„A jog az életünk része – nem lehet csak megtanulni, érteni kell”

Volt olyan meghatározó élmény vagy személy az életében, ami a jogi pálya felé terelte?

Alapvetően dunántúli vagyok, Komárom-Esztergom megyében, Oroszlányban születtem, de a családban erős volt a miskolci kötődés: édesapám és a bátyám is a Miskolci Egyetemre jártak, a Bányamérnöki Karra. Amikor 1981-ben elindult a jogászképzés, számomra szinte természetes volt, hogy ide jelentkezem.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy gimnáziumban még két pálya között vacilláltam: az orvosi és a jogi között. Orvos nem volt a családban, jogász viszont igen – végül ez döntött. De a genetika például kifejezetten érdekelt, biológiából az volt a kedvenc területem, és a biológiatanárom meg is volt győződve róla, hogy orvosira megyek majd.

Mi fogta meg leginkább a jog világában fiatalon?

Talán meglepő, de például a Petrocelli tévéfilmsorozat. Az a logika, hogy van egy probléma, egy helyzet, és azt fel kell tárni, meg kell érteni, mi az igazság – ez nagyon inspiráló volt. Ez a fajta gondolkodásmód már akkor közel állt hozzám.

Ha ma kellene pályát választania, ugyanúgy döntene?

Azt hiszem, igen. Bár az orvosi pálya iránti érdeklődés sokáig megmaradt bennem, de a jog végül teljesen beszippantott. És visszatekintve azt gondolom, jó döntés volt.

Mit jelent Önnek személyesen a kar? Van korábbi kötődése hozzá?

Nagyon erős a kötődésem. Az egyetem elvégzése után a bíróságon kezdtem dolgozni Miskolcon, fogalmazóként. Fél év után azonban felhívott az akkori dékán, Novotny Zoltán, hogy nincs-e kedvem visszajönni az egyetemre.

Ez egy nagyon meghatározó pillanat volt. Elfogadtam a felkérést, és 1991. április 1-jén kezdtem tanársegédként. Ez már több mint harmincöt éve történt – gyakorlatilag azóta is itt vagyok.

Mi motiválta abban, hogy elvállalja a dékáni pozíciót?

Hosszú ideig dékánhelyettesként dolgoztam, három dékán mellett is, így volt rálátásom a kar működésére. Amikor felmerült, hogy pályázzak a dékáni posztra, komoly dilemmáim voltak.

Az egyik az, hogy tudtam: a dékáni munka nagyon sok időt és energiát igényel, és ez óhatatlanul visszavetheti az ember saját tudományos előrehaladását. A másik pedig az volt, hogy éppen folyamatban volt a professzori pályázatom, és úgy gondoltam, ha azt nem támogatják, akkor nem vállalom el a dékánságot sem.

Végül kineveztek egyetemi tanárnak, és ezt egyfajta jelként értelmeztem: ha már így alakult, akkor a közösség szolgálatát kell választanom.

Miben más dékánként nézni a kart, mint oktatóként vagy kutatóként?

Teljesen. Már a dékánhelyettesi szerephez képest is. Dékánhelyettesként elsősorban végrehajtunk döntéseket, dékánként viszont döntéseket kell hozni. Ezeknek a döntéseknek pedig súlya van – nemcsak kari, hanem egyetemi szinten is. Sokkal nagyobb felelősség, sokkal komplexebb feladat.

Ön szerint miben más jogot tanulni, mint más területeket?

A jog valójában nem külön világ, hanem az életünk része. Minden egyes élethelyzetünket átszövi: amikor közlekedünk, amikor szerződést kötünk, amikor dolgozunk, vagy akár a családi kapcsolatainkban.

Éppen ezért fontos, hogy ne csak a szabályokat tanuljuk meg, hanem értsük is a mögöttük lévő rendszert és logikát. A jog egy rendkívül szerteágazó terület, ezért természetes, hogy egy jogász sem ismer minden jogágat mélységében – de a gondolkodásmód közös alap.

Mitől lesz valakiből jó jogász?

Ez egy összetett kérdés. Tudás, gondolkodásmód és személyiség együttese. Már a gyakorlatokon is látszik, hogy ki hogyan nyúl egy jogesethez, hogyan értelmez egy problémát – ott már kirajzolódik, kinek van affinitása ehhez a pályához.

Ugyanakkor a sikeresség nem csak ezen múlik. Az is számít, milyen lehetőségek találják meg az embert, és hogyan él velük. A tudás és a lehetőség együtt határozza meg az utat.

Meg lehet tanítani a jogászi gondolkodást?

Meg, de nem úgy, hogy pusztán szabályokat magoltatunk. A jog folyamatosan változik, ezért a tételes tudás önmagában nem elég.

A legfontosabb, hogy rendszert, struktúrát és gondolkodásmódot adjunk át. Az egyetem feladata az, hogy ezt az alapot megteremtse – a gyakorlati tudás pedig később, a pályán kristályosodik ki.

Egyre inkább úgy látom: az egyetem feladata nemcsak a szakemberek képzése, hanem az értelmiségi létre való nevelés.

Változott az elmúlt években a hallgatók gondolkodása?

A világ változott meg. Ma sokkal több információ éri a fiatalokat, és ez hatással van a tanulási szokásaikra is.

Talán nehezebb a hosszabb, elmélyült tanulás, mert minden gyors és impulzív. Ugyanakkor azt is látom, hogy a hallgatók sokkal céltudatosabbak: tudni akarják, miért tanulnak meg valamit, mi haszna lesz annak.

Ez nekünk, oktatóknak is kihívás: új módszereket kell találnunk arra, hogy a tudást valóban át tudjuk adni.

Mennyire erős ma egy jogi diploma a munkaerőpiacon?

Nagyon. A jogi diploma rendkívül sokoldalúan hasznosítható: nemcsak a klasszikus jogi pályákon, hanem a gazdaság, a közigazgatás, vagy akár a média területén is.

A tapasztalatunk az, hogy a végzett hallgatók nagyon gyorsan elhelyezkednek, sokszor már néhány hónapon belül.

A mesterséges intelligencia mennyire jelent kihívást a jog világában?

Ez egy új korszak kezdete. Nem lehet megtiltani, ezért inkább meg kell tanítani jól használni.

Az MI bizonyos feladatokat megkönnyít – például az információgyűjtést –, de az emberi mérlegelést, az intuíciót, a helyzetek finom értelmezését nem tudja kiváltani. A jogban mindig lesznek olyan helyzetek, ahol az emberi tényező elengedhetetlen.

Vannak olyan képzések a karon, amelyekre különösen büszke?

Igen, több olyan képzésünk is van, amely országosan is egyedülálló vagy úttörő volt a maga idejében.

Mi indítottuk el például az állatvédelmi képzést, amelyet jogászok és nem jogászok számára is meghirdettünk. Ez annyira nagy érdeklődést váltott ki, hogy még külföldről – például a kenyai nagykövetségről – is jelentkeztek rá.

Emellett nagyon büszkék vagyunk az áldozatsegítő képzésünkre, amelyet az áldozatsegítő központokkal együttműködésben valósítunk meg, valamint a compliance és a jogpszichológiai képzéseinkre is – ezek mind olyan területek, ahol valódi piaci igényt érzékeltünk, és erre tudtunk válaszolni.

A célunk mindig az, hogy olyan kurzusokat indítsunk, amelyek nemcsak szakmailag relevánsak, hanem valódi hiányt töltenek be. Az pedig külön öröm, hogy ezek iránt hatalmas az érdeklődés.

Milyen szerepe van egy jogi karnak a társadalomban?

Az egyik legfontosabb feladat az értelmiségnevelés. Emellett az egyetem és a kar hozzájárul a régió tudományos és társadalmi életéhez is.

Nagyon fontosnak tartom azokat a közösségi eseményeket is, amelyek hagyományt teremtenek. Ilyenek például a jogászbálok, amelyek nemcsak szakmai, hanem társadalmi szempontból is jelentősek.

Lehet ma úgy jogot tanulni, hogy valaki nem érti a társadalmi folyamatokat?

Nem igazán. A jog a társadalmi és gazdasági viszonyokat szabályozza, ezért ezek megértése nélkül nem lehet jól alkalmazni.

Nem elég megtanulni a szabályokat – érteni kell azok célját, hátterét és működését is.

Meg lehet tanítani az etikus jogászi gondolkodást?

Részben igen – és erre kifejezetten vannak is kurzusaink, jogi etika témában. De ez nemcsak tananyag kérdése.

Ez minden szakmában kulcsfontosságú, de a jogban különösen. Az etikus gondolkodás nem pusztán szabályok ismerete, hanem hozzáállás, felelősség és értékrend kérdése is. Az egyetem feladata, hogy ezt erősítse, irányt mutasson – de az, hogy valaki ezt hogyan viszi tovább a pályáján, már személyes döntés is.

Mi az Ön szakterülete, melyik területen érzi magát igazán otthon a jogon belül?

Az én oktatási és kutatási területem az agrárjog és a környezetvédelmi jog. Mindkettő rendkívül aktuális és fontos.

Az agrárjog például egy nagyon széles spektrumot ölel fel: az agrártámogatási rendszerektől kezdve a pénzügyi kérdéseken át egészen a mezőgazdasági földek szabályozásáig. Ha belegondolunk, a föld az élelmiszertermelés alapja – vagyis végső soron az élet alapja. “Kütyük” nélkül még megleszünk, de élelmiszer nélkül aligha.

Ezért is gondolom, hogy ez egy különösen meghatározó és hosszú távon is kulcsfontosságú jogterület.

Mi adja a legnagyobb örömet a munkájában?

Az, ha sikereket ér el a kar, az oktatók és a hallgatók. És az is, hogy kiváló kollégákkal dolgozhatok együtt.

A hallgatók között pedig az ember egy kicsit mindig fiatal marad.

Milyen egy ideális nap dékánként?

Ha otthon hagyom a telefonomat.