Hírek

Akadémiai díjjal ismerték el Veress Emőd, az ÁJK egyetemi tanárának munkáját

Tudományos tevékenységéért Akadémiai díjjal ismerte el Prof. dr. Veress Emőd, az MTA doktora, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetemi tanára tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége. Az elismerést a testület 197. közgyűlésén adták át, május 6-án.

  • ÁJK
  • Egyetem
  • Oktatás
  • Tudomány
2024. május 07. / Frissítve: 2024. május 08. 10:22

Az Akadémiai díjat a tudományos tevékenységet végző kutatóknak vagy kutatócsoportoknak adományozza az MTA az elmúlt években elért kiemelkedő kutatási munkájuk és eredményeik, valamint szakkönyveik, publikációik elismeréseként.

A közgyűlésen elhangzott méltatás szerint Prof. Dr. Veress Emőd a díjat több mint háromszáz tudományos közleményben megjelenő, kiemelkedő kutatói teljesítményének elismeréseként nyerte el, különös tekintettel a 2022-ben megjelent Fejezetek a magyar magánjogi kodifikáció történetéből – Európai kitekintéssel című, valamint a 2023-ban megjelent A kötelmi jogok dinamikája című monográfiáira.

24-05-07_Veress_Emod-MTA-atado

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír