciójának és személyiségének leginkább megfelelő oktatást, inspirációt a jövőhöz” – mondta.

26-01-14_saujhely-nyiltnap2

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír