GTK
Duális képzés

Vállalkozásfejlesztés duális mesterképzés

Gazdaságtudományi Kar által meghirdetett mesterszak.

A képzés megnevezése
Vállalatgazdaságtan
Képzési terület
Gazdaságtudományi
Képzés időtartama
4 félév
A szakképzettség oklevélben történő megjelölése
Okleveles közgazdász vállalkozásfejlesztés szakon

Áttekintés

Duális képzés

Résztvevő partner cégek
  • Aluinvent Zrt.
  • BNL Start Partners Kft.
  • BorsodChem Zrt.
  • Cemgép 50 Ipari Zrt.
  • Tógyer & Son Kft.

A képzés célja

A képzés célja vállalkozásfejlesztési szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag birtokában képesek elsősorban kis- és középvállalkozások, vagy egyéb gazdálkodó szervezetek tevékenységének elemzésére és komplex fejlesztési feladatainak megoldására. A vállalkozásfejlesztési (innovációs) elméleti és módszertani üzleti ismereteik, a tudatosan fejlesztett vezetői készségek és képességek birtokában alkalmasak kis- és középvállalkozások alapítására, működtetési kérdéseinek megoldására, működtetésük érdekében tanácsadásra, valamint a hazai és a nemzetközi gazdasági élet különböző területein közép- és felsővezetői feladatok ellátására is. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

A képzés angol nyelvű megnevezése:
Business Development.

A szakképzettség oklevélben történő angol nyelvű megjelölése:
Economist in Business Development.

A képzésben elsajátítandó kompetenciák

Tudás
  • Elsajátította a gazdaságtudomány, illetve gazdaság mikro és makro szerveződési szintjeinek fogalmait, elméleteit, folyamatait és jellemzőit, ismeri a meghatározó gazdasági tényeket.
  • Érti a gazdálkodó szervezetek struktúráját, működését és hazai, illetve nemzeti határokon túlnyúló kapcsolatrendszerét, információs és motivációs tényezőit, különös tekintettel az intézményi környezetre.
  • Ismeri az európai integrációs folyamatot és az Európai Uniónak a tevékenységéhez kapcsolódó szakpolitikáit.
  • Birtokában van a problémafelismerés, -megfogalmazás és -megoldás, az információgyűjtés és -feldolgozás korszerű, elméletileg is igényes matematikai-statisztikai, ökonometriai, modellezési módszereinek, ismeri azok korlátait is.
  • Ismeri a vállalkozás, gazdálkodó szervezet és projekt tervezési és vezetési szabályait, szakmai és etikai normáit.
  • Ismeri és érti a vállalkozásfejlesztés alapvető és átfogó fogalmait, elméleteit, jellegzetességeit és összefüggéseit, tudományos problémafelvetéseit.
  • Érti a vállalkozások struktúráját, működését és kapcsolatrendszerét, a vállalkozások viselkedését meghatározó környezeti tényezőket, a gazdasági döntések információs és motivációs tényezőit.
  • Ismeri a vállalkozások aktuális pozíciójának szakmailag megalapozott elemzéseken nyugvó értékelési módszereit a belső adottságok és külső környezeti sajátosságok figyelembe vételével.
  • Ismeri a fejlesztés (változás) megvalósításához szükséges finanszírozási források értékelését és pénzügyi megtérülési elemzések módjait.
  • Széleskörű vezetési és szervezési ismeretekkel rendelkezik.
Képesség
  • Önálló új következtetéseket, eredeti gondolatokat és megoldási módokat fogalmaz meg, képes az igényes elemzési, modellezési módszerek alkalmazására, komplex problémák megoldására irányuló stratégiák kialakítására, döntések meghozatalára, változó hazai és nemzetközi környezetben, illetve szervezeti kultúrában is.
  • A gyakorlati tudás, tapasztalatok megszerzését követően közepes és nagyméretű vállalkozást, komplex szervezeti egységet vezet, gazdálkodó szervezetben átfogó gazdasági funkciót lát el, összetett gazdálkodási folyamatokat tervez, irányít, az erőforrásokkal gazdálkodik. Nemzetközi, multikulturális környezetben is képes hatékony munkavégzésre.
  • Képes a vállalati gazdálkodás összefüggésrendszerének és kölcsönhatásainak felismerésére, a jövőbeli jövedelmezőségre ható tényezők mindenkori jelentőségük szerinti értékelésére.
  • A feltárt szakmai forrásokat, adatokat rendszerezi, kritikailag elemzi, az infokommunikációs technológiai eszközök segítségével is.
  • Képes felismerni a vállalkozásfejlesztési nemzetközi trendekből, európai szakpolitikákból fakadó követelményeket és fejlesztési lehetőségeket.
  • Saját elemzésen alapuló egyéni álláspontot alakít ki, azt képes bemutatni és azt vitában is képviselni.
  • A munkaköri feladatok ellátásán túl a gyakorlati tudás, tapasztalatok megszerzését követően képes vállalkozást vezetni, összetett gazdálkodási folyamatokat tervezni, irányítani, az erőforrásokkal gazdálkodni.
  • Képes nagyméretű és összetett projektben, csoportos problémamegoldásban részt venni, vezetőként a tevékenységet vezetni, szervezni, értékelni.
Attitűd
  • Kritikusan viszonyul saját, illetve a beosztottak munkájához és magatartásához, innovatív és proaktív magatartást tanúsít a gazdasági problémák kezelésében.
  • Nyitott és befogadó a gazdaságtudomány és gyakorlat új eredményei iránt.
  • Kulturált, etikus és tárgyilagos értelmiségi hozzáállás jellemzi a személyekhez, illetve a társadalmi problémákhoz való viszonyulása során, munkájában figyel a szélesebb körű társadalmi, ágazati, regionális, nemzeti és európai értékekre (ide értve a társadalmi, szociális és ökológiai, fenntarthatósági szempontokat is).
  • Törekszik tudásának és munkakapcsolatainak fejlesztésére, erre munkatársait és beosztottait is ösztönzi, segíti, támogatja.
  • Nyitott a vállalkozásfejlesztést érintő gazdasági, társadalmi változások iránt, társadalmi és szociális érzékenységgel rendelkezik.
  • Munkája során határozott, konstruktív, együttműködő, kezdeményező.
Autonómia és felelősség
  • Szervezetpolitikai, stratégiai, irányítási szempontból jelentős területeken is önállóan választja ki és alkalmazza a releváns problémamegoldási módszereket, önállóan lát el gazdasági elemző, döntés-előkészítő, tanácsadói feladatokat.
  • Önállóan létesít, szervez és irányít nagyobb méretű vállalkozást, vagy nagyobb szervezetet, szervezeti egységet is.
  • Felelősséget vállal saját munkájáért, az általa irányított szervezetért, vállalkozásáért, az alkalmazottakért.
  • Önállóan azonosítja, tervezi és szervezi saját és beosztottai szakmai és általános fejlődését, azokért felelősséget vállal és visel.
  • Önállóan tervezi a vállalkozás működésének területeit, a stratégiák kialakítását, a szervezeti folyamatokat, a munkatársak együttműködését szervezeten belül és kívül egyaránt.
  • Elemzi és értékeli a vállalkozás működésének tapasztalatait, kezeli annak a felelősségét, hogy az elemzések és gyakorlati eljárások során kapott eredmények a választott módszertől is függnek.
  • Felelősséget vállal munkájáért, a munkatársakkal és partnereivel kialakított kapcsolataiért.

