Hírek

Módosult az egyetemi munkavállalók kollektív szerződése

Változott a Miskolci Egyetem munkavállalóira vonatkozó kollektív szerződés. A módosításokat, amelyeket a Munka Törvénykönyvében bekövetkezett változások indokolták, a napokban írta alá az egyetem rektora és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének ME Intézményi Szervezetének (FDSZ ME) elnöke.

  • Munkatársak
2024. január 26.
23-12-11_kollektiv-szerzodes-aláírás
Az egyetemi kollektív szerződés aláírói: Prof. Dr. Horváth Zita rektor és Dr. Bokányi Ljudmilla, az FDSZ ME elnöke

Az egyetem munkavállalóinak jogait és kötelezettségeit szabályozó kollektív szerződést (KSZ) 2020-ban kötötte meg a munkáltatóval az erre jogosult FDSZ ME szervezete. Az azóta eltelt időben különböző gazdasági, illetve a Munka törvénykönyvében (Mt) szereplő jogszabályok változtak, elsősorban ezek miatt volt szükség a szerződés módosítására – mondta el Bokányi Ljudmilla, az FDSZ ME elnöke.

További indoka a módosításnak, hogy elsősorban a foglalkoztatási szabályok terén régi, már nem alkalmazott gyakorlatokat is tartalmazott a korábbi KSZ, míg a napjainkban meghonosított atipikus foglalkoztatási formák (például a home office) sem az Mt-ben, sem pedig a KSZ-ben nem voltak kellő részletezettséggel szabályozva.

A dokumentum rögzíti a lakásvásárlásra és lakáskorszerűsítésre adható hitel összegének emelését, valamint a Miskolci Egyetem és Miskolc MJV közötti megállapodás szerinti bérlakás kiutalásának és használatának rendjét.

Jelentősebb anyagi jellegű változás a lakásépítés és lakásvásárlás munkahelyi támogatásának valorizálása, amely a lakásvásárlás esetén 1,5 millió forintról 5 millió forintra, a felújítás és korszerűsítés esetén pedig 300 ezer forintól 1 millió forintra emeli az igénybevehető összeg maximális mértékét.

A módosított kollektív szerződés elérhető az egyetem honlapján, az Alapdokumentumok menüpontban >>

A KSZ szövegezésének módosítását a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Miskolci Egyetemi Intézményi Szervezetének kezdeményezésére a kétoldali intézményi Érdekegyeztető Tanács közösen végezte el, és tartalmazza mindazon módosítási javaslatokat, amelyek az egyeztetések során a munkadói és munkavállalói oldal részéről felmerültek és a felek megállapodásra jutottak benne.

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír