Hírek

Űrtábor az Egyetemvárosban

A Miskolci Egyetem campusán rendezi meg Űrtűborát a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT). A rendezvény ünnepélyes megnyitóját Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Prof. Dr. Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese és Kovács Kálmán, a MANT elnöke tartotta.

  • AVK
  • Campus
  • Egyetem
  • GÉIK
  • MFK
  • Oktatás
  • Partnerek
2025. július 07.

Az űrtevékenység lényegesen sokrétűbb, mint a közvélemény érdeklődését leginkább megragadó emberes űrrepülés, mint Kapu Tibor magyar űrhajós missziója a Nemzetközi Űrállomáson – hívta fel a figyelmet Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. A magyar űrmissziót előkészítő HUNOR Program sok magyar szakember előremutató, kreatív gondolkodásának köszönhető, akik az űrben zajló kísérletek tudományos és technológiai előkészítésében és megvalósításában közreműködtek – tette hozzá. Diplomát lehet szerezni ezen a területen Budapesten és Miskolcon, de előkészítés alatt állnak a szakterületet érintő további egyetemi kurzusok is.

A jelölteknek csak a valódi képességei, a tudása és az eredményei számítanak” –

hangsúlyozta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

A Magyar Asztronautikai Társaság legfontosabb célkitűzése az űrhajózási-űrkutatási ismeretek terjesztése, az egységes magyar szaknyelv kialakítása az asztronautikában, a foglalkozás az ifjúsággal. Szándékuk, hogy erősítsék azt az elvet, hogy az űrtan nem csak az űrhajózást jelenti, hanem jelen van a mindennapi életben: a katasztrófa-előrejelzéstől kezdve a termésbecslésen és a műholdas helymeghatározáson át az orvos- és jogtudományig. Ez a gondolat köszönt vissza Prof. Dr. Szűcs Péter, a Miskolci Egyetem rektorhelyettesének köszöntőjében is, amelyen az egyetem képzéseihez kapcsolódóan az űrbányászatról, a természeti erőforrások bővítésének lehetőségeiről, az űranyagtudományhoz kapcsolódó kutatási és tudományos tevékenységről beszélt. A Miskolci Egyetem az űriparhoz korszerű laboratóriumai és felkészült tudományos munkatársai révén speciális szakterületeken végzett kutatásokkal, műszaki és természettudományos képzéssel tud kapcsolódni.

25-07-07_űrtábor2

Az Űrtábort hivatalosan Kovács Kálmán, a MANT elnöke nyitotta meg előadásával. A hét további szakmai programjában szerepel: apró műholdak a modern földmegfigyelésben, készülő magyar földmegfigyelő műholdrendszer, a talajok változatossága az űrből nézve, anyagtudomány a világűrben és anyagtechnológia a Földön, kinyitható szerkezetek az űrben, műholdjelek rádiós vétele, magánűrhajózás, kereskedelmi emberes űrrepülés. A diákok ezek mellett szakmai látogatást tesznek a miskolci Admatis Kft.-nél, hazánk egyik vezető űripari vállalkozásánál. Bebocsátást nyernek továbbá az egyetemi laboratóriumokba és láthatnak látványos kémiai kísérleteket.

Az űrtáborozó diákok megtudhatják még, hogy korosztályuk számára milyen további lehetőségek érhetők el az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási programja keretében, beleértve a CanSat műholdszimulációk építését.

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír