Hírek

A Rongyos Gárda története – pályázati felhívás

A magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kötődő kutatási témákat ajánl egyetemi hallgatóknak a Lakitelek Népfőiskolai Alapítvány. A pénzdíjas pályázatra 2023. október 23-ig lehet jelentkezni.

  • Pályázat
2023. október 03. / Frissítve: 2023. október 27. 12:27

A LakitelekNépfőiskola Alapítvány több éve támogat illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgató tanulók számára kutató készségeik fejlesztéséhez. E konferenciáknak az egyéni kapcsolatépítés elősegítése mellett kiemelt célja a Kárpát-medence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése is.

Most az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesülettel közös felhívását olyan fiatal, kárpát-medencei magyar, főiskolai, egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára teszi közzé, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tudományos területen is kipróbálják magukat.

A pályázónak az alábbi témakörök közül egyet kell kiválasztania, és először annak rövid összefoglalóját (kutatási terv) kell beküldenie, amelynek a szakmai zsűri által történő pozitív elbírálása esetén felkérést kap arra, hogy munkáját tanulmány formájában is kidolgozza. Ezt követően a zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt tanulmányok szerzőinek lehetőségük lesz, hogy munkájukat a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezésre kerülő konferencián tudományos előadás formájában nemcsak a zsűri, hanem szélesebb közönség előtt is bemutassák.

A pályázat díjazása

  • 1. helyezett – 500.000 Ft pénzjutalom
  • 2. helyezett – 300.000 Ft pénzjutalom
  • 3. helyezett – 100.000 Ft pénzjutalom

A konferencia valamennyi előadó 40.000 Ft tiszteletdíjat kap.

Választható témakörök

  • A Sorpon környéki népszavazás előnyei
  • A Rongyos Gárda szervezői
  • A Lajtabánság és a nyugat-magyarországi határrendezés
  • A nyugat-magyarországi felkelés története
  • A Rongyos Gárda Kárpátalján
  • A Rongyos Gárda a korabeli sajtóban
  • A Rongyos Gárda megítélése a 20. században

Formai követelmények

Összefoglaló és tanulmány

A fedőlapon szerepeltetni kell a következő információkat: pályázó neve, szakja, felsőoktatási intézménye, a dolgozat címe. Az összefoglaló terjedelme 2000-4000, a tanulmány 15000-20000 karakter.
Szövegtulajdonságok: Times New Roman betűtípus; 12-es betűméret; 1,5-es sorköz; 2,5 cm margó. A pályamunkának tudományos apparátussal (lábjegyzetek, hivatkozások, irodalomjegyzék) kell rendelkeznie.

Konferencia-előadás

Élőszóban megtartott, prezentációval kísért tudományos előadás Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben 2024. március 6-8. között rendezett konferencián.

A tervezett tanulmány tartalmi összefoglalójának beküldési határideje:
2023. október 23.

Az összefoglalót pdf formátumban a következő e-mail címre várjuk:
kofalvitam@gmail.com

További információk:
dr. Kőfalvi Tamás (kofalvitam@gmail.com)

További információk

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír