A Miskolc és térségét érintő befektetésösztönzési és gazdaságfejlesztési projektek összehangolása és kölcsönös támogatása céljával együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem, a Miskolc Holding Zrt., valamint az egyetem technológiai tudástranszfer cége, az InnoME TTC Kft.
A háromoldalú partnerség kiterjed ezen felül a közös kutatási-fejlesztési-innovációs projektek és programok kezdeményezésére, valamint a munkaerőpiaci igényekkel összehangolt képzési programok elősegítésére.
„Mérföldkőnek számít a megállapodás aláírása a város gazdaságfejlesztésének és működtetésének központját jelentő Miskolc Holding Zrt.-vel, hiszen
egy több évtizedes együttműködő partnerséget tesz hivatalossá”
– fogalmazott az aláíráson Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. „Egy úton jártunk és járunk azzal a közös céllal, hogy közösen munkálkodjunk egy élhető és vonzó térség megteremtésében. Ezt segíti az egyetem tudástranszfer vállalkozásának, az InnoME TTC Kft.-nek a megalapítása is, amely a tudást az igényvezérelt kutatási tevékenység szolgálatába tudja állítani” – tette hozzá.
A Miskolc és térsége fejlődése irányában megfogalmazott közös célok és a közös felelősségvállalás jelentőségét emelte ki „a tudás, a gazdaság és az innováció” találkozását jelentő együttműködésről Várnai Beáta, az InnoME TTC ügyvezető igazgatója is. A gazdaságfejlesztési projektek, a munkaerőpiaci igényeket figyelembe vevő képzések, az egyetem innovációs tevékenysége jövőbe mutatóan erősítheti az egyetem és Miskolc nemzetközi beágyazottságát – mondta.
„Miskolc célja a befektetésösztönzés szempontjából az, hogy az országos és a nemzetközi élvonalban maradjon” – jelentette ki Soós Attila, a Miskolc Holding elnök-vezérigazgatója. Megítélés szerint a hazai gazdaságfejlesztési politika egyre jobban fókuszál a városra,
a befektetőknek kínált lehetőségek között pedig kiemelt szerepe van a Miskolci Egyetem képzési és kutatási kínálatának
– tette hozzá.