A digitális pedagógia fejlesztését szolgáló együttműködés keretében okostermet adtak át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumban. A kezdeményezés a Miskolci Egyetem és a One Alapítvány partnerségében valósult meg, amelynek célja, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók már egyetemi éveik alatt megismerkedjenek a digitális oktatás módszereivel és eszközeivel.
A partnerség részeként egy új, három kredites kurzus is elindult „A digitális pedagógia elmélete és gyakorlata” címmel, amelyet a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete és a One Alapítvány közösen dolgozott ki. A gyakorlatorientált képzés során a hallgatók többek között a mesterséges intelligencia, a robotika és a gamifikáció (“játékosítás”) oktatási alkalmazásaival is megismerkedhetnek.
A Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumban kialakított okostanterem egy okostáblával, harminc diáktablettel, oktatási szoftverekkel ellátott tanári laptoppal és okos töltőszekrénnyel segíti a tanítást. A termet a gimnázium pedagógusai mellett a tanárjelöltek is használhatják, akik itt szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot a digitális eszközök oktatási alkalmazásában.
A mostani partnerség egy fontos állomás az egyetemünk pedagógusfejlesztési programjában. Kiemelt stratégiai célunk a tanárjelöltek digitális kompetenciáinak fejlesztése, hiszen a jövő oktatásának meghatározó eleme a technológiai tudatosság
– hangsúlyozta az eseményről kiadott sajtóközleményében prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.
Az ünnepségen dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese kiemelte: a digitalizáció ma már elválaszthatatlan az oktatás világától. „Nem csupán egy új tantermet adunk át, hanem egy olyan keretrendszert, amely lehetőséget teremt arra, hogy pedagógusok és diákok közösen fedezzék fel a digitális eszközökben rejlő oktatási lehetőségeket” – fogalmazott.
A One Alapítvány ügyvezetője, Flakstad Emőke beszédében arról beszélt, hogy a digitális eszközök önmagukban még nem jelentenek megoldást, azokat a megfelelő pedagógiai módszerekkel kell kiegészíteni.
A digitális pedagógia nem jövő idő, hanem jelen idejű feladat. Olyan programot szeretnénk építeni, amelyben a módszertan és az eszközök már a pedagógusképzésben együtt jelennek meg
– mondta.
Az okosterem a gimnázium számára is új lehetőségeket nyit meg – erről Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium igazgatója beszélt. Mint fogalmazott: az intézmény hosszú hagyományokkal rendelkezik az informatika oktatásának területén, így az új tanterem jól illeszkedik ehhez a szellemiséghez. „Attól lesz egy tanterem igazán okos, ha olyan diákok használják, akik tudják értelmezni és kihasználni az eszközök nyújtotta lehetőségeket” – mondta.
Az átadón a diákok egy interaktív szavazós alkalmazással mutatták be, hogyan lehet a digitális eszközöket bevonni az órai munkába, valamint a One Alapítvány egy meglepetést hozott: egy prémium kategóriás 3D nyomtatóval gazdagította az iskola eszközparkját.