„A parajdi sóbánya lehetne az első a történelemben, ami megmenthető”

A helyszíni terepmunka nyomán készült szakértői elemzésekből összeállított javaslatokról, a lakosság biztonságát szolgáló, hosszú távon akár a sóbánya megmentését is szolgáló tervekről a Mérnökgeológiai és Építőmérnöki Intézeti Tanszék vezetőjével, Dr. Kovács Balázzsal beszélgettünk.

Parajdon, május végén a sóbánya felett folyó Korond-patakon a szokásos vízmennyiség százszorosa zúdult le. Az áradás beszakította a természetes, illetve a védekezések során kialakított mesterséges patakmedret is, és a víz több víznyelőn keresztül elárasztotta a bányát. Románia június 2-án kért szakértői segítséget az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusa keretében a tagállamoktól. Az Európai Unió Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központja által szervezett küldetésbe német, holland és spanyol mérnökökkel együtt Önöket is beválasztották. Mi volt a feladatuk?

A román fél a károk felmérésére és a katasztrófahelyzet felszámolására adható megoldások megtalálására a bányászathoz, a felszín alatti vizekhez, a kőzetmechanikai problémákhoz és a környezetvédelmi kárelhárításhoz kért szakértői segítséget. Az egyetem Víz- és Környezetgazdálkodás Intézetében dolgozó Dr. Tóth Mártonnal együtt kerültünk be, Dr. Joó Attila a BMGE docense és Kovács László, a Kőmérő Kft. ügyvezetője mellett két német, egy holland és egy spanyol mérnökből álló nemzetközi misszióba.
A küldetésünk jellege miatt a helyszínen elsősorban azokra a kérdésekre vártak válaszokat, hogy mi veszélyezteti leginkább a lakosságot és ehhez kapcsolódóan hogyan lehet megőrizni a bányaüregek állékonyságát. A megoldások keresése közben felmerült, hogy milyen módon lehetne megakadályozni azt, hogy az édesvíz beszivárgása tovább gyengítse a bányát, illetve miként lehetne meggátolni a sós víz kijutását az elárasztott bányából.

Találkoztak már korábban hasonló helyzettel?

Románia, Ukrajna, Lengyelország és az Egyesült Államok területéről számos olyan esetet ismer a szakirodalom, amikor a víz elárasztotta a művelés alatt álló, vagy a már felhagyott sóbányákat. Korábban részt vettem én is egy elöntött ukrajnai sóbánya vizsgálatában, de minden eset más és más. Ami viszont valamennyiben közös: hosszabb távon mind egyes helyszínen bekövetkeztek omlások, amelyek sokszor katasztrofális következményekkel jártak. Ismereteink szerint mindeddig egyetlen vízzel elöntött bányát sem lehetett megmenteni. Mára azonban olyan fejlett eszközök állnak rendelkezésünkre, amiknek a segítségével – és kihasználva a parajdi bánya néhány kedvező adottságát – van remény a bánya megmentésére.

Mi jelenti a legnagyobb problémát, ha egy sóbányát elárasztja a víz?

A kősót igen jó oldhatóság jellemzi. Amikor a nagy mennyiségű édesvíz hirtelen betör egy sóbányába, akkor nagyon intenzív sókioldódás veszi kezdetét a falakból. Ezt a hatást Parajdon erősítette a nagyerejű vízbetörés romboló hatása is. A falak oldását ugyanakkor csökkenthette a bányaüregekben tárolt, de még nem kiszállított, deponált só, ami könnyebben volt oldható, mint a bányafalak tömör anyaga. A koncentrációmérések szerint viszonylag hamar kialakult a sóban telített, egyensúlyi állapot, amikor a folyadék további oldó hatása megszűnik.

Mi a jelentősége ennek?

Az előző években a parajdi bányában bekövetkezett vízbetörések tapasztalatai is megerősítik, hogy az alacsony porozitás miatt a sóban telített állapot eléréséig a víz csak korlátozott, legfeljebb néhány 10 centiméteres vastagságban képes a sófalat beoldani. A bánya állékonyságát nézve pedig teljesen új helyzet állt elő azzal, hogy mostanra a vágatokat a becslések szerint 4-7 millió köbméter tömény, literenként 330 gramm sót tartalmazó víz tölti ki. Ez már önmagában is megakadályozta a bányaüregek beomlását, mert a tömény sóoldat kicsit úgy működik, mint egy extra sűrű folyadék, ami megtartja a formáját és kitölti a teret – jelen esetben megtámasztja a bányafalakat. Bizonyos területeken így most stabilabb a bánya helyzete, mint korábban volt.

A felszínközeli üregeknél azonban már tapasztalnak omlásokat. Mi okozza ezt?

Az édesvízzel elöntött bányatérségek akkor omlanak be, amikor vagy az oldalfalak már nem képesek ellenállni rájuk jutó terhelésnek, vagy ha a bányaterek mennyezete az oldódással kialakuló egyre növekvő fesztáv miatt beszakad. Az eddigi tapasztalatok szerint a beomlások mindig fokozatosan következtek be, mind a múltban, mind a mostani katasztrófa során. Valószínűsíthetően ez a jövőben is így marad. Viszont, ha  nem sikerül meggátolni az édesvíz beáramlását a parajdi bányába, úgy a sókioldódás – különösen a felszínközeli, kritikus mechanikai állapotú zónákban – tovább folytatódhat, ami valószínűsíti a kisebb-nagyobb omlások bekövetkezését.