A képzés részletei

Az Oktatási Hivatal nyilvántartásában szereplő adatok
  • A képzés besorolása: gazdaságtudományok képzési terület
  • Szakirányok:
  • Megszerezhető végzettség, szint és annak ISCED besorolása: mesterfokozat
  • Megszerezhető szakképzettség: okleveles közgazdász, vállalkozásfejlesztés szakon
  • A képzés nyelve: magyar
  • A képzés helye: székhelyen (Miskolc)
  • Képzési idő: 4 félév
  • A képzés során megszerzendő kreditek száma: 120 kredit
  • A nyilvántartásba vétel ideje:
    OH-FRKP/17777-3/2007. sz. határozat (2007. 12. 17.)
    FNYF/470-3/2018. számú határozat (2018. május 4.) szerint
  • A meghirdetés kezdetének ideje: 2008/2009. tanév
  • A meghirdetés végének ideje:
  • Képzési együttmőködések:
  • Közös, illetve affiliációs képzés: nem
  • Oklevelet kiállító intézmény: Miskolci Egyetem
  • A képzés folytatásához szükséges határozatok adatai:
    Szenátus 9/2007. sz. határozata (2007. március 7.)
    MAB 2007/8/XII/3/66. sz. határozat (2007. október 5.)
    ME 13/2018. számú szenátusi határozat (2018. február 14.)
  • Szakfelelős oktató neve, oktatói azonosítója: Dr. Horváth Ágnes 72131944521
  • Képzési és kimeneti követelmény: 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet
Dr. Horváth Ágnes
egyetemi docens

Szakkal kapcsolatos kérdések, szakfelelős

A/4
épület, IV., 405.

Törzsanyag

A törzsanyag részletei

A szakképzettséghez vezető tudományágak, szakterületek, amelyekből a szak felépül

  • Gazdaságtani és társadalomtudományi ismeretek
    25-35 kredit:
    vállalati stratégia, pénzügyi elemzés, vállalkozás-innováció, társadalmi és gazdasági előrejelzés, vállalkozások költségvetési kapcsolatai, kutatás-módszertan
  • Vállalkozásfejlesztési szakmai ismeretek
    35+45 kredit:
    projektvezetés, innováció-módszertan, vállalatfinanszírozás és pénzügyi stratégiák, vállalati döntéstámogató rendszerek, vállalkozástan, üzleti kommunikáció, innováció- és vállalkozásfejlesztési politika, vállalkozás és globalizáció, piaci stratégiák

A választható specializációkat is figyelembe véve a vezetői gazdaságtan, a kontrolling, az üzleti tanácsadás, az értékelemzési módszertan szakterületein szerezhető speciális ismeret, amelynek kreditértéke 25-35 kredit.

A szak orientációja:
kiegyensúlyozott (40-60 százalék): az elméleti és gyakorlati képzés aránya: 54%-46%

A diplomamunka készítéséhez rendelt kreditérték:
15 kredit

A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték:
6 kredit

Szakmai gyakorlat

Nincs tervezett szakmai gyakorlat.

Idegennyelvi követelmények

A Gazdaságtudományi Kar által meghirdetett valamennyi mesterképzési szak esetében a kimeneti követelményt legkésőbb a 4. félév végén egy idegen nyelvből letett középfokú, komplex, általános intézményi nyelvi vizsgában határozza meg. Mesterképzésben az intézményi nyelvi vizsgára való felkészülést idegen nyelvi szabadon válaszható tárgy felvétele és teljesítése segíti a hallgató választása alapján.

A szakképzettség megszerzéséhez szükséges:

120 kredit

Veresné Prof. Dr. Somosi Mariann

dékán, Gazdaságtudományi Kar

dekan_gtk

Számos vállalati vezetőtől, humán menedzsertől hallottam már, hogy a munkaerő kiválasztás során előnybe részesíti a miskolci közgazdász gyűrűt viselő pályázót, mert biztos lehet abban, hogy felkészült és szorgalmas munkatársra számíthat személyében.

Veresné Prof. Dr. Somosi Mariann

Two business people talking about graph and analysis about finan
gtk_02
gtk_03
Working environment and discussion of a new project. Concept picture of economy, and money

Jövőkép

A mesterszak piacképessége elsősorban abban rejlik, hogy a gazdálkodó szervezetek átfogó értékelésére és fejlesztésére alkalmas szakembereket bocsát ki. A képzés széleskörű, versenyképes, döntésorientált megközelítésű elméleti és módszertani ismereteket nyújt, segítve a tudományos megalapozottsággal bíró, komplex gazdálkodási szemléletmód kialakítását. Hallgatóink a hazai és a nemzetközi gazdasági élet különböző területein, bármely nemzetközi nagyvállalat vezetésében, kis- és közepes vállalkozásban, saját vállalkozásban, valamint a közszférában is helyt tudnak állni.

A szakképzettséggel legjellemzőbben betölthető FEOR szerinti munkakörök
  • 1414 Vállalati stratégiatervezési egység vezetője
  • 1210 Gazdasági, költségvetési szervezet vezetője (igazgató, elnök, ügyvezető igazgató)
  • 2514 Kontroller
  • 2521 Vezetési tanácsadó
  • 2511 Hitelkockázati elemző
  • 1411 Könyvelő
  • 2514 Belső ellenőr
  • 3611 Pénzügyi ügyintéző
  • 3623 Beszerző

A szakot meghirdető kar

Gazdaságtudományi Kar

A Miskolci Egyetem jogelődjén a (Nehézipari Műszaki Egyetemen) 1987. szeptemberében indult el a főiskolai szintű közgazdász képzés. 1990. július 1-én a Közgazdaságtudományi Intézet Gazdaságtudományi Karrá alakult.

A napjainkban tapasztalható változások a közgazdász képzést is komoly kihívások elé állítják. Folyamatosan nőnek a munkaerő-piaci igények; legalább egy világnyelvet a szakma gyakorlásához szükséges színvonalon beszélő, az elméleti ismereteken túl gyakorlati felkészültséggel rendelkező közgazdászokat képzünk.

A Gazdaságtudományi Karon folyó négylépcsős képzés, a 4 féléves felsőoktatási szakképzés, a 7 vagy 8 féléves alap, a 2 vagy 4 féléves mesterképzés, valamint a 8 féléves doktori képzés a munkaerőpiaci elvárásoknak maximálisan eleget tesz!

Képzésünk gyakorlati háttere erős. Hallgatóink nem csak a szemináriumokon ismerkedhetnek meg a jövőbeni feladataikkal, hanem kapcsolatba kerülnek a szakmai gyakorlatok vagy gyakornoki állások során vállalkozásokkal és intézményekkel, ahol valós üzleti környezetben sajátíthatják el a szakma fogásait. Évek óta zajlik duális képzés a vállalati partnerekkel együttműködésben, valamint gyakornoki program is. A valós vállalati példák, élethelyzetek erősítik a Kar duális hallgatóinak tudását, ezáltal sokkal komplexebb szemlélettel rendelkeznek. A hallgatók olyan munkatapasztalattal, készségekkel és képességekkel gazdagodnak a képzés során, amelyek birtokában sikeresek a munkaerőpiacon.

A tehetséggondozásra is kiemelt figyelmet fordítunk évek óta működik a Hantos Elemér Közgazdász Szakkollégium. Kiemelkedő hallgatókat összefogó szakmai és szellemi közösség. Tagjai hasonló gondolkodású fiatalok, akik ambiciózusok, tele tervekkel és célokkal.

Képzési hírek

Összes hír
Összes hír