Hírek

Kapcsolat a hadtudomány és az antropológia között

A hadtudomány és az antropológia közötti kapcsolatok iránt érdeklődőket várták a Katonai Antropológiai Konferenciára.

  • BTK
  • Campus
  • Egyetem
  • Hallgatóknak
  • Munkatársak
2024. április 18.

A konferencia lehetőséget teremtett arra, hogy összehozzák azokat a szakembereket és kutatókat, akik kíváncsiak arra, hogyan alkalmazható a társadalomtudomány, azon belül is a kulturális antropológia a hadviselésben. Megvizsgálták, hogy miben tud segíteni egymásnak az antropológia és a haderő.

Az elsődleges célja a katonai antropológiának, hogy olyan képességet teremtsen a katonai oktatásban, kiképzésben, amivel biztonságosabban tud részt venni katonai műveletekben az állomány, aki egy adott helyre lett vezényelve.

– mondta el Dr. Sztankai Krisztián őrnagy, adjuntus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar.

Hozzátette, ahol a katonák szolgálnak civilek is vannak, akik lehetnek a barátaik és az ellenségeik akár.

Ilyenkor egyéni és sajátos kultúrával, szabályrendszerrel találkoznak ezért nagyon sok múlik a katonán, hogy hogyan viselkedik és ezt a képességet kell nekünk erősíteni.

– emelte ki.

A konferencián az érdeklődők „A háború mindennapjai” című kiállítás képanyagából láthattak válogatást. A fényképeket Stépán Virág volt kulturális antropológia szakos hallgató készítette.

A háború mindennapjai kiállítás

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír