„A tudományban a hivatkozás nem szám, hanem visszajelzés”

A díjátadón többször hangsúlyozta, hogy a hivatkozás nem pusztán egy adat a statisztikában. Ha laikusként nézzük: mit jelent valójában az, amikor egy kutatóra hivatkoznak?

A tudomány egyik legszebb sajátossága, hogy a jelentős eredmények előbb-utóbb visszhangot keltenek. Egy kutató évekig dolgozik csendben, majd egyszer csak a világ különböző pontjairól érkezik válasz a munkájára – hivatkozások formájában. Ezek nem pusztán adminisztratív adatok, hanem a szakmai közösség érdemi visszajelzései. Azt mutatják, hogy valaki felhasználta, továbbgondolta, beépítette az eredményeinket a saját kutatásába. Vagyis a hivatkozás valójában a tudományos párbeszéd egyik legkézzelfoghatóbb bizonyítéka.

Hogyan lesz egy publikációból mérhető teljesítmény? Mi történik a cikk megjelenése után?

Egy rangos folyóiratban megjelenő cikk mögött hosszú kutatómunka áll. A publikáció bekerül egy nemzetközi adatbázisba – például a Scopusba –, ahol a világ kutatói számára láthatóvá válik. Ha valaki egy adott módszerre vagy problémára keres rá, elolvassa az összefoglalót, és ha relevánsnak találja, felhasználja és esetleg hivatkozik rá. Ha az adott eredmény reprodukálható és továbbfejleszthető, akkor „életre kel”. Előfordul, hogy éveket kell várni az első hivatkozásra, de ha egy kutatócsoport már ismertté válik, a hivatkozások üteme felgyorsul.

Miért éppen a független hivatkozás a legfontosabb mérőszám?

A tudománymetria több mutatót használ, de a független hivatkozások száma az egyik legfontosabb. Ezeket vizsgálják habilitációs és egyetemi tanári pályázatoknál, PhD- és MTA doktori eljárásoknál, akadémikusi jelöléseknél – és az egyetemi rangsoroknál is. A nemzetközi listák, például a QS vagy a Times Higher Education, tipikusan a Scopus vagy a Web of Science adatbázis adatait veszik alapul.

Az idei elismerések milyen időszak teljesítményét tükrözik?

A 2019 és 2023 között megjelent, Scopusban jegyzett publikációkat vizsgáltuk, és az ezekre 2019 és 2024 között érkezett független hivatkozásokat számoltuk össze. A vizsgált időszakban 1702 műre 12 059 hivatkozás érkezett – ez közel 13 százalékos növekedés az előző ciklushoz képest. Ez nemcsak mennyiségi gyarapodás, hanem a nemzetközi láthatóság erősödését is jelzi.

És mi az a „fajlagos hivatkozás”?

A fajlagos hivatkozás azt jelenti, hogy a hivatkozások számát a cikk szerzőinek számával osztjuk el. Például, ha egy cikket öten jegyeznek, és érkezik rá egy hivatkozás, azt öttel osztjuk. Így minden szerző 0,2 fajlagos hivatkozást kap. Ez lehetőséget ad arra is, hogy fiatal kutatók vagy kisebb szerzőszámú munkák is bekerülhessenek a díjazottak közé.

Sokszor felmerül a kérdés: igazságos-e egy ilyen rendszer? Hiszen nem minden tudományterületen azonos a publikálási és hivatkozási lehetőség.

Ez jogos felvetés. Egy orvosi, energetikai vagy anyagtudományi témára általában több hivatkozás érkezik, mint például egy társadalomtudományi tanulmányra. Éppen ezért karonként eltérő ponthatárokat alkalmazunk. Az a cél, hogy a rendszer arányos és méltányos legyen. Jelenleg a bölcsész- vagy jogi területen például alacsonyabb a küszöb, míg a műszaki karokon magasabb.

A könyvek és monográfiák hogyan illeszkednek ebbe a képbe?

A Scopus-alapú értékelés elsősorban folyóiratcikkekre épül, de például nagydoktori vagy akadémikusi jelöléseknél a monográfiák súlya kiemelkedő lehet. Én magam is publikáltam könyvfejezetet nemzetközi kiadónál – ezeknek nincs impakt faktora, mégis fontos tudományos értéket képviselnek. (Impakt faktor: a tudományos folyóiratok minőségét és hatását mérő mutató, amely azt jelzi, hogy egy folyóirat cikkeire átlagosan hányan hivatkoztak az adott évben más tudományos közleményekben az előző két évben. A magasabb impakt faktor általában nagyobb presztízsű és tudományos hatást jelez.)

A hivatkozások vezethetnek konkrét együttműködésekhez?

Igen, és ez egy nagyon fontos aspektus. A nemzetközi kooperációban született cikkekre statisztikailag több független hivatkozás érkezik. Amikor más egyetemekkel, doktoranduszokkal vagy ipari partnerekkel dolgozunk együtt, gyorsabb és erősebb a visszhang. Ez az egyetem számára is előnyös: nő a nemzetközi láthatóság, erősödnek a kapcsolatok, több hallgató érkezhet, és a finanszírozásban is megjelenik a teljesítmény.

A díjak pénzjutalommal nem járnak, mégis láthatóan nagy presztízsük van. Miért fontos ez a kollégáknak?

Mert ez szakmai visszaigazolás. A kutatás általában kooperációban történik, de gyakran lehet magányos tevékenység, hosszú távú befektetés. Amikor valaki elismerést kap, az azt jelzi: amit csinál, annak súlya van. És ha egyéni szinten nő a teljesítmény, az az egyetem egészének eredményeiben is megjelenik – a nemzetközi rangsoroktól kezdve a pályázati lehetőségekig.

Ön szervezi az MTA Miskolci Területi Bizottságának MAB-klub estjeit. Mi a célja ezeknek az eseményeknek?

A Miskolci Akadémiai Bizottság regionális tudományos közösség, amely Északkelet-Magyarország kutatóit, szakembereit fogja össze. A klubesteken elismert előadókat hívunk meg, hogy közérthetően mutassák be eredményeiket. Fontosnak tartom, hogy a tudomány ne zárt világ legyen, hanem párbeszéd a társadalommal.

Az Ön pályája hogyan indult? Mindig is a földtudomány érdekelte?

Meglepő módon nem. Eredetileg rockdobos szerettem volna lenni, a zene ma is fontos része az életemnek. Ugyanakkor a szüleim bölcsen javasolták, hogy több lábon álljak, és ezért ösztönöztek a diplomaszerzésre. A matematika jól ment, így végül a geofizikát választottam itt a Miskolci Egyetemen. A tanszéken kiváló mestereket kaptam – különösen Dobróka Mihály professzort –, és hamar megtaláltam azt a területet, ahol igazán otthon éreztem magam: a mélyfúrási geofizikát és az inverziós és feltáró statisztikai módszerfejlesztést.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A fúrásokba leengedett szondákkal a kőzetek fizikai tulajdonságait mérjük, majd ezekből – matematikai vagy az utóbbi években mesterséges intelligencia-alapú módszerekkel – következtetünk a nyersanyagkészletekre. Már a kilencvenes évek végétől foglalkoztunk olyan algoritmusokkal, amelyek ma az AI körébe sorolhatók. A legnagyobb szakmai élmény számomra az, amikor a saját fejlesztésű módszerem (számítógépes program) segítségével létrehozott modell reálisan visszaadja a földtani valóságot.

Ha már a személyes motivációknál tartunk: milyen az Ön számára egy ideális nap az egyetemen?

Olyan, amikor több szerep is egyensúlyba kerül. Délelőtt inspiráló előadások, aktív hallgatók, jó beszélgetések a doktoranduszokkal. Délután pedig néhány nyugodt, elmélyült óra a kutatásra: módszerfejlesztés, tesztelés, cikkírás. Átlagos napjaim része emellett a kari vagy tanszékvezetői feladatok ellátása, illetve a külső akadémiai kapcsolatok ápolása. Ha egy nap végére úgy érzem, hogy akár az oktatásban, akár a kutatásban sikerült előrelépni, akkor az számomra kerek egész.

Több évtizedes kutatói pálya után hogyan fogalmazná meg egy mondatban: mitől él a tudomány?

Mindennek az alapja egy jó tudományos ötlet, és annak kreatív megvalósítása. A tudomány lényege végső soron az, hogy az eredmények megoszthatók és továbbépíthetők legyenek. A hivatkozások ennek a folyamatnak a látható jelei: azt mutatják, hogy a munka nem zárul le a publikálással, hanem mások gondolkodásában folytatódik tovább.