Hírek

Negyedszer a Földünkért – kalandtúráztak a világnapon

A fenntarthatóság és a környezetvédelem volt a témája annak a tudományos kalandtúrának, amelyet a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar, valamint az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar szervezett a Miskolci Egyetemen általános iskolásoknak.

  • AVK
  • Campus
  • Egyetem
  • MFK
2023. október 30.
20231027_kalandtura03

„Már negyedik alkalommal rendeztük meg ezt a földtudományi anyagtudományi kalandtúrát” – nyilatkozta Dr. Mádainé Dr. Üveges Valéria, az MFK Nyersanyagelőkészítés és Környezettechnológia Intézetének adjunktusa, szervező.

Több mint négyszáz diák jött el most, és szép számmal akadtak közöttük visszatérők is. Ennek megfelelően igyekeztünk megújulni, mindig újabb és újabb programokat találunk ki. Ilyen új programelem volt például az, hogy megtudták, hogy mi a különbség a LED és a hagyományos égők között. Kísérlettel megmutattuk nekik, hogy melyik fogyaszt kevesebbet.

20231027_kalandtura02

A „Földünkért Világnap a Miskolci Egyetemen” című rendezvényen a csapatok különböző állomásokat látogattak végig, ahol egyetemi oktatók és egyetemi kutatók segítették a diákokat abban, hogy minél több érdekes tényt és tudományos kísérletet megismerhessenek.

20231027_kalandtura01

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír