A Dékán köszöntője

 

Dr. Kiss-Tóth Emőke dékán Az egészségtudományi képzés több mint két évtizedes múltra tekint vissza Miskolcon. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara új fejezetet nyitott e történetben, s a csaknem minden tudományterületet lefedő universitas szerves részeként képez diplomás szakembereket a prevenció, a képalkotó diagnosztika, a rehabilitáció és az egészségturizmus területén.Tesszük ezt küldetésünk szerint, a régió megtartó erejét növelve, hogy a karunkon képzett szakemberek szűkebb pátriánkban elhelyezkedve hasznosítsák tudásukat.Kurzusaink magas színvonalát minősített orvos-oktatóink és az egészségtudományok, valamint az interdiszciplináris tudományterületek tudományos minősítéssel rendelkező, elismert oktatói garantálják
Képzési feladatainkat a Miskolci Egyetem társkaraival, karunk oktató kórházával, a régió egészségügyi intézményeivel és szakmai szervezeteivel együttműködve valósítjuk meg, megteremtve ezzel a kor változó követelményeihez és a szakmai fejlődéséhez való folyamatos alkalmazkodás lehetőségét. Az egészségtudományi képzés értékrendjét áthatja az emberek felé irányuló empatikus közelítés és holisztikus szemlélet, mely az embert testi-lelki és szociális mivoltának egységében látja. Ez az értékrend a Miskolci Egyetem selmeci hagyományaira épülő kari köszöntésünkben így jelenik meg:

Egészséget a világnak!”

Dr. Kiss-Tóth Emőke dékán

 

A MISKOLCI EGYETEM HALLGATÓINAK MUNKÁJA A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSBEN 

 

A COVID-19 járvány tomboló második hulláma közepette szükségessé vált az egészségtudományi felsőoktatásban résztvevő hallgatók bevonása is a vírus elleni küzdelembe. A katasztrofális méreteket öltött világjárvány idején az egészségügyi dolgozók terheinek csökkentéséhez a hallgatók munkája nagyban hozzájárulhat, hiszen a cél a lehető legtöbb ember egészségének és életének megóvása.

A Miskolci Egyetemet az Operatív Törzs október végén kereste meg azzal a kéréssel, hogy a hallgatók önkéntes módon kapcsolódjanak be az Országos Mentőszolgálat mintavételi munkájába. A Miskolci Egyetem vezetése Prof. Dr. Horváth Zita rektor asszonnyal az élen az ügy mellé állt, és a hallgatói önkéntes munka megszervezésével az Egészségügyi Kar dékánját, Dr. Kiss-Tóth Emőkét bízta meg.

A kar által a közösségi oldalakon és az internet különböző csatornáin közzétett felhívás alapján jelentkezni 2020. november 2-től lehetett. Az önkéntes munka kezdetétől a mai napig önkéntesként az Országos Mentőszolgálat munkájába 34 fő hallgató kapcsolódott be (ápoló, védőnő, gyógytornász, radiográfia és egészségturizmus-szervező hallgatók). Ők az OMSZ munkatársainak közreműködésével végzik a teszteket (antigén gyorsteszt és PCR teszt) a városban működő statikai mintavételezési pontokon (ITC székházban és az Ady művelődési központban) reggel 8-22 óra között váltott műszakban, ezen kívül szükség esetén a hallgatók a megye különböző településeire is kiszállnak.

A mintavételi helyszínekre történő kiszállás során nagy szükség van gépjárművezetőkre is, akik a mintavevőket a megadott helyszínekre szállítják, ezért a Miskolci Egyetem felhívással élt a többi kar hallgatói felé, hogy vállaljanak sofőri feladatokat az önkéntesek mellett. Összesen eddig 18 hallgató jelentkezett önkéntes sofőrnek és a jelentkezők közül 11 fő jelenleg is ellátja ezt a feladatot. A különböző karok (BTK, GTK, GÉIK, ÁJK) önkéntes fiataljai sok időt töltenek az egészségügyis diáktársaikkal, ezáltal új kapcsolatok alakulnak ki, megismerik munkájukat, megtanulnak a nehéz helyzetben egymásra támaszkodva helytállni.

A járványhelyzet súlyosbodásával újabb intézkedések váltak szükségessé, ezért 2020. november 19-én megjelent az 509/2020. (IX.19.) Kormányrendelet, mely szerint Magyarország kormánya átfogó tesztelést kezdeményezett a nevelési, oktatási intézményekben dolgozók (bölcsődék, óvodák, alapfokú nevelést-oktatást végző iskolák és szakképző iskolák), valamint egyes szociális intézményekben dolgozók SARS-CoV-2 szűrésére. A kiterjedt tesztelést az orvos- és egészségtudományi hallgatók végzik kirendelés alapján. A kirendelést a kormányhivatalok szervezik, a kirendelésről és a munkaszerződésről szóló határozat többek között tartalmazza a munkavégzés helyét, időtartamát, az elvégzendő feladatokat, valamint a munkabér összegét.

2020. november 23-tól kirendelés keretében a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar I. és II. évfolyamos Ápolás és betegellátás alapképzési szak ápoló, illetve gyógytornász szakirányának hallgatói az oktatási és nevelési intézményekben végzik a dolgozók szűrését, a III. és IV. évfolyamos hallgatók pedig a kórházak betegellátási és adminisztrációs tevékenységbe kapcsolódtak be. Egy hallgató kirendelése elsődlegesen 2 hét időtartamra szólt. A hallgatók közül azonban néhányan több turnusban is ki lettek rendelve.

