Hírek

Kutatók Délelőttjén – „Tanítsunk Magyarországért!”

A Kutatók Éjszakája bevezető rendezvényeként először szervezett Kutatók Délelőttje programot általános és középiskolás diákok számára a Miskolci Egyetem. Az eseménnyel egyidőben tartottak kurzust a „Tanítsunk Magyarországért!” mentorprogramban résztvevő egyetemistáknak, akiknek egyik feladata éppen az, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő gyermekek figyelmét a továbbtanulási lehetőségek felé fordítsák, segítsék tehetségük kibontakoztatását.

  • Egyetem
2023. október 03. / Frissítve: 2023. október 27. 12:28

Kutatók Délelőttje elnevezéssel idén első alkalommal szervezett kifejezetten az általános és középiskolásoknak szóló tematikus rendezvényt a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakájának napján, szeptember 29-én. A kisdiákok játékos keretek között, az aktivitásukra is számító interaktív bemutatókon találkozhattak a tudomány világának érdekességeivel. Megismerkedhettek a fémdetektoros anyagkereséssel, a robotikával és az automatikusan működő járművekkel, az egyetem tanbányájával, de láthatták, hogyan működik az öntészeti szimuláció és hogyan lehet térhatású képeket előállítani. Történelmi távlatban találkozhattak az egyetem selmecbányai hagyományaival is.

23-09-29_kutatok-delelottje2

A rendezvény idején tartott kurzust a „Tanítsunk Magyarországért!” program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos. György László előadásában személyes élményeivel világította meg az egyetemista mentorjelölteknek, miért kiemelkedő fontosságú az elmaradott kistelepüléseken élő, hátrányos helyzetű kisiskolások felkarolása és támogatása.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a program fő értékei a tudás tisztelete, a munka becsülete és a család szeretete. A mentorok feladata, hogy megmutassák a gyermekeknek a „településen túli világot”, feltérképezzék, miben tehetségesek, megértsék, mi foglalkoztatja őket, és inspirálják őket arra, hogy megtalálják önmagukat a tanulás, majd a munka világában. Ehhez kapcsolódóan az egyetemistáknak minden félévben meg kell szervezniük két vállalatlátogatást és két iskolalátogatást, valamint meg kell szervezniük egy pályaorientációs programot is a szülők bevonásával.

A „Tanítsunk Magyarországért!” programban jelenleg 21 egyetem vesz részt, és 11 általános iskolában vannak jelen, ahol 1100 mentor 4700 mentorálttal foglalkozik.

A projekt már tizedik féléve zajlik a Miskolci Egyetemen, amely az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez. Az intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye tizenöt általános iskolájában van jelen, ahol a hetedik és nyolcadik osztályokban összesen 128 mentor foglalkozik a diákokkal.

23-09-29_tanitsunkmagyarorszagert-gyorgylaszlo
György László a mentorjelöltek feladatairól beszélt

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír