Gyakori kulcsszavak
Gyakran felkeresett oldalak
A bölcsészettudományok szerepe, a folyamatos megújulás kényszere és a hallgatókért érzett felelősség egyaránt meghatározza a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának működését. Dr. Illésné dr. Kovács Máriával, a kar dékánjával beszélgettünk pályaválasztásról, kihívásokról, jövőképről és arról is, mit jelent ma műveltnek lenni.
Volt olyan meghatározó élmény vagy személy az életében, ami a bölcsészettudományok felé terelte?
Már középiskolás koromban kirajzolódott ez az irány. A miskolci Herman Ottó Gimnáziumban kiváló magyar-, történelem- és idegennyelv-tanáraim voltak, és nagyon szerettem olvasni. Akkor még egészen más volt a világ: nem volt jelen a mai értelemben vett szórakoztatóipar, így az olvasás jelentette számomra a kikapcsolódást.
Ez nem kényszerből fakadt, hanem valódi érdeklődésből. Mire pályaválasztás elé kerültem, már egy komoly olvasottság állt mögöttem, ami megkönnyítette, hogy ebbe az irányba menjek tovább. Idő kellett ugyan, amíg megtanultam szelektálni az olvasottak között, de ez az alap meghatározó volt.
Mit jelent Önnek személyesen a kar? Volt-e korábbi kötődése hozzá?
Gyakorlatilag a pályám eleje óta itt dolgozom, így mondhatom, hogy itt éltem le az életem szakmai részét. Ez a kar számomra sokkal több egy munkahelynél: ha problémák adódnak, azt személyesen is megélem, mintha a saját családomat érintené.
Most, a dékáni ciklusom végéhez közeledve az a célom, hogy egy stabilan működő, fejlődési pályán lévő kart adhassak át. Olyat, amely szakmailag erős, dinamikus és finanszírozási szempontból is biztonságos alapokon áll. Úgy érzem, jó úton haladunk efelé.
Mi motiválta abban, hogy elvállalja a dékáni pozíciót?
Az, hogy úgy éreztem: lehetne többet tenni ezért a karért. Szerettem volna aktívan hozzájárulni ahhoz, hogy fejlődési pályára álljon, és hittem abban, hogy van bennem elég elkötelezettség és energia ehhez.
Mit tart a legfontosabb küldetésének dékánként?
A legfontosabb számomra az, hogy a kar egészét megőrizve tudjunk alkalmazkodni a folyamatosan változó kihívásokhoz, és közben emeljük a színvonalat mind az oktatás, mind a kutatás területén.
Nagyon lényegesnek tartom azt is, hogy ne áldozzunk fel működő szakmai kultúrákat pillanatnyi trendek miatt. Nem szeretnék szakokat megszüntetni csak azért, mert átmenetileg kevesebb a jelentkező. Ehelyett új, piacképes képzéseket kell indítanunk, amelyek biztosítják a működés egyensúlyát, és lehetővé teszik, hogy a nehezebb helyzetben lévő területek is fennmaradjanak.
Milyen szerepet tölt be ma a kar az egyetemen és a régióban?
Azt gondolom, hogy mára meghatározó szereplővé váltunk. A Miskolci Egyetem egyértelműen a régió szellemi központja, és ezen belül a bölcsészet- és társadalomtudományi képzések, valamint a pedagógusképzés terén is komoly súlyunk van.
Széles képzési palettával és jelentős tudományos potenciállal rendelkezünk, ami indokolja ezt a szerepet.
Miben látja a kar legnagyobb erősségét?
A folyamatos megújulásban. Volt időszak, amikor a működőképességünk is kérdéses volt, és ez rákényszerített bennünket arra, hogy folyamatosan új utakat keressünk. Ez azóta a működésünk egyik alapjává vált.
Új képzéseket indítottunk, reagáltunk a munkaerőpiaci igényekre, és ennek köszönhetően ma már közel kétezer hallgatónk van. A pedagógusképzés különösen nagy fejlődésen ment keresztül, a gyógypedagógia például ma már az egyik zászlóshajónk.
Hogyan változott az elmúlt években a jelentkezők érdeklődése?
Nagyon hullámzó. Jelenleg kiugróan magas az érdeklődés bizonyos pedagógusképzések iránt, például a tanítóképzés vagy a gyógypedagógia esetében. Ugyanakkor a klasszikus bölcsész szakok iránt kisebb a kereslet.
Ez mindig így volt: egyes szakok felívelnek, mások visszaesnek, majd később újra erősödnek. Nekünk ehhez a változékonysághoz kell alkalmazkodnunk.
Mit tanult dékánként, amit korábban nem gondolt volna?
Azt, hogy mennyire fontos a kitartás és a hit abban, amit csinálunk. Voltak nagyon nehéz időszakok, és ilyenkor az ember könnyen elbizonytalanodik.
De azt tapasztaltam meg, hogy ha nem adjuk fel, ha van bennünk elég elszántság, és közösen dolgozunk egy célért, akkor igenis fel lehet állni a legnehezebb helyzetekből is. Ez számomra egy nagyon erős tanulság volt. Érdekes módon ezt inkább közösségi szinten tudom így megélni – amikor egy közösségért dolgozunk, akkor sokkal nagyobb erőt érzek magamban.
Gyakran felmerül a kérdés: mit lehet kezdeni egy bölcsész diplomával?
Nagyon sok mindent. A bölcsész és társadalomtudományi képzések olyan kompetenciákat adnak – kommunikáció, kritikai gondolkodás, rendszerező képesség, nyelvtudás –, amelyek számos területen hasznosíthatók.
A volt hallgatóink rendkívül sokféle területen dolgoznak: a versenyszférában, multinacionális cégeknél, HR-területen, kommunikációban, közszférában. Nincs állástalan bölcsészünk.
Mit tehet egy egyetem azért, hogy ne csak tudást adjon át, hanem gondolkodásmódot is formáljon?
Ez alapvető feladatunk. Olyan értelmiséget kell képeznünk, amely képes kritikai gondolkodásra, véleményalkotásra és felelős társadalmi szerepvállalásra.
Ehhez azonban szükség van arra, hogy a hallgatók aktívan részt vegyenek a diskurzusban, kérdezzenek, vitatkozzanak. Ez nem mindig könnyű, de elengedhetetlen készség a mai világban.
Hogyan látja a képzések jövőjét, különösen az AI térnyerése mellett?
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Be kell építeni az oktatásba, de meg kell tanítani a hallgatókat arra is, hogyan használják kritikusan.
Személyes tapasztalatom is volt ezzel: egyszer megkértem az AI-t arra, hogy egy bizonyos témában ajánljon nekem szakirodalmat, nem létező munkákat generált számomra. Ez jól mutatja, mennyire fontos az ellenőrzés és a tudatos használat.
Milyen készségekre lesz leginkább szükségük a jövő bölcsész hallgatóinak?
Elsősorban erős alapkészségekre: olvasottságra, kritikai gondolkodásra, jó kommunikációra. Ezek nélkül nem lehet hatékonyan használni sem az AI-t, sem más eszközöket.
A cél az, hogy a hallgató kontrollálja az eszközt, ne fordítva.
Ön szerint mit jelent ma műveltnek lenni?
Egy alapvető látásmódot, amely az olvasottságból és a kultúra iránti nyitottságból fakad. Nem arról van szó, hogy mindent tudni kell, hanem arról, hogy az ember képes legyen értékek mentén eligazodni.
Ehhez ma már az is hozzátartozik, hogy valaki tájékozott a világ dolgaiban, és aktívan kapcsolódik a társadalomhoz.
Miért fontos ma, hogy egy fiatal értelmiségivé váljon?
Mert a világ rendkívül összetett. Egy bizonyos tudásszint alatt nem lehet érdemben átlátni a folyamatokat, és nehéz stabil, hosszú távon is működő életpályát felépíteni.
Van olyan terület a karon, amely különösen közel áll Önhöz?
A nyelvészet mindig is közel állt hozzám, de nem vagyok egyetlen területre fókuszáló típus. Mindig vannak aktuális témák, amelyek különösen foglalkoztatnak.
Most például az anyanyelvi kompetencia kérdése az, ami nagyon erősen jelen van. Azt látom, hogy sok gyermek már az iskola elején hátrányba kerül, mert nem rendelkezik azzal a nyelvi háttérrel, amely az iskolai sikerességhez szükséges. Sokszor nem kognitív problémáról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy nem értik meg megfelelően a tanórai instrukciókat. Ez egy nagyon komoly, rendszerszintű kihívás, amire szerintem sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani.
Ha ma kezdené az egyetemet, milyen szakot választana?
A magyar szakot biztosan megtartanám, de valószínűleg kipróbálnék egy pszichológiát is, sőt, az egészségügy iránt is van bennem érdeklődés.
Milyen egy ideális nap az egyetemen?
Az ideális nap számomra az, amikor van lehetőségem tanítani, és azt érzem, hogy a hallgatók valóban jelen vannak, reagálnak, gondolkodnak. Amikor kialakul egyfajta párbeszéd, és nem csak egyirányú kommunikáció történik.
Emellett persze az is fontos, hogy a nap végén azt érezzem: sikerült előrelépni az adminisztratív és szervezési feladatokban is. Ez ritkán valósul meg teljesen, mert nagyon sokrétű a munkánk, de amikor legalább részben sikerül, az már egy jó napnak számít.
Mi az, ami a legnagyobb örömet adja a munkájában?
Oktatóként az, amikor látom, hogy a hallgatók fejlődnek és sikeresen vizsgáznak. Nagyon jó érzés visszajelzést kapni volt hallgatóktól is.
Dékánként pedig minden olyan előrelépés örömöt ad, amelyből látszik, hogy a kar fejlődik. Például a jelentkezők számának növekedése számomra hatalmas sikerélmény.