A 2021. január 2-3.-án végzett pedagógusszűrésen 12 fő kirendelt hallgató, míg a 2021. január 16-17 napjain lezajlott pedagógus és szociális intézmény dolgozóinak szűrésén 9 fő kirendelt hallgató vett részt és segítette a mintavételi tevékenységet. A kirendelés első napjától mostanáig 153 fő hallgató teljesített kirendeléses szolgálatot.

A hallgatók kirendelését a kormányhivatalok elsősorban a tartózkodási, másodlagosan az állandó lakcím szerint végzik, természetesen figyelembe véve a hallgatók igényeit is. Ennek megfelelően a régiónkban lakó hallgatók Miskolcon és környékén kerülnek „bevetésre”, az ország más térségeiben lakók pedig a lakóhelyükhöz közel. Az Egészségügyi Kar és a kormányhivatalok között nagyon szoros az együttműködés, a vezetők, a koordinátorok és a munkatársak napi szinten tartják a kapcsolatot egymással, az adatok és az információk folyamatos megosztása végett.

A kirendelések mellett a jelenleg az Országos Mentőszolgálat keretében végzett önkéntes szűrési tevékenység is folytatódik, melyre a továbbiakban is folyamatosan jelentkezhetnek a tettre kész, vállalkozó szellemű segítőkész hallgatók az egészségtudományi képzés bármely szakáról, illetve sofőrök az egyetem többi karáról.

A járvány elleni küzdelemben részt vevő hallgatókat – akár önkéntes, akár kirendelés alapján végzik munkájukat – a tanulmányi kötelezettségek teljesítésében semmilyen hátrány nem érheti. A munkavégzésük a gyakorlatteljesítésbe beszámít. A beszámítás mértékéről és módjáról az Egészségügyi Kar Kreditátviteli Bizottsága dönt. Az oktatásból való kimaradás igazoltnak számít, a szorgalmi- és a vizsgaidőszak esetükben meghosszabbításra kerül, az oktatók külön konzultációs alkalmakat biztosítanak számukra és a tananyagot is rendelkezésre bocsátják. A 2/2021. számú Rektori Utasítás alapján pedig számos egyéb tanulmányi és vizsgakötelezettséget érintő kedvezményben is részesülnek.

A kirendelt hallgatók az egyetemi kedvezményeken túl a „terepen” napi kétszeri étkezést, valamint szükség esetén szállást, ingyenes tömegközlekedést és ösztöndíj formájában napi 7.500 Ft-ot, hétvégi munkavégzés esetén 11.250 Ft-ot kaptak. A munkabér kifizetésével járó adminisztratív feladatokat az egyetem, illetve a kar munkatársai látják el.

A hallgatók munkájának megszervezésére az Miskolci Egyetem operatív munkacsoportot hozott létre. A munkacsoportban tevékenykedik Dr. Kiss-Tóth Emőke a kar dékánja, Dr. Rucska Andrea oktatási dékánhelyettes, Encsiné Nagy Ágnes mesteroktató, Barnáné Budai Viktória hivatalvezető, Podhorszky Ágnes kari referens, Ádomné Selmeczi Zsuzsanna Klára ügyvivő szakértő és Takács Eszter igazgatási ügyintéző. A munkacsoport feladatai közé tartozik az egyeztetés a főhatóságokkal, kormányhivatalokkal és az egyetem vezetésével. Feladata továbbá a nyilvántartások készítése és aktualizálása, folyamatos kapcsolattartás a szervezésben résztvevő társintézmények munkatársaival, a kirendelt hallgatókkal, a kar oktatóival és adminisztratív munkatársaival, emellett az oktatással összefüggő határozatok előkészítése, a szabályzatok módosításának előterjesztése és kivitelezése, illetve valamennyi intézményi dokumentum (igazolások stb.) elkészítése.

 

A Miskolci Egyetem jelen súlyos járványhelyzetben készségesen csatlakozott ahhoz az eddig még nem látott mozgósításhoz, mely az ország össze orvos- és egészségtudományi képzését érinti. A legnagyobb elismerést azok a hallgatók érdemlik, akik odaadó igyekezettel teljesítik a feladataikat a járvány elleni küzdelemben, melyet a betegektől kapott visszajelzések is igazolnak. A hallgatók munkához való hozzáállásának illusztrálására engedtessék meg egy talán egy kicsit szentimentálisnak ható, de megtörtént eset. Az ITC-ben dolgozó három hallgatónkhoz egy hölgy – akit a hallgatóink teszteltek le – visszament és ajándékot vitt nekik, melyhez egy kedves, szívhez szóló levelet is mellékelt hálájának jeléül.

A járvány ideje alatt végzett hallgatói segítő munka amellett, hogy konkrétan a betegség terjedésének akadályozásában játszott nagy szerepet, még jelentős társadalmi értékkel is bír, hiszen mind a hallgatók, mind az orvos- és egészségügyi karok egymás közötti kapcsolatépítése erősödött, valamint az egészségtudományi képzések társadalmi megítélése és presztízse is nőtt.

Mi, az egyetem munkatársai büszkék vagyunk arra, hogy hallgatóink ebben a nehéz helyzetben ilyen professzionálisan és kitartóan helyt állnak.

 

Egészséget a Világnak!

 

Miskolc, 2021. január 12.

Dr. Kiss-Tóth Emőke

dékán

 

Ugrás vissza a tetejére