Fel lehet készülni erre a folyamatra, vagy lehet megoldás egy stabil állapot kialakítására és fenntartására?

A szakirodalomban említett sóbánya-katasztrófák évtizedekkel korábban játszódtak le, amikor az omlás elhárítására sem megfelelő anyagi források, sem pedig technikai előfeltételek nem álltak rendelkezésre. Parajdon most egészen más a helyzet. A bánya megmentésén a 21. század technikai eszközeivel tudunk dolgozni, számos olyan lehetőségünk van, amivel kontrollálni tudjuk a folyamatokat. Már megtörtént egy, a mai kor színvonalának megfelelő mozgási és környezetellenőrzési monitoring-hálózat telepítése a térségben, ami megfelelő információkat szolgáltat a mindenkori állapotokról, észleli a felszíni és a felszín alatti változásokat, előre tudja jelezni a sókőzetben bekövetkező esetleges mozgásokat. Segítséget jelenthet ez majd később is, amikor esetleg szóba kerülhet a bányaterek ütemezett víztelenítése. A folyamatok szoros figyelemmel kísérésével megvan az esélye annak, hogy a parajdi bánya megmenthető lesz, sóbányaként először a történelemben.

Mi szükséges ahhoz, hogy ez megvalósulhasson?

Először is meg kell őrizni a bányában mostanra kialakult egyensúlyi állapotot. Rövid távon csökkenteni kell a bányát érő vízforgalmat, hosszú távon pedig a patak nyomvonalának a sódombon kívüli elvezetése lenne a legbiztosabb megoldás, amivel a vízbetörések teljesen megelőzhetők lennének. A jövőben a Sószorosban egy biztonságos mesterséges meder kialakításával akár a vidék természeti környezetének a hangulata és szépsége is megőrizhető lenne.

Lehetségesnek gondolják a parajdi sóbánya régi állapotában történő teljes helyreállítását valamilyen időtávban?

A teljes helyreállítás nem valószínű. Ha nem történik valami újabb katasztrófa, akkor arra lehetőség van, hogy a bányaterekben valamelyest csökkentsék a vízszintet, ami a turisztikai célú hasznosítást és a bányászati tevékenységet a korábban is erre használt üregekben lehetővé tenné. Erre véleményünk szerint csak akkor kerülhet sor, amikor megtörténik a patak jövőbeli szabályozása és a mederáthelyezés, ami kizárja a bányaterek újbóli elöntését és megoldja az árvízi hozamok biztonságos levezetését. Elvileg nem zárható ki az sem, hogy a teljes bánya leüríthető, de az sem baj, ha a bányát nem teljesen víztelenítik le, hiszen a tordai sóbánya alsó szintjén is van egy látogatható bányató, ami idegenforgalmi látványosság. Érthető az a gazdasági és lakossági igény, hogy a bánya víztelenítése minél hamarabb kezdődjön meg, és minél gyorsabban fejeződjön be, de ez jelenleg veszélyeztetheti a bánya fennmaradását. Ráadásul gondoskodni kell majd a kitermelt telített sósvíz biztonságos és környezetkímélő elhelyezéséről vagy a sótalanításról is, ami igen költséges folyamat. A bányaüregekben számos gép, eszköz maradt, amik a kitermelt víz minőségét befolyásolhatják, ezért a jövőben még ezt is vizsgálni kell majd.

Említette, hogy a bánya stabilitása részben a tömény sós víznek köszönhető. A jelen állapotban bent tartható a bányában ez a természeti környezetre igencsak káros folyadék?

A természet ezt a problémát nagyon jól megoldotta. A parajdi, közel másfél négyzetkilométer területű, két kilométer mélységig húzódó sótömb azért maradhatott fönn az évmilliók alatt, mert egy vastag, vízzáró agyagréteg veszi körül, ami meggátolta a korábban kivált só újraoldódását. Kisebb szivárgásokból adódó felszíni kioldódások természetesen százezer éves távlatban is voltak, amiből sóbarlangok és akár ember által járható járatok alakultak ki, mint itt is, de só nagy része megmaradt. Jelenleg is ez a természetes védőréteg akadályozza a sódóm és a környezete közötti vízforgalmat, a tömény sóoldatok kijutását.

Az Erdély felől érkező tiszai ciánszennyezés példa volt arra, mennyire sérülékeny a Kárpát-medence vízrendszere, amihez hazánk területe is kapcsolódik. Parajd esetében fennállhat ehhez hasonló veszély?

A sajtóból ismert, hogy a kioldott és a bányaüregekből hirtelen kijutott só a Korond- és a Kis-Küküllő patakok élővilágában súlyos károkat okozott, aminek lecsengő hatása Magyarországig is elért. Véleményem szerint, ha sikerül a bányából és a sódóm térségéből kijutó sós vizek mennyiségét csökkenteni és alacsony szinten tartani, akkor egy stabilan fenntartható rendszer alakul ki, aminek a folyamatos monitorozásán kívül jelenleg nem tűnik indokoltnak további intézkedéseket meghozni